Van egy hosszú listám azokról a dolgokról, amelyekhez nem értek, és ezen a listán igen előkelő helyen szerepel a szimfonikus zenekarok finanszírozása, még a szerves kémiát és a ritmikus sportgimnasztikát is megelőzi.
Azt azért tudom, hogy Fischer Iván világhírű karmester, talán nem egy nagyon könnyű ember, de vitathatatlanul elementárisan tehetséges figura. Magyarországon a tehetséges emberek kinyírása gyakorlatilag nemzeti sportnak számít, Fischer ráadásul jideaux is, meg liberális, ami növeli a sportértékét. Ez a poszt azonban még csak nem is erről szól.
Fischer Iván egész élete a megmérettetésről szól. Ő egy rohadtul tehetséges és egyben borzasztóan kompetitív ember, ismerem ezt a típust, egész életemben ilyenekkel voltam körülvéve. Azt nem állítom, hogy ez a körülmény minden egyes pillanatban végtelenül áradó örömforrást jelentett számomra, de azért nem bántam meg, hogy így alakult. Az elit (lásd az ún. elitkonferenciát, amelynek előadásait nem rég tették publikussá) megmérettetés nélkül csak nomenklatúra, járadékvadász, államfüggő, karrierista csőcselék és ha egy ország igazi szarvihart akar a nyakába kapni, akkor hagyja, hogy egy nomenklatúra jelentse az elitjét.
Fischert eddig is nehezen viselte a fél(heted)tudású elit jobberkonzervatív szekciója, elsősorban azért, mert minden egyes pillanatban a totális tehetségtelenségükre emlékezteti őket, és persze nyilván azért is mert... de ezt most tényleg hagyjuk.
A tehetséges és kompetitív emberek, akik néha bearanyozták, khmm, az életemet, évekig szenvedtek azért, mert csak és kizárólag a világ legeslegjobb folyóirataiba hajlandóak beadni az egyébként valóban hihetetlenül értékes dolgaikat, amelyekért úgy dolgoztak meg, mint egy hegymászó a Csomolungmáért, és a világ legeslegjobb újságjai néha elképesztően jó cikkeket is vissza tudnak utasítani. Az életükben minden egyes pillanat harc, ráadásul ők aztán tényleg a világ legjobbjaival akarnak meccselni, és azok között azért van pár Fischer Iván, de még Karajan és Toscanini is akad. Igen, ezek a drága emberek időnként rohadtul nagy presszúrát jelentettek számomra, de semmire se vittem volna, ha ők nincsenek. Fischer Ivánok mellett lehet az emberből valaki, akkor is, ha mondjuk csak ötöd, vagy tized Fischer Iván. Ezt a szerencsétlen országot csak a Fischer Ivánokra építve lehet kihúzni a melegbarnából, és ehhez meg kell tanulni elviselni őket.
P.S Ma nem írtam azokról, akik karriereket alapoztak a megmérettetéstől való meneküléseikre, egyszerűen azért mert nem akartam látni a nevüket. Akinek a hiányérzettől nehézlégzése támadt, olvassa el ezt.
