Nem vagyok kompetens menekültügyben, határőrizeti kérdésekben. Bevallom, elképzelhetőnek tartok egy olyan szituációt, amikor egy száz mérföld hosszú, négy méter magas kerítés elfogadható megoldás és olyat is, amikor nyilvánvalóan nem az. Nem tudom megítélni, hogy milyen súlyos a helyzet a déli határon, hogy milyen súlyossá válhat. A menekültek elleni habonyiánus gyűlöletkeltés után természetesen súlyos kételyeim vannak a projektet illetően, ráadásul az Orbán-Lévai rezsimnek semmit nem hiszek el, az ellenzékének sem túl sok mindent.
A poszt nem a kerítésről szól, hanem a kerítésre tapadó parazitákról, Bayerről, Stumpfról, Széles Gábor házithürmerjéről, a Lánczi Tamás által kitartott Bunford Gerdáról és a többiről. A menekültek elmennek, valahová, ahol emberi életet remélhetnek, ahol nem gyűlölik őket ennyire, szerencsésebb vidékekre, a paraziták ott ragadnak a kerítéseinken.
Az én privát világomban, amelyet pár tízezer emberrel osztok meg, csak abszolút igazságok vannak, de a mi nagy közös világunkban az abszolút igazságok nagyon ritkák. A valódi világ igazságainak feltárásához alkalmatlanok az én kicsi, privát matematikai világom módszerei, és én ezzel tökéletesen tisztában is vagyok. A nem-abszolút jellegű igazságok megismerésére nem készítenek fel a matematikai stúdiumok, mások a szabályok, mások a módszerek, csak egy dolog hasonlít a kétféle igazság kiderítésében való törekvésekben, az, hogy alárendeljük magunkat az igazságnak. A nem-abszolút igazságok is alázatot követelnek, elmélyedést, szüntelen kételyt és az igazság kereső személyiség folyamatos építését.
A bayerok, stumpfok, thürmerek nem hazudnak, ugyanis a hazugság feltételezi az igazság valamiféle ismeretét, ők tudatosan, aljas és számító módon akadályozzák az igazságok kiderítésére való törekvéseket. Magyarországon adófizetői milliárdokat költenek el arra, hogy lehetetlenné tegyék a kiigazodást a világ dolgaiban, hogy megfélemlítsék azokat, akik különböző módszerekkel, különböző beállítódottságokkal, de mégis csak meg akarják ismerni a világunkat. A hatalom (és sajnos néha a jelenleg hatalom ellenzéke is) gyakorlatilag teljesen iskolázatlan, figyelemreméltóan retardált és egészen felfoghatatlanul gátlástalan figurákat használ fel arra, hogy a világot ideológiai háborúként érzékeltethessék a polgáraikkal, ahol az igazság kiderítésére való törekvést árulásként torolják meg.
A paraziták fel fogják zabálni ezt az országot, ellenük nem lehet kerítéseket emelni. A nép, az istenadta nép, pedig rájön arra, hogy sokkal könnyebb stumpfandrást csinálnia gyerekeiből, mint gondolkodó embert, és az előbbi státusz ráadásul sokkal jobban fizet. Meg fogjuk szokni azt, hogy a hangzatos ostobaságok ellen még hangzatosabb ostobaságokkal kell küzdeni, hogy mindenre azonnal rá kell licitálni valami nagyobb hülyeséget, mert az igazságok sokkal rosszabbul kommunikálhatóak a baromságoknál. Gyors és hatékony őrültségekre van szükség, és azokra az emberekre, akik a leggyorsabb és leghatékonyabb őrültségek képesek leírni.
Nem a kerítés a legfélelmetesebb, hanem a bekerítők és a kikerítők végtelen sötétsége és gátlástalansága, a bekerítő és kikerítő mondatok pattogó üressége. Az a legfélelmetesebb, hogy elfogadjuk azt, hogy ennek így kell lenni, hogy berendezkedünk rá, hogy ez már így lesz, hogy ez a világ menete, és abban reménykedünk, hogy a mi hülyéink ügyesebben lesznek hülyék az ő hülyéiknél.