Ma megnéztük a Bajnokot a Katonában. Én nem írok kritikát, egyrészt mert nem tudok kritikát írni, másrészre pedig nincs is szükség, ha egyszer nem tudok kritikát írni. Ez egy opera, ami leginkább Puccini Köpenyére épül, de nem egy hajóskapitányt csal meg a felesége egy rakodómunkással, hanem egy polgármestert, egy thai-box olimpiai bajnoknővel.
Igen. Jól tetszik emlékezni, ő róla mondták, hogy a neje, meg izé, igen ott volt a Blikkben, meg a cink.hu-n, meg mindenütt, a fényképek a két nőről, és az egyik tényleg polgármesterné volt, a másik pedig tényleg olimpiai bajnoknő, és elég férfiasnak tűnt, és Jordán Adél kicsit hasonló módon viselte a nadrágját a darabban, mint az olimpiai bajnoknő azokon a képeken. Jézusom, hogy esetleg X.Y leszbikus, és esetleg Z.W meg összejött vele, szuttyogjunk még egy kicsit rajta, egyáltalán, hogy leszbikus, ilyen szavakat rendes magyar ember nem is ír le, az már majdnem olyan, mint a gender meg a progresszió.
A darab nem arról a bizonyos polgármesterről szól, nem X.Y-ről és nem Z.W-ről, Pintér Béla leginkább Pintér Béláról szokott színdarabokat írni, és ezt a jó szokását most is megtartotta. Ő egy nagyon tehetséges ember, amit egyre nehezebb elmutogatni ebben az országban.
Mindenesetre jó volt ott lenni, még egy kicsit benne lenni a sűrűjében, kicsit jelen lenni, amikor történik valami. Van még valamennyi az országomból, az ember vigyáz rá, hogy sokáig tartson, mert kell, hogy maradjon, mert van olyan baj, amire csak ez jó.
