Fintorognak a Szolidaritás vasárnapi Orbán-szobor döntögetésén. Hogy ez az elmúlt húsz év legtahóbb politikai megnyilvánulása (Deutsch). Hogy trashkultúra (444.hu) és hogy közel-keleti képeket idéz (index.hu). Hogy a baloldal újabb mélypontra jutott a politikai trágárság terén (CÖF). A szocialisták egészen el is határolódtak tőle.
Nyifi-nyafi. Az Orbán-rezsim párszázezer embernél kivágta a biztosítékot, tessék már észre venni. Igen, Orbánt sokan egy koszos kis diktátornak tartják, és ez a vélemény csak annak túlzás, akinek nem törte ketté a rezsim a karrierjét, akinek nem vette el a megélhetését, akinek nem nyírta ki a családi vállalkozását egy Fideszbe bekötött gengszter, aki ellen nem folytatnak korrupt ügyészek koncepciós pereket, akitől nem vette el a boldog családi élet reményét az állampárt vallási fundamentalista parazita-pártja – és még sorolhatnám. A Fidesz háborút hirdetett azok ellen, akik nem ők, és bár Orbán a multikat, az EU-t, a bankokat és az ő „apródjaikat" bélyegezte meg a kongresszuson, (pont, mint egy ötvenes évekbeli kommunista pártfőtitkár), a valódi háborút Orbán elsősorban magyar polgárok ellen viseli. Olyan emberekkel szemben, akik nem kértek ebből a háborúból, akik együtt tudtak volna élni a rezsimmel, akik ki tudtak volna egyezni vele – de esélyt sem adtak nekik.
Elvitatni ezektől a jogfosztott, a rezsim által megtiport emberektől az indulataik kifejezésének lehetőségét – na az a tahóság. Számukra a szobordöntögetés nem blaszfémia, nem tahóság, hanem a felháborodás lassacskán egyetlen adekvát kifejezési módja.
Egyébként nem láttam ilyen nyifi-nyafikat a jobboldalon, amikor akasztófákat lengettek a bankellenes demonstrációkon, nem láttam eltartott kisujjakat, amikor jobboldali nyomorultak kereplőztek, tojásokat dobáltak, hazaárulóztak, lámpavasaztak vagy éppen gágogtak. Azokat az indulatokat nagyon is megértették a jobboldalon. Elhiszem, hogy sokkoló lehetett látni, hogy miközben ők orbánista személyikultusz-videókra vonatoznak a kongresszuson, mások a vezér hungarocell-fejével labdáznak nyilvánosan.
Mondanunk sem kell, nem ez volt az elmúlt húsz év legnagyobb tahósága. Deutsch Tamás például több megnyilvánulásával is szerepel az elmúlt 20 év politikai tahóságainak toplistáján. Az adófizetők pénzéből újjáélesztett orbánista munkásőrség maga a politikai blaszfémia, a rendszerváltás leköpése. És lesz ez még mélyebb is, erről elsősorban a Fidesz fog gondoskodni.
Akár tetszik, akár nem, a magyar politikai kultúrában az ilyen performanszok már elég régóta benne vannak. És nem a baloldal vezette be, hanem a jobboldal. És nem a jobboldal privilégiuma, hanem most már közös kultúrkincsünk, thank you very much.
A baloldal kifejezetten ügyetlen kezdőként tahóskodik a magyar jobboldal nehézfiúihoz képest. De legalább felismerték, hogy meg kell szólítani a reményvesztett, kétségbeesett és radikalizálódott embereket is, mert a mérsékelt bizonytalanok nem fognak kimenni az utcára, sms-ben irányított békemenetes droidhadseregre pedig nem telik.
Kétségtelen, hogy a tahóskodás sokaknak nem jön be. Bajnainak és Mesterházynak még el kell tanulnia Orbántól a pávatánc művészetét. Orbán sem foglal nyíltan állást arról, hogy mit gondol Bayer cigánygyűlöletéről, Tasó macsó téeszelnök-stílusáról, Semjén állatokkal szemben kiélt brutális ösztöneiről, Kósa homofóbiájáról vagy Deutsch kurválkodásáról, de azért akinek az ilyen stílus imponál, pontosan tudja, hogy Orbán nagyon is élvezi ezt a makkszagú kolihumort, ami a Fidesz belső köreit körüllengi. Akinek meg nem imponál, mint például Pokorni Zoltánnak, az hivatalos minőségében is forgathatja a szemeit. Egy néppártban mindenki megkapja az ízlésének megfelelő üzenetet.
Természetesen a baloldalon is el lehet tartani a kisujjakat. De azért ne felejtsük el, hogy ez egy mocskos kampány lesz (elsősorban mocskos kampány lesz), és valakinek el kell végeznie a mocskos munkát. Az Együttnél a Szolidaritás, az MSZP-nél Szanyi Tibor jelentkezett rá – hát hadd csinálják.
