Bár ma még csak 13-a lesz, a Vincent olvasóinak mégis kedveskedünk legnagyobbjaink szerelmi költészetével, hogy Valentin-napon már a líra teljes vértezetében köszönthessék szívük hölgyét vagy álmaik lovagját. Hiszen, mint dr. Losonczi Miklós, költő, művészettörténész, esztéta írja:
"Mindenki költő. Kivétel nélkül mindenki. A személytelenségben maradt nép a maga általános alanyiságában alkotta azon elképzelt , légi szárnyasát, melyet „Tűzmadárnak” nevezett el, és kizárólagosan a szívünkben repdes. .... Szorít a kérdés,- vajon Goethe, Shakespeare, Petőfi, Ady, Szabó Lőrinc nem suttogott, sikoltott el mindent a szerelemről ,-Vajda, Juhász Gyula és a világirodalom százezer költője? Maradt még föltárnivaló a hatalmas érzésből? Igen, igen, mert a szerelem kimeríthetetlen, ahány ember,- annyi öröm, annyi fájdalom, melyet teremt, mellyel sújt."
Következzék tehát, amit Goethe, Shakespeare, Petőfi, Ady, Szabó Lőrinc, Vajda és Juhász Gyula elmulasztott: suttogások és sikolyok rovatunk népszerű szerzőitől (természetesen a helyesírás béklyóitól ezúttal sem leláncoltatván):
Nedudgi néni: (http://katalogus.nlvk.hu/
Álmodó
A karjaidban reszketek
Megvetem vágyódó testemet
S mégis vágyom, hogy karod, kezed öleljenek
Szemem, szám soha nem keresed
Gondolatban öledbe száll, s így is a tied!
A légen az égen át hozzám érkezett,
Egy égi sikló szájából tőled az üzenet
Aranyalma virágaként lehullott ágával
A mennyeknek hét kapus dicső várára
A gondolatom csengetet a szerelmed
küldte szívemnek, mely csak a tiéd lehet!
Pedig testem-lelkem lassan szétszeded
Tudom, hogy még találkozom veled
Az est mögött is érzem búvó szerelmedet.
Gróf Murinyi József: Ha beszél a márvány múzsa
(http://network.hu/murinyi/
(http://network.hu/murinyi/
Agyag angyal teste formába öntve,
Művész keze által karcsúsodik az alak,
S mint élő ember, úgy lát a szívekbe
SZERELEM, MEGTALÁLTALAK!
Hogy lehetnék márvány, szent istennőd,
Hogy járhatnék, mint egy ősi bálvány,
Bevésve nevem a földbe, mely gyönyöröd
S CSILLAGOS LÁTVÁNY.
A szépség szelídsége kelne életre,
A tengernyi álomittas ámulat,
Az a fellegekből földre érkezett kéksége
SZEMEKNEK KÁBULAT.
Én volnék az első, márványba öntött szerelem,
Én lennék az utolsó őrületes kívánat,
Kit a szobrász keze formálta lelkem:
CSÓKOLNÁ A SZÁDAT.
Azt a szájat, ami régen hideg s értéktelen,
Ima helyett, átkot küld a földre,
Megöl meglásd, téged is az érzelem,
NEM LESZ KI CSÓKOD ÖRÖKÖLJE.
Angyal vagyok, szűz még, mely reád vár,
Márvány vagyok, mosolygós szelídség,
Az agyag összetört, rég elvitte az ár
S MÁRVÁNY TESTEM A GYENGÉDSÉG.
Szeretlek ember, szeretlek természet öle,
Vibrál szívem s keblem pucéran tiéd,
Testem is neked adom, ugye szép az íve?
NEM KELLEK? MIÉRT?
Ha éreznéd az érzelmet, amit én érzek,
Itt vagyok neked és még te rám sem nézel?
Mondd, mondd miért van az, hogy vérzek:
MEZÍTELEN SZÉGYENEMMEL!
