Vannak olyan mesék, ahol a szegény ember legkisebb fia nagyon sokra viszi. A most elhunyt Eusébio élete ilyen megvalósult népmese volt.
Kilencgyermekes családban született Mozambikban, hihetetlen nyomorban kezdte az életét. Az ország 1942-ben portugál gyarmat volt, Maputót, a fővárost még Laurenço Marques-nek hívták. Ötéves volt, amikor meghalt az apja, anyja egymaga nevelte testvéreivel.
Mezítláb, egy toldozott-foldozott rongylabdával, az utcán tanult meg focizni… Hamar felfigyeltek rá, 15 évesen a mozambiki főváros csapatának tagja lett. A helyiek a Sporting Lisszabon gárdájával álltak kapcsolatban, a portugálok azonban nem találtak fantáziát Eusébio játékában. A rivális Benfica viszont igen, 1961-ben áthozták Európába. Az ő jóvoltukból végre megtanulhatott írni-olvasni, befejezhette az általános iskolát…
Talán maguk a vevők sem hitték, hogy egy legendát szereztek meg, hazájuk és labdarúgásuk egyik legnagyobb alakját. A korabeli Benfica rendkívül erős gárda volt, edzőjük, Guttmann Béla igazi világvándor, aki 5 különböző országban nyert bajnokságot az Újpesttől a Peñarolig.
Eusébio és Guttmann Béla
1961-ben megnyerték a BL elődjeként üzemelő Bajnokcsapatok Európa Kupáját, a döntőben 3-2-re verték az esélyesebb Barcelonát. A helyszín a nekünk rossz emlékű berni Wankdorf stadion, a Barça két góllövője Kocsis és Czibor volt…
Eusébio ezután a sorozat után került be a csapatba, újoncként a BEK-győztes gárdába.
Gyorsan kiderült, hogy bérelt helye lesz. A Pelé vezérelte Santos ellen csereként küldték be 0-5-nél egy barátságos meccsen. 20 perc alatt 3 gólt rúgott a braziloknak.
Pelé és Eusébio
Játéka a fizikumra épült. Irtózatosan gyors volt, jól lőtt messziről, a legkeményebb hátvédek se nagyon tudták elnyomni. Mindehhez jött pluszban az elképesztő gólösztön.
1962-ben 5-3-ra verték az Amszterdamban rendezett BEK-döntőn a Realt. Puskás rúgta az első két gólt, aztán 3-3 után Eusébio az utolsó kettőt.
Guttmann a második kupasiker után fizetésemelést kért (nemcsak magának), de a vezetőség hajthatatlan volt. Az edző elment, búcsúzóul azt mondta: „100 évig nem nyertek semmit”.
Mindmostanáig neki van igaza, de akkor nem úgy tűnt.
1963-ban, 65-ben és 68-ban a Benfica simán eljutott a BEK döntőjébe Guttmann nélkül is.
Gondoljuk csak meg: 7 év alatt 5 döntő Európa legjobbjai ellen.
Az ötből négyszer Eusébióval.
'63-ban Londonban a Milan ellen vesztettek (1-2, góllövő: Eusébio), a túloldalon az idősebb Maldini, az edzőként szép karriert befutó Trapattoni és az akkor fiatal tehetség, a későbbi aranylabdás Gianni Rivera.
65-ben a 4 közé jutásért 5-1-re verték a Realt, az elődöntőben (régi szép idők) 4-0-ra a Győrt. A 9 gólból 4-et Eusébio jegyzett.
Megint az olaszok: a catenacciót tökélyre fejlesztő Helenio Herrera Interje 1-0-ra nyerte a döntőt. Hazai pályán: Milánóban….
'68-ban, megint a Wembley-ben a több aranylabdással (B. Charlton, Best) felálló Manchester United ellen a hosszabbításig húzta a Benfica, hogy aztán 6 perc alatt veszítsen 4-1-re.
1965-ben, 66-ban és 68-ban Eusébio volt a BEK-sorozat gólkirálya. Ne tekintsük ezt sovány vigasznak: sokat elárul a képességeiről.
Mint ahogy az 1965-ös Aranylabda meg az 1968-ban és 73-ban Európa legjobb góllövőjének járó Aranycipő is, 40 és 42 góllal...
Többször játszhatott a világválogatott és az Európa-válogatott színeiben.
Pályája csúcsa az 1966-os angliai VB volt. A bronzéremig jutó portugál csapat hat meccséből ötön rúgott gólt, gólokat, összesen kilencet. Ő lett a torna gólkirálya.
A bolgárok ellen egyet, a brazilok ellen kettőt hintett a csoportmeccseken. (Csak mi úsztuk meg.)
A 4 közé jutásért a Koreai NDK 3-0-ra vezetett Portugália ellen, amikor beindult a gólgyártó, és 4 góljával szinte egymaga fordította meg a meccset.
A világ akkori két legjobb kapusa, az angol Gordon Banks az elődöntőn, a szovjet Lev Jasin a bronzmeccsen kapitulált előtte.
Híres jelenet volt, a fotó bejárta a világsajtót: a győztes bronzmeccs után Eusébio elsírta magát, Jasin pedig megvigasztalta. Más idők voltak, sportszerűbbek.
10 évig volt a válogatott oszlopa, 1961és 71 közt 64 meccsen 41 gólt szerzett.
A Benficától 1975-ben köszönt el, 11 bajnoki cím és több mint 300 bajnoki gól után.
Átment Észak-Amerikába, játékával igyekezett népszerűsíteni a futballt.
A portugálok imádták. Életében szobrot keveseknek emelnek, neki ez is sikerült. Jellegzetes figurája gyakran tűnt fel VB-k és EB-k páholyaiban. Szeretetteljes, baráti nagykövete volt a világfocinak. Mindeközben szerény, kedves ember maradt, nem nagyon voltak sztárallűrjei. Alighanem sosem felejtette el, honnan is indult: árvaságból, nyomorból, a rongylabdától.
Volt egy híres története: amikor a Benfica a sokadik nemzetközi kupadöntőjét vesztette már el, elment Guttmann Béla sírjához, és kérte: oldja fel a 100 éves átkát.
Talán csak ez maradt ki az életéből: még egyszer kupagyőztesként látni a szeretett klubot, amelynek oly sokat köszönhetett, és amely oly sokat köszönhetett neki.
Ha odaát megkérdik tőle, hogy gazdálkodtál a rád bízott tehetséggel, ő nyugodtan mondhatja: megtettem minden tőlem telhetőt.
Hosszú az út Mozambiktól a világhírig és sokak szeretetéig.
Nyugodjék békében!
