Ez a cikk az egyetemes jogtörténet egyik fontos dokumentuma, Prof. Dr. Carl Schmitt náci jogászprofesszor, akiről a mai napig konferenciák tucatjait rendezik, vezércikkben magyarázta el, hogy Adolf Hitler miért gyilkolhat teljesen jogszerűen, visszamenőlegesen is lepapírozva.
Carl Schmitt 2002-ben az Osirisnél magyarul is megjelent "A politikai fogalma" (angolul Concept of the Political) című munkájában magyarázza el, hogy szerinte mi a liberális demokrácia legalapvetőbb problémája (nem vagyok filozófus, azt írom le erről, amit majd harminc éve egy amerikai könyvtárban, esti úszás után, a polcok előtt üldögélve, megérteni véltem belőle). Schmitt szerint a liberalizmus politikafelfogása ellentétes bizonyos antropológiai meghatározottságokkal, mivel nem akar éles határvonalat húzni az állam ellenségei és barátai között. Az állam Schmittnél meglehetősen hasonlít Hobbes államára, annak az államnak arca van, akarata és ereje, bár a könyv megírásakor azon az arcon még nem helyezkedett el egy semmi mással sem összetéveszthető bajusz. Schmitt szociálpszichológiai értelemben tartotta képtelennek az emberiséget arra, hogy egy semleges államban éljen, ahol nincs világosan kijelölve ki a barát és ki az ellenség, mindenki cica és nyuszi. Schmitt nem hitt a rinyáló jogállamban, szerinte a jog elválaszthatatlan a hobbes-i értelemben vett szuveréntől, aki nemcsak az államot és a jogot, hanem (mint ezt 1934-ben teljesen világossá tette) magát a nemzetet testesítette meg, a Blutot, a Bodent és a kollektív baseballütőt.
Schmitt konzervatív is volt, nemcsak náci (ideiglenes nácinak is mondhatnók, bár akkor talán ideiglenesen ülhetett volna hat-nyolc évet, ha már megúszta komolyabb nyaki trauma nélkül) és osztotta a konzervatívok mélységes bizalmatlanságát a tömegekkel szemben. A konzervatív képe a népről, nem egy utca mindenféle emberrel, hanem egy bajor paraszt, aki éppen a küchenbe, a kirchébe vagy a kinder szobájába küldi a nejét, ugyanazt gondolja a szentháromságról, mint az ükapja, és amúgy minden másról is azt gondolja, mint az ükapja, nem érti és nem is akarja megérteni a városi, nadrágos embert, aki még a lóval sem tud bánni. Tudja hol a helye, tudja hol a neje helye, a gyerekei helye, és amikor bekapcsolja a rádiót, nem szarakodást akar hallani a Szuverén szájából, hanem világos, egyszerű beszédet arról, hogy kit kell jól pofánbaszni.
Schmittnek abban tökéletesen igaza volt, hogy a liberális demokrácia lételeme a szarakodás, az absztrakt prüntyögés, a tilitoli, a komplikált beszédalakzat, retteg az erőtől, az igazi, férfias, pofánbaszós erőtől, és képtelen szót érteni a bajor paraszttal, akkor is, ha nevezett bajor paraszt, már nem is annyira paraszt, nejével Ibizára jár, és százhatvannal nyomatja az autobahnon.
Orbán Viktor egészen biztosan olvasta Carl Schmittet, egészen biztosan megértette Carl Schmittet és egészen biztosan nem szorult rá Carl Schmittre. Ha valaki Carl Schmitt-től akarja megtanulni a barátot és az ellenséget, ha valaki Carl Schmitt-től akarja megtanulni a carlschmittséget, akkor legyen inkább egyetemi tanár a Mikszáth téren.
Nem hiszem, hogy Orbánt meglepte a meleg, zsidó és vélhetően aránylag kis mértékben szotyolapárti Arthur Finkelstein, aki szintén olvasta Schmittet, értette Schmittet and you know the drill. Kellett egy kis megerősítés, de kétlem, hogy Orbán nyusziszemekkel nézett Finkelsteinre, amikor az figyelmébe ajánlotta Emmanuel Goldstein Soros-t.
Nem biztos, hogy Orbán Svédországban feltétlenül skandifasiszta lett volna, mert a svédorbán svédemberben gondolkodott volna és skandifasizmussal nehéz tizennégy évig miniszterelnöknek lenni. Orbán arra jött rá, hogy Carl Schmitt kiválóan működik Magyarországon. Nem hiszem, hogy ehhez neki szüksége volt a hetedosztályú intellektuális bicebocákra Békés Mártontól Mária asszonyig, szereti gyűjteni az ilyen izéket, élvezi, ahogy Terrormari próbál vele ultizni, és a Felcsút-Nyíradony meccsen eltalálni a lesszabályt.
Orbán most a Carl Schmitt for Dummies című könyvet olvassa fel a frakciónak, akik persze nem értik, mert fasisztának éppen fasiszták, csak annyira hülyék, hogy még lopni is Orbánnak kellett megtanítania őket. Most egy új ellenség kijelölése történik, talán meleg lesz, talán kicsit barnább a bőre, a heftije sem feltétlenül pisze, még alakulóban van a dolog, mondjuk Niedermüller tényleg túlságosan lúzer ahhoz, hogy ellenség lehessen, de én bízom Orbánban, meg fogja találni, mert ő a mi Szuverénünk, ő emelkedik ki a tengerből Leviathanként, ő a bírák bírája, ő óvja meg az embert, hogy embernek legyen farkasa, és egy éjszakán, amit talán a Nemfeltétlenül Rövid Háztartási Eszközök Éjszakájának neveznek majd, ő fogja újraosztani a lapokat.
Ilyenkor szoktam azt írni, hogy "ha hagyjuk". De minek, ha tényleg hagyjuk.
