A brit felsőoktatási szakszervezet (UCU) tizennégy napos sztrájkot hirdetett. Először február harmadik hetében két munkanapon, a következő héten három, majd négy, végül öt munkanapon lesz sztrájk. Hetvennégy brit egyetem, köztük Oxford és Cambridge is, csatlakozott a munkabeszüntetési akcióhoz. Ősszel már volt egy nyolc napos sztrájk. Itt most córesz lesz és nem kicsi, kurvára szeretnék kimaradni belőle. I am an alien, a legal alien...
Az a furcsa, hogy a brit ügyek öt méterről is távolabbinak tűnnek, mint a magyarok majd ezer mérföldnyi távolságból. Magyarországot egészen tűrhetően értem (ott nincs sztrájk, akkor sincs sztrájk, ha nincs fizetésemelés, ha sokat kell tanítani, ha megszorítások vannak, ha kancellárokat ültetnek az egyetemek nyakára), de Angliáról fogalmam sincs. Sok emberrel beszélek az itteni ügyekről, politikáról, felsőoktatási kérdésekről, elolvasok mindent, amit lehet, de érteni nem értem. Nem érzem Angliát a bőrömön, nem érzem úgy, mint Magyarországot. Ez itt egy sokkal normálisabb ország, mint az ott, de közöm, igazán közöm, sajnos csak ahhoz a kevésbé normális országhoz van. Szeretem bezárni az ajtót, kizárni mindent, szeretnék végtelen csoportokra gondolni, amelyek a Cantor-halmazon hatnak, pedig a valóságban, a rideg és kegyetlen valóságban nincsenek végtelen csoportok, a Cantor-halmaz is csak a mesében létezik, és most képzeljük el, amikor egy nemlétező dolog "hat" egy nemlétező dolgon. Mesevilágba zárom magam, ez egy hosszú lemerülés és kibekkelés, ami a legvégéig tart, addig, amíg még tudom mi az a végtelen csoport és a Cantor-halmaz, amikor már nem tudom, csak a nővérkéket tudom nagyjából megkülönböztetni egymástól, akik az ágytálat hozzák, már nem lesz rájuk szükségem.
