Mondhatnám, hogy semmi bajom a Mércével és általában a mércizmussal, Alexandria Ocasio-Cortez-től a brit egyetemi diákszövetségig, de ez nem lenne egészen igaz.
Egy Kapelner Zsolt nevű CEU-doktorandusz (ja, ez most egy ilyen poszt) elmagyarázza Oakeshottot, világforradalomra hív az évezredes elnyomatás ellen, és beszél tényleg akkora baromságokat, mintha éppen a Cambridge-i Egyetemet akarná dekolonizálni a fasiszta, nőellenes, ageist, ableist William Shakespeare-től.
Az a baj, hogy ilyenkor túlságosan egyetértek Jordan Peterson professzorral, függetlenül attól, hogy mit gondolok Orbán Viktor és a metafizikai alapok kapcsolatáról.
Nehogy már nekem be kelljen nyalnom ezeket a posztmarxista-posztmodern-posztizé agitkákat.
Én már a Guardian ideológiai keménykedéseitől is kezdek elszomorodni. Az egy dolog, hogy a Jordan Peterson professzor az ellenség, gyorsan dobjuk vonjuk is vissza ki a Cambridge-i meghívását (nem kellett volna fényképezkednie egy fasiszta majomparádéval, de tudjuk, hogy volt ott más problémácska is), de holnap ezek a drága radikális baloldali progresszív emberek engem fognak kicsinálni, mert halott fehér férfiak tételeit tanítgatom valós analízisből. Bizony, a sushit erősen preferálom a világforradalommal szemben és komplett hülyének tartom azt az urat, aki azzal akarja megmenteni a világot, hogy napi egy pohár vizet használ a mosakodáshoz.
Michael Oakeshott egy érdekes ember volt, reptében a legyet, meg ilyesmi, de nagyon komolyan elgondolkozott arról, amit írt, és megjegyzem, kezdem azt gondolni, hogy Jordan Peterson néha aránylag komolyan gondolkozik el azon, amiről beszél. Kapelner Zsolt kurvára nem gondolkozik el semmin, hanem felmondja a radprogleft lecajt, mint valami hiperballer megadja. És pont most jött el az a pillanat, amikor erről ki kívánkozott belőlem egy jelentéktelen megjegyzés.
