Eheti költeményeinket is Érsebész gyűjtötte:
Az elszakított országrészek hazafias költészetéből szemezgető sorozatunkban a kárpátaljai Espán Margaréta verseit a minap bemutató posztunk után most Tóth Dénes Arimmon bácskai költő verseit hoztam, annak bizonyítékául, hogy a nemzeti sorstragédiák nem járnak egyedül, és a balsors a régentépésben buzgó segítségre talál:
Nekem ebből a versből igazán semmi nem hiányzott, de az első művet maga Arimmon bácsi töredéknek minősíti, és arra biztatja olvasóit, fejezzék azt be. Mi mást kérhetnénk hát tőletek? De nem akárhogy; Arimmon bácsival szólva: "Legyen egy 'rejtélyes nemzet Égbekíáltása', egy Vágy egy Álom egy Nemzeti Sóhaj."
Magyar födnek Népe, törtető és gyarló
Lelkük mélyén ott lapul még kalapács és sarló
Becsvágyó nemzetet fűt kitünni vágyás
Ám, hona silány volt, mint egy gondozatlan ágyás
Istentől kértek már jókedvet, bőséget
Télen fagyot enyhítsen, nyáron a hőséget
Nos, humorban tobzódnak, nem esznek..., zabálnak
Hidegben gerjednek, nyáron szundikálnak
Hát, ez volna az áldás, mit Istentől kértek?
S viszont hálából Ők mit ígértek?
Hangyaszorgalmat t'án,vagy alkotó szellemet?
Ó, csínján bánj a keggyel, mi eddig megilletett!
Ébredj már rá Magyar: a sorsod kezedben van!!!
Restséged sutba vágd, mert az idő rohan.
Tökélyre törekedj, ha tudod csináld jobban
Mert szövétneked lángja csak a Te szikrádtól lobban
Önzés,gyűlölet,léhaság kizárva
Ne élj a világban mint egy hontalan árva!
Őrülj, ha szomszédod a jólétben dúskál
Azon munkálkodjál, hogy Te is erre jussál
Vetkezd le múltadat, mi elméd gúzsba köti
Béklyó lelkednek, sőt járom az neki
Erezd szabadjára képzelő erődet
Most alapozhatod meg fényesebb jövődet
Ragadj az alkalmon, mit Sors néked adott
Mutasd meg mit tudsz; most produkálj nagyot!!!
Ne félj a téttől, bátran kockáztass
De baklövéseidért mást sose hibáztass!
Népére lesz büszke a Magyar Főváros
Révbe jut a melós, gazdagszik a gyáros
Érezd már !!!, Istennek terve van Magyarral
Segíts hozzá, szorgalommal, garral
Önzetlenül tarts össze MAGYAR...
Egyébként konca leszel e kegyetlen világnak
S mond, ki örülne majd egy elhervadt virágnak?!
Bácstopolya, 1996 tavasza
Amíg szorgos költőink a befejezésen munkálkodnak, mi merüljünk alá az ideg-elme kategóriában létrehozott sorok okozta pszichedelikus sokkban, s beszélgessünk kicsit a Kozmikummal, bármi legyen is az:
BESZÉLGETÉS A KOZMIKUMMAL
Lelkem mélyén ott a kórkép
Vágyak megkorhadt, dohos üledéke
A végzet irgalomgyötrő pribékjei
Lélekkatakombámba tévednek
Hát, zúgjatok lélek-oldó kristályharangok
Éteri odüsszeájukból kikecmeregve
Vámpírodvaikba meneküljenek!
Eszmélő tudatom nógatja tiprott lelkemet
Szívre plántált bizonytalanság szmogjából kitörve
Ajkam össszeszorítva,kezeim ökölbe
Áldozok a Múzsák szent oltárán
Mint egy vetélt kanca fecnis árán
Gyógyító léterőre vágyom
Nem eltespedve egy kerti hintaágyon
Nem hagyom a kérlelhetetlen végzetnek,
hogy farkasétvággyal koncolja szét Remény-lényemet
Tartalék erőmből új forrás fakad
Csobbanó csermelyből, majd folyammá dagad.
Belső tanácsadóm duruzsolja:
-Ezt így kell! Ne hagyd magad! Ne hagyd magad!!!
Bácstopolya, Szerbia /Bácska!!!/
2003 őszén
