A poszt Marx Károly és a differenciálszámítás kapcsolatáról szól. Erről a kéziratról van szó. Charlie bácsinak a politikai gazdaságtanához kellett a matematika, és felidegesítette magát a deriváltakkal. Leginkább az bántotta, hogy a derivált dx/dy alakú, amikor pedig dx=0, dy=0 tehát ez 0/0, azaz értelmetlen. Egészen megdöbbentő, hogy mennyire elmélyült a differenciálkalkulusban, az összetett függvények deriválásától a Taylor-sorokig. Nem bírta elviselni, hogy a dolgok nem pontosan vannak definiálva, hogy a módszerek mögött ellentmondások sejlenek.
A kézirat 1881-ből származik. Ebben az időben a differenciálkalkulus már évtizedek óta tökéletesen meg volt alapozva Cauchy és Weierstrass által. Marx kritikája d'Alembert és Lagrange korában állt volna meg csak valójában. Az sem igaz, hogy Marx volt az első filozófus, aki elgondolkozott a differenciálok problémáján, pl. Hegel a Logika tudománya című munkájában már foglalkozott az infinitezimálisok okozta bonyodalmakkal. 
Marx kéziratát 1974-ben fordították le kínai nyelvre és egy évvel későbbb az Acta Mathematica Sinica teljes egészében közölte, mint a szocialista forradalom nagy előképét, a Lin Piao és Konfúciusz tanai elleni küzdelem jelentős fegyverét az ideológiai harctéren (ezt nagyjából szó szerint így írták le). Zhi Zhou kínai matematikus szerint bár Newton és Leibniz munkássága úttörő jelentőségű volt a differenciálkalkulus megalapozása terén, ideológiai eltévelyedéseik miatt nem tudták elkerülni a miszticizmus uszályát. Csak Marx elvtárs, a forradalom vezetője volt képes a dialektikus materializmus fegyverével megragadni a derivált fogalmát. Höhö.
Ez most roppantul viccesen hangzik, de a Nagy Kulturális Forradalom nem volt igazán fogékony a finom iróniára. Marx halála után döbbent rá a kínai proletariátus és a velük szövetséges értelmiség, hogy egy Abraham Robinson nevű amerikai matematikus nemsztenderd analízise megteremtette a marxi szintézist és így a szocialista forradalmi dialektika és a differenciálszámítás nagyszerű egységét. Erről bővebben itt lehet olvasni (ha nem sikerül megnyitni a fájlt, a Marx, Mao, Mathematics keresésre ki fog jönni).
Marx elszigetelten élt, nem tudhatott arról, hogy mi történt a matematikában a tizenkilencedik század közepén. Marx könyvtárakból nézte a világot, a kedves könyvei mellől, és azt is meg akarta érteni, amit nem lehet. Főleg azt akarta megérteni. Manchesterben a világ talán legrégibb közkönyvtárában, ma is látható az a karosszék, ahol gyakran üldögélt, és egy polcon a könyvek, amelyeket szívesen olvasott. Marx értelmiségi volt, valamennyire filozófus, talán nem is igazán közgazdász és nyilván egyáltalán nem matematikus. Kicsit filozófus volt, kicsit közgazdász, kicsit talán már szociológus is, a társadalomtudományok egyik atyja, aki a saját elméjébe zártan próbálta megérteni a megérthetetlent. Az, hogy néhány zsarnok két tömeggyilkosság között szívesen idézte a nevét, nem különbözik jelentősen attól, hogy más zsarnokok, más tömeggyilkosságok között, Jézus nevét szerették idézni.
Marx nem volt szörnyeteg (valószínűleg pár családtagjának erről árnyaltabb volt a véleménye, egyes kutatók szerint kb. annyi házvezetőnőt dugott meg, mint ahány gyakornokot a Deutsch Tamás) és nem volt óriás. Ő egyszerűen az emberiség és a világmindenség szomorúan egyoldalú küzdelmének volt a jelképe. És miről szól az egyetem, a tudomány, ha nem erről a reménytelen küzdelemről.
Rétvári Bence, ha jól emlékszem a nevére, és baromira nem akarok jól emlékezni a nevére, a szánalmas kis karrierjét, a havi milliócskáját próbálja menteni azzal, hogy Marx szobrát elbontatná a Corvinuson. Legyen meg az ő akarata. Tüntessék el a szobrot, és hagyjanak ott egy kis réztáblát a következő felirattal: Gondolkodni mentem a könyvtárba.