Szeretlek mégis, szeretlek ember,
Olyan vagyok hozzád, mint a sikló halak,
És élek, kinek elmondhatod ezerszer:
SZERELEM MEGTALÁLTALAK!
Szőnyi Bartalos Mária: Magyar föld rajzó szerelmesei
(http://www.szozat.org/
(http://www.szozat.org/
Sok éve már: a lepkék ellepték az országot, mint Tiszát a virágok,
azok a kicsike, rövidéletű tiszavirágok;
s a Dunát berajozták úgy a szúnyogok,
hogy a parton sétálók, a szerelmespárok
nem győzték egymásnak csapni a szelet,
és arcukon a szúnyogcsípte, apró, piros
viszketegségeket gyengéd csókokkal próbálgatták enyhíteni.
A Dráva útján ködös emlékképek mögül dongók keringtek
és a Száva felé röpködve katicákkal kergetödztek.
Ma, a Balaton hullámcsipkés partján tombol a szerelmes nyár, s talán
néhány hónapon belül kiderül: a Sión túl sírva vagy nevetve kigördül-e
a termékeny vágy? A Fertő tó zsugorodik, a békák beljebb ugrálnak,
a Velencei tó körül sátrat verők árnyékában rejtőznek a szemérmes,
szerelmetes szavak; ne lássa senki, csak az hallja meg, akinek szólnak…
A Rába habzó száját csodálja sok, arra sétáló ifjú pár.
A látvány: régi, hatalmas mosókád képét idézi,
s az egymással ölelkező habok, mint felhőtlen egekbe kívánkozók,
hömpölyögve sodródnak a símogató vízfolyással a folyón.
A dombok, hegyek szeme hintázva tágra nyílik,
mert ők az őrzők! Itt maradnak az egymásba fonódó falomboknak,
a szerelmesen turbékoló galamboknak, a hajnalt jelző rigóknak,
a fák lombjai közt átsuhanó napfénynek, az esőt érző, masírozó hangyabolynak,
a pókhálón ezüstösen megcsillanó holdfénynek; az éjjeli bagolynak,
s ha őszbe fordulva elmúlik a szerelem a viharjárta magyar vidéken,
akkor is ők várják vissza, szeretetben megújulva,
a magyar földnek még mindig rajzó szerelmeseit…
Miért itthon jó csak igazán szerelmesnek lenni?
Mert itt a kép, és itt a táj; itt a gyökér, mi visszahúz;
mert itt a szív, és itt a báj; itt a tenyér, ha ország nyúz;
mert itt a fáj is édesebb, itt a kenyér is kenyerebb;
- s ha az üres kaptár méhei elrajzanak messzire,
majd visszarepülnek fáradtan, virágporral feltöltve -
mert itt a biztonságot, a szerelmet a folyók, tavak mentén,
magas dombok alján völgyekbe szorítja a napfény.
Körben a nagy hegyek lázban égve, dobogó paták követeként elviszik
a Magyar Föld vágyát, hitét, és rajzó szerelmeseinek hírét - Echo Szekerén.
Azért a míves szavak okozta gerjedelem közepette se feledkezzünk meg Katona László Intelmeiről:
Katona László: HOMOANIMÁLOK (TORZEMBEREK)
Elszorul a szívem,
felfordul a gyomrom
HOMOSZEXUÁLIS szót,
ha én meghallom.
Hogy süllyedhet ily mélyre
az ember szülötte
hogy magát az ÁLLATNÁL
mélyebbre süllyessze
Emberi mivoltát
mélyen megalázva
SAJÁT NEMŰ társát
szexualizálja!
Ferdehajlamával már
nem egészséges,
azért mint beteget
kezelni szükséges
Torzembernek számít
a narkomániás is
a szipókázó és más
féleszű is
Ne legyen "torzember"
a közel jövőbe
Fordítsunk gondot
a jó nevelésre!
É/s
