A poszt egy migránsról szól. Valakiről, aki nem találta a helyét, aki a jobb élet reményében, megélhetési megélhetőként, gazdasági előnyökért vándorolta be magát mindenféle mondénan jómódú országokba, telepedett beléjük, szívta ki belőlük a lebensraumot, és majdnemmuszlimként megengedhetetlen viszonyt ápol bizonyos kebabokkal és shwarmákkal. Szóval, rólam. Rólam és a kézműves sörökről.
A migráns, éppen visszamigrálta magát Svájcba, csak egy kis időre, hogy a bayerzsolti értelemben vett fehér keresztény fajon élősködjön (most komolyan, cseppet sem ciki ez a náci alemlős a fideszkének?) Úgy alakult, hogy a migráns, éppen akkor migrálódzott arrafelé, amikor kedvenc sörbárjának volt a hatodik születésnapja.
Nem, nem fogom az egész posztot a humortalan, gyűlölködő, büszkén félázsiai gézáknak, béláknak, józsiknak szentelni, mostantól kezdve a kézműves sörről és a kézműves sör-mániáról lesz szó. A kézműves sörök szociológiája ideális Ph.D téma és én senkinek sem akarom elvenni a kenyerét, inkább csak afféle fogódzót szeretnék kínálni jövendő dolgozatokhoz.
A kézműves sör-forradalom csak nyolc-tíz éve kezdődött, a Brewdog-ot 2007-ben, a Mikkelert 2006-ban, a de Molent 2004-ben alapították, bár a híres Anchor-főzde (Liberty Ale) már ötven éves. A sör, úgy is mint Kőbányai Világos, alapvetően egy nem túl jó ízű ital volt, amit az ember szomj oltására vagy szociális ivásra használ. Nehezen tudom elképzelni, amint valaki "szereti" a sopronit, a dréhert, a kőbányait, vagy akár a beck-et, a heinekent, ezek élelmiszeripari termékek és nem rajongás tárgyai, olcsó alapanyagokból, triviális ipari technológiákkal előállított folyadékok, mint a traubisoda. A sör sörízű, sörállagú, 4-5 százalékos alkohol tartalmú hideg szénsavas folyadék, szóval sör volt, az embert sört kért a kocsmában, a sör neve ugyanis általában Sör volt.
És akkor megjelent a kézműves sör, amelynek neve volt, általában vicces, bonyolult neve, alsó vagy felsőerjesztésű volt, IPA, Double IPA, Double Rye IPA, Double Rye Dry Hopped West Coast IPA, Red, Black, Pink, Blue IPA, cseresznyés sör (sohasem ízű, az ízűsör, az olyan, mint az ízűszörp, vegyszer), cseresznyés-chilis sör, cseresznyés-chilis-kávés sör, cseresznyés-chilis-kávés sör, amelyet tíz éves Laphroaig whisky hordójában érleltek, bónusz, a kávé egy indonéz cibetmacska bélrendszerében fermentálódott Kopi Luwak, a chili pedig százezres Scoville fokozatú Habanera paprikát jelent (próbáltam, nem vicc, de nem, nem éreztem a cibetmacskát, és valójában sohasem értettem a Scoville fokozatot).
Van egyszerre amarillo, citra, simcoe, centennial komlókkal komlózott komlós sör, vagy éppen, hogy single hopped (de az a single hop az új-zélandi, és csak egyetlen ültetvényen termelik). Van 10-es ABV (az kézműves sörnyelven az alkohol fok), de van 40-es ABV is (söríze van, és nem, nem gondolják komolyan), de IBU is van (International Bittering Unit), van IBU egypupú, van IBU kétpupú, és van 200-as keserűség fokú takonnyá komlózott sör is, és a maga módján iható is, bár leginkább csak beszélni lehet róla.
A kézműves sör az a migráns ellentéte társalgásilag. Nem arra való, hogy baromi szarul érezzük magunkat, nem arra való, hogy törölhessük vele iskolai osztálytársainkat a facebookon, nem arra való, hogy azzal definiáljuk magunkat. De, kicsit arra való. A nyugati középosztály szereti magát kézműves sörökkel definiálni, de, és ez extra jó a kézműves sörben, definiálás közben nem fáj, hanem akár egészen jó is tud lenni. Sznob hülyeség? -kérdezi az Olvasó. Természetesen. Szinte minden a világon sznob hülyeség, a kézműves sör kicsit sznobabb hülyeség az átlagnál, de meglepően ártalmatlan, és nem kell hozzá senkit sem megalázni, nem kell fröcsögni, gyűlölködni, inni kell és néha beszélni kell róla, mintha valamiféle értelme lenne. Kicsit olyan, mint a legújabb amerikai sorozatok, amelyeket két nappal hamarabb nézhetsz meg a neten, mint akinek mesélsz róla.
Mindazonáltal.
Je ne regrette rien, ahogy Edith Piaf mondta volt. Olyan jó Edith Piaf nevét leírni Bayer, Stumpf, Zárug neve helyett. Ilyesmire jó a kézműves sör, amíg issza az ember, addig egy kicsit megáll a világ.
A sörbár az egyes troli megállója alatt. Igen, az utca ennyire lejt, sőt lejt az még jobban is. Ez az utca vezet a Riponne térhez, ahol a belga söröző van. Onnan le kell menni egészen a Flonig, a Brasseriehez, és utána még több utca lefelé a Bar Tabac. A jó sörözők rétegesen helyezkednek el a városban.
Az ünnepi sörök. A középen a Brewhouse és az Échec et Malt sőrfőzdék (szuper jó, de tényleg) sörei. Jól látható, hogy a középső sör egy cooperative beer, a két sőrfőzde közös produkciója. Alant, a Brewhouse tulajdonosa, aki elmesélte nekem a Coco IPA-t, amelyikben a Coco nem kókuszt, hanem csokoládét jelent. Nagyon jó, kicsit a Brewdog Cocoa Psycho-jára hajaz, de nem akar annyira a földbe döngölni, ahogy sörsznobok mondanák, barátságos, nem tolakodó sör.
