L.Simon László a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára interjút adott az Örülünk Vincent blognak, annak apropóján, hogy a hét elején jelent meg esszékötete a "Szétbaszott zsidó kurvák segge a magyar sajtó tükrében" címmel.
Vincent: Államtitkár úr, nem tudom szólíthatlak-e poézisünk őrangyalának, szelíden csibukoló kultúrpápánknak, vagy egyszerűen csak a mi Lacinknak. Azt írod egy helyütt, hogy megvádoltak azzal, hogy afrikai utad során nőket metéltél körül, miközben találtál egy marék végbélkúpot. Úgy érzem elevenedbe vágott ez a vád, beszéld ki nekünk a fájdalmad, a megtámadtatást, az igazságtalanság keselyűjének májat tépő vijjogását.
LSL: Tudod, amikor megtörlöm izzadtságtól sikamló homlokom, és kapámra támaszkodva zihálok kicsiny szőlőlugasomban, eszembe jut, hogy a magukat újságíróknak nevező hiénák, hogyan próbáltak lerántani a sárba pusztán azért mert segédkezet nyújtott nekem pár tucat ember a tőkék kötözésében, csak mert lábbilincs és korbács. Fáj ez nekem, de tűrök.
Vincent: Nehéz kérdéssel kezdek. Deutsch Tamás és a kecske. Hogy így ez, hogy ez így?
LSL: Én is ezt kérdezem, pontosan ugyanezt. Lehet-e szabad-e az az ország, ahol egy politikus és egy érett, majdhogynem gondolkodó lény között nem alakulhat ki szép, intellektuális kapcsolat. Miért fáj az a balliberális újságírónak, hogy Tamás és ez a gyönyörű, hófehér teremtés együtt fedezi fel az együttlét csodáját?
Vincent: Keressük a szavakat, olyan erős képek ezek. Lázár Jánost is szájára vette a sajtó, tudom, hogy ez is fáj neked, a te nagy szívednek.
LSL: János munkája során néha arra kényszerül, hogy Rembrandt Infánsnő gránátalmával című festményével gyújtson rá egy-egy havannai szivarra. Nagy teher ez a vállon. Ő értünk gyújt rá azokra a szivarokra, értünk vesz langyfürdőt 1963-as Chateau Lafite-ban. Tudod milyen az, amikor az ember teljesen egyedül van egy londoni luxushotel lakosztályában, egyedül mint az ujjam, eltekintve egy jamaicai sztriptíztáncosnőtől?
Vincent: Írod, egy turul és egy griff őrzi az álmod. Mégis hogyan magyarázza meg ez az álom azt, hogy Antal és Cecília egy éjszakai órán zsebükbe rakták a Dorottya utcát és felvitték a Pasa lakóparkba?
LSL: Nézd, mindenkinek tartoznia kell valakihez. A Dorottya utca csak egy üresség volt a város végtelen lelkében, zárvány, miskulancia, most pedig ott a szerény hajlékban, két gondoskodó szív között végre megnyugvást lelhet.
Vincent: Kósa Lajost azzal vádolták meg egyes orgánumok, hogy a Moulin Rouge tánckarával együtt utazott a Holdra? Vannak, akik szerint ez urizálás. Mit mondhat erről egy költő?
LSL: Ezek a sakálpofájú vérkakadúk Mr. 80 százaléknak nevezték Lalát, ezt az édesen bohó embert, aki a légynek sem árt, miközben azért örömökben részesíti, csak mert neki is csurran-cseppen. Néha. És az a húsz százalék ott fényesedik a köz bukszájában, ott integet a kisdedeknek, ott segíti fel az özvegyasszonyokat a járdáról, amikor azok félreértik Habony Árpád közeledését. Képtelenek őszintén örülni, büszkék lenni arra a húsz százalékra, ami csak a magyar népé, kivéve persze azt a négy és felet, ami az enyém meg a Dezsőé. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, hát valamiből élni kell, kurva jól élni pedig csak nyolcvan százalékból lehet, tudja szerkesztő úr mennyibe van ma egy Lamborghini Aventador ? És most képzelje el, hogy mennyibe van tizenkilenc darab Lamborghini Aventador a kárpithoz színben és formában illő bódisylvivel.
Vincent: Búcsúznunk kell drága Lacink, téged vár a nemzet, akit szolgálsz. Szinte tűkön ül a nemzet, és hát nem lehet olcsó két-három órára ez a nemzet ezzel a seggel, amit gondolom, ahogy a költő mondja, szét fogsz hánytorgatni.
