Új közgazdaságtani paradigmát építenek a kecskeméti Neumann János Egyetemen.
Két ifjú rezsimértelmiségi leszámol a nyugati közgazdaságtudomány dogmáival és a Mandineren alapozza meg az orbánizmust. György docens a Századvég által alapított Nemzeti Érdek című jelentős tudományos folyóiratban bontakozott ki, Oláh Dániel a György docenssel közösen írt : A nettó bérhányad növelésének gazdaságpolitikai eszközei válság idején – a bérvezérelt növekedési modellre való áttérés Magyarországon: Means of increasing the net real wage ratio in crisis times – converting to wage-driven growth model című művével jelenik meg a nemzetköziség mocskától megtisztított ugocsai tudományos piacon.
György nemrég még a BME adjunktusa volt, és ha jógaoktató lett volna kisfütyike nélkül, már egyetemi tanár is lehetne a Neumann Egyetemen.
Engedjenek meg nekem egy megjegyzést: fentnevezett Neumann János, akit kénytelen vagyok John von Neumann-nak adresszálni, hogy eltávolítsam személyét a kecskeméti aromáktól, 1929-ben írta meg Zur allgemeinen Theorie des Masses című művét, amelyben megalapozta az amenábilis csoportok tudományát, és nem is tudom, hogy a György-Oláh duó ezt hogy tudja neki megbocsátani. John von Neumann pontosan azon a rémisztő, de mégis kiszámítható módon volt okos, ahogy Orbán Viktor holdudvari értelmisége buta, és ez az egyetlen dolog, ami összeköti őket. A múltkor említettem azokat a hipervéges gráfokat, amelyekről Lovász László tartott előadást azon a bizonyos nyári iskolán. A hipervégességet is John von Neumann alapozta meg a Murray-vel közösen írt On rings of operators című négy részes, leírhatatlanul nagy hatású munkájában. Az, hogy bömbifejűek az ő nevét használják fel a hülyeségeik terjesztésére, olyan mintha Magyarország az "Intenzív szarszag" című márkával reprezentálná magát a Givenchy tavaszi kollekciójában.
Nem tudhatom, hogy a Matolcsy-Orbán-Kerényi-Nógrádi-Lánczi rezsim meddig fog még elmenni, félő, hogy itt nincsenek határok. Nyilván meg kell semmisíteni a CEU-t, hogy a világ legjobb folyóirataiban publikáló amerikai elitegyetemeket végzett fiatalokat eltávolítsák az országból, de vajon meddig tolerálják a Magyar Tudományos Akadémiát. Annyira újszerű és olyan jellegű illatokkal terhes ez a rezsimtudomány, hogy nem nagyon engedheti meg magának, hogy életben hagyja azokat, akik az Uralkodó ruházatának ontológiai problémáit feszegethetnék.