A oldal
Vasárnap este koncertezett Budapesten a Buena Vista Social Clubnak csúfolt valami. (A koncertről majd a B oldalon bővebben.)
Ez a kis szösz a koncert előtti felvezetésről, pontosabban a szponzorok és támogatók felsorolásáról szól.
Mint minden hazai cintányérösszecsapás előtt, itt is előre megköszönik a támogatók lelkes hozzájárulását az esemény létrehozásához. Ez még csak egy sima hazai fos szokás, nincs benne semmi trüváj. Ami viszont különlegessé és egyedivé tette a vasárnap estit, az a következő:
A függöny mögötti lény a cégek és médiatámogatók felsorolása után név szerint a következőknek mondott köszönetet:
Semjén Zsolt
Csomós Miklós
Tarlós István
Rétvári Bence.
Így. Ebben a sorrendben.
Először napszúrásra gyanakodtam, de a mellettem ülők megerősítették, igen ennek a négy embernek, így lett itt és most fényesre nyalva.
A két fővárosi brigantit még megérthetném — bár a NER előtti időkben simán megköszönték a fővárosnak, oszt' jónapot. Ahogy a két kormánytag helyett is beolvasták volna a minisztériumok neveit.
Ezt elfelejthetjük: meg kell tanulnunk azt a vizualizációt, ahogy a tetszőleges beosztású Orbán-kutyák seggét az első kubai kongás megjelenése előtt fényesre nyalja a szpíker.
Így úszik Budapestre Castro havannai szelleme — a gond csak az, hogy Kubában szeretik Castrót azok, akik ilyesmit csinálnak. Nálunk WC-papír helyett használják őket.
B oldal
A mai lemez A oldalán már megalapoztam ezt a beírást, és az abban szereplő "fos" szó pontosan kifejezi a koncert minőségét.
Az elmúlt évek egyik legaljasabb és legfelháborítóbb lehúzása volt ez a koncert. Ha lenne az eredeti csapatnak egy jó jogásza, milliókra perelné ezt a formációt jó hírnév- és becsületsértésért.
Az első néhány percben egész egyszerűen a ritmust sem voltak képesek megtalálni a zenészek. Amikor ez valahogy összejött, színpadra lépett egy kakadufrizurás, egy számmal kisebb ruhába bújtatott, platformcipős ribi — és sajnos, énekelt is. Errefelé azt szoktuk kérdezni az ilyenektől, hogy "és önben kinek a f@szát tisztelhetjük kiskezitcsókolom?"
Nem, nem a nosztalgia és a körútonbelüliballib beszél belőlem. Nem akartam én meghallgatni újra azt a bizonyos '96-os lemezt, azokat a számokat, abban a sorrendben — tudom, hogy az egyszer volt, hol nem volt. Rommá hallgattam, minden taktusát ismerem.
De hogy a legközépszerűbb, a havannai Nacional Hotel aljában félrészegen klimpírozó bohócokat adják el ezzel a névvel, azt nem gondoltam volna.
Két szám után, már úgy tapsoltatták — volna — a közönséget, mint koncert végén a második rájátszás után szokás. (Én azt sem szeretem, de ez egyéni szoc. prob.)
Szégyen, ahogy színpadra rángatnak egy valamikori csodálatos énekesnőt, és 83 évesen húzogattatják vele a ruháját a térde fölé — amitől a közönség sikítozik örömében. Na jó, ez a közönséget is minősíti. Portuondo már nem tud énekelni, az ő neve nélkül viszont a kutya sem venne jegyet egy ilyen produkcióra.
Ochoa szerencsére kevesebbet vállalt, benne nem kellett akkorát csalódnunk.
Manuel „Guajiro” Mirabalt — aki Ibrahim Ferrer jóbarátja, társa és sakkpartnere volt — be sem mutatták tisztességgel. Bár lehet, hogy ő így járt jobban, mert a játéka... szóval, ő is csak biodíszlet volt, na.
Nem hagyhatom ki az MC-t, aki bordó szmokingjában akkora majmot csinált magából és az egész koncertből, amikor megpróbált harsonán játszani, hogy ha Michael Corleone ezt látta volna Havannában, ott helyben lelövi Fredót, kérdés nélkül.
A mélypont az volt, mikor az egyik öreg zenész körbeugrálta a zenekart — kétszer! — egy zsebkendővel integetve, olyan ritmusra, hogy azért bármelyik zsebdiktátor négy évre száműzte volna Kolimára.
Szerencsénkre a koncert nem volt hosszú. Annál hosszabb viszont a várakozás a "különjáratra", amit a szponzor BKK biztosított — igen, azt is felsorolták a támogatók között. A megállótól tíz méterre, járó motorral áll a busz, sofőrök beszélgetnek, de hiába van tele a megálló, ő nem indul el. Vár. Majd, ha tízet üt a zóra.
Ahogy nálam is ütött az óra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnak és produkcióválogató munkatársainak. Mielőtt még egyszer ide akarnék jegyet venni, megkérem majd Michaelt, hogy ott helyben lőjön torkon egy jó hangosra állított pisztollyal.
Así pasa la gloria del mundo....
