Jane Goodall ötven évig tanulmányozta a csimpánzok életét Tanzániában, a Gombe Stream Nemzeti Parkban. A csimpánzcsapat körülbelül 1970-ig békében élt, majd hirtelen két táborra szakadt. Az egyik, a Kasekela csoport északra költözött, a másik, a Kahama csoport délre. A két csoport között olyan erőszakos és tartós konfliktus alakult ki, amelyet maga Goodall nevezett háborúnak.
Joseph Feldblum, a durhami (North Carolina) Duke Egyetem hallgatója és munkatársai újra feldolgozták Goodall korabeli jegyzeteit a park csimpánzetető állomásán végzett megfigyeléseiről. Az adatokat a társadalmi kapcsolatok feltérképezésére kifejlesztett szoftverrel dolgozták fel, és több különböző időszakot is megvizsgáltak annak azonosítására, hogy mikor és hogyan változtak meg a csoportkapcsolatok.
Arra az eredményre jutottak, hogy a konfliktust egy Leakey nevű idősebb hím halála okozta: „ő” tartotta össze a két csoportot. Leakey halála után egy Humphrey nevű csimpánz lett a csoport alfahímje, ő azonban gyenge vezető volt, és fellázadt ellene egy hím testvérpár. Az egyedek vagy a Kasekela vagy a Kahama csoporthoz csatlakoztak, a konfliktus eszkalálódott, és kitört a csimpánzháború. (A háború végül a Kahama csoport fizikai felszámolódásával ért véget, de ez nem volt a kutatás tárgya.)
A kutatók arra használták az eredményeket, hogy a csimpánzokéhoz hasonló emberi csoportdinamikákat vizsgálják. A történetnek meglepő módon magyar vetülete is van, amelyre kevéssé figyelt fel a hírt átvevő magyar sajtó, mivel a nemzetközi híradások eleve nem is tudósítottak róla: az emberi társadalomból vett példák közül az egyik legpontosabb egyezést a magyarországi rendszerváltás után kialakult belpolitikai helyzet produkálta (Feldblum nagyszülei Magyarországról menekültek el 1936-ban). Az Amerikai Antropológiai Társaság éves gyűlésén bemutatott tanulmány következtetése szerint a Gombe Stream Nemzeti Parkban lezajlott „Négyéves csimpánzháború” kialakulásához hasonlóan a posztkádári kultúrkampfot és hideg polgárháborút is egy öreg hím halála utáni rivalizálás robbantotta ki. Az öreg hím ki más is lenne, mint... Kádár János.
A kutatás egyik legizgalmasabb része, hogy a kutatók szerint a Feldblumék által fejlesztett, társadalmi hálózatokat modellező szoftverrel az egyén szintjén előre lehetett jelezni, hogy melyik csimpánz melyik rivalizáló csoporthoz fog csatlakozni. Mindezt úgy, hogy az elemzés szerint a csoport korábban nem volt megosztott, tehát nem két alcsoport ideiglenes érdekegyezésen alapuló szövetségeként létezett. Az egyedeknek a dominanciaharc kialakulását követő csoportválasztását tendenciaszerűen az határozta meg, hogy a konfliktus előtt mely más egyedekkel éltek szívesen társadalmi életet.
A magyar vonatkozás: Feldblum csoportja a kutatáshoz felhasználta az OSA Archívum — egyebek között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát is felhasználó — adatbázisát az Ellenzéki Kerekasztalban részt vett politikusoknak rendszerváltás előtti (pre-fission) és rendszerváltás utáni (post-fission) társadalmi szerepeinek és közösségi tagságainak feltérképezésére is. (A kutatási eredményt egyébként Feldblum magyar történész levelezőtársa szerette volna bemutatni a kormányközeli Veritas Történetkutató Intézet első szakmai konferenciáján, azonban a pletykák szerint Kövér László kérésére kivették a programból.)
Ennél a pontnál megengedek magamnak egy merészebb, tudományosnak nem igazán nevezhető spekulációt, ami már nem szerepel a tanulmány következtetései között. Az Ellenzéki Kerekasztal csoportdinamikai elemzése szerint a mai magyar közélet végzetes megosztottságát nem a triviálisnak tűnő bal-jobb, liberális-konzervatív, kommunista-antikommunista, népies-urbánus törésvonalak határozták meg. (Ezek léteznek, de ha igaz Feldblumék következtetése, nem számítanak, pontosabban ezek a csoportokra utólag aggatott címkék, mint a Kasekela és a Kahama.) Hanem a dominanciaharc kitörése előtti szocializáció. A gimnáziumi osztálytársak, a szakkollégiumi diáktársak, a kollégiumi szobatársak.
Oké, azt hittétek, valami meglepőbbel fogok előállni ennyi majom után. Bocs.
