( A posztban nem lesz szó a 888.hu-ról és G.Fodor Gábor mai különös bocsánatkéréséről. Egy árva szó nem lesz az egész ügyről, és nem fogom semmiféle közepesnél valamivel kisebb termetű, nem túl gusztusos lényhez hasonlítani. Ez most egy ilyen szöveg lesz.)
"... értetlenül állok azelőtt, hogy a politikatudományi munkásság terén a rendszerváltás után az egyik legkimagaslóbbakat alkotó G. Fodor Gábor miért nem korrigál..." -írja a Kettősmércén Böcskei Balázs.
„Az egyetemen a legtöbben zseniként tekintettek rá. Kifejezetten művelt volt, nagyon folyékonyan beszélt olyan témákról, amelyeket alig tudtunk felfogni. - idézi évfolyamtársait az Origo.
"Kevés olyan könyv keletkezik a magyar politológiai irodalomban, amelynek kiadása után fél évtizeddel is érezhetően és dinamikusan növekszik az aktualitása." -jelenti ki Békés Márton a Konzervatóriumon, G.Fodor Gábor Kérdéstilalom című kötetéről.
" A „Lú-e vagy szobor?”-ban közzétett írások többsége a hazai politikatudományi és politikaelméleti tanulmány- illetve esszéirodalom gyöngyszemei közé tartoznak. Olvasásuk különös szellemi élményt jelent. - méltatja Körösényi András professzor, az MTA Politikatudományi Intézetének jelenlegi igazgatója, a Kolnai Aurél-díj átadásán G.Fodor és Schlett István kötetét.
G.Fodor Gábor summa cum laude doktorált az ELTE-n, Akadémiai Ifjúsági Díjat és Bolyai János Kutatói Ösztöndíjat kapott.
Ebben a cikkben egyenesen egyetemi tanárnak nevezi magát, ami talán egy kicsit túlzás, de docensnek valóban docens.
G.Fodor Gábor története egészen az utolsó pillanatokig egy jellegzetes Orbán-korabeli sikertörténet. A szikszói fiatalember, vélhetően nem csúcsértelmiségi családból, elindul és következetes munkával lenyomja a sokadik generációs értelmiségieket. Ha valami imponál a korszak névadójának, akkor ez az. És esetleg ez a munka is. A magyar jobboldali elit kétségbeesetten kereste a tehetségeket a soraiban, és nem nagyon talált (na ebben nem különbözött lényegesen a baloldali és a liberális elittől), és akkor ott van valaki, aki nyilvánvalóan kiemelkedik a környezetéből, aki olvasott, aki művelt, aki ugyanúgy idézi Bourdieu-t, mint a Dessewffy Tibi. Nem, nem gúnyolódom, ez az ember nem kókler, általában felismerem a kóklert, G.Fodor nem az. És most visszautalok a poszt elejére, ebben a posztban nem foglalkozom morális kérdésekkel, pláne nem a jelenlegi morális pánikkal, engem sokkal jobban érdekel az, hogy mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba. Miért plankolták az égbe G.Fodort, mi az égbe plankolás mechanizmusa.
Ez az ország az égbe plankolásról szól. Itt nem lehet valaki egyszerűen csak nagyon jó, ha itt valaki kiragyog a karból, mint Molnár Ferenc Ibolyája, és ráadásul elég ügyesen ragyog ki a karból, akkor rögtön legkimagaslóbbat alkotó lesz, és korszakos tehetség. Ehhez természetesen nagyon sok borzalmasan tehetségtelen emberre van szükség, ehhez igazán szagos mocsári háttér kell, és kell a politikai és értelmiségi elitek mániákus önigazolási kényszere is.
A magyar politikatudomány nagyjából nem is létezett 1989 előtt, Schlett István "a Nagy Öreg" korábban tudszoc tanár volt, és még 1988-ban is egészen tűrhető átéléssel tudott Vlagyimir Iljics Lenin Mi a teendő című munkájáról értekezni. Iskolák, mesterek nélkül nem könnyű, és nagyon vigyáztak arra, nehogy a Stanfordról, a Harvardról vagy az LSE-ről jöjjenek vissza magyar fiatalok, mert akkor bizonyos karrierek el sem indulhattak volna. Ennél csúnyább történetek is vannak más területen, mely területeken gyakorlatilag mindenki kókler. Nem tudom, hogy G.Fodor Gáborban lett volna elég kakaó ahhoz, hogy egy normális közegben karriert csináljon, bocsánatot kérek az Olvasótól, de csak azért mert utálom GFG-t, nem fogom azt mondani, hogy ez lehetetlen, mert nem vagyok benne teljesen bizonyos. Az biztos, hogy nemzetközi beágyazottsága zérus, és ezzel sincs egyedül a közegében. Az ő története erről a közegről is szól, arról a szomorú kudarcról, ami az elmúlt huszonöt évet jellemzi, amiről nem tudom, hogy mennyire volt belekódolva a rendszerbe. A kontraszelekciós mechanizmusok érintetlenek, a középszerűség reprodukciójának semmiféle akadálya, a politikai rendszerünknek pedig a G.Fodorénál sokkal rémisztőbb karrierek is tökéletesen megfelelnek. Mint azt már korábban kifejtettem: nincs remény.
