A konzervatív értelmiségi fiatalok kedvenc témája az egyenlőség kérdése. Arról van szó, hogy itt vannak ezek a cigányok meg a liberálisok, valamilyen sorrendben, és a liberálisok — különösen a jogvédők, ami ugye nyilván a legrosszabb fajta — az egyenlőség nevében ragaszkodnak az egyenlőség eszméjéhez, a deszegregációhoz stb. Pedig, ugye korántsem igaz, hogy minden ember egyenlő, akármit is tanultak a liberálisok a francia forradalom idején, amikor (mellékszál!) vendeé-i parasztokat gyilkoltak le, különösen a Konrád György (mellékszál vége, mondat elejére ugrunk), mert például vannak magas emberek és alacsonyak, de ezt persze a liberálisok nem értik, és akkor jön valami mondattani értelemben vett diadalittas körbenézés, hogy milyen okosak vagyunk, és hogy milyen jól megmondtuk a liberálisoknak.
Nem erről fogok írni.
A magyarországi cigányok jelentős része rettenetes szegénységben él, cigánygyerekek ezreinek pecsételődik meg a sorsa születésük pillanatában. Engem az Isten egy másik történetbe írt bele. Beleírhatott volna egy olyanba, amelyikben most egy romos házban ülnék, vagy börtönben, vagy már régen nem is élnék, mert elvitt volna valami triviális betegség vagy az alkoholizmus. Nekem átkozott egy szerencsém volt, és tudatában vagyok az átkozott szerencsémnek. Legalábbis néha.
És most nem fogok értékelni emberi sorsokat, amelyek eleve elrendelten voltak borzalmasak, nem fogok lamentálni azon, hogy ha a szerencsétlenek kicsit fegyelmezettebbek lennének, kicsit egyenesebben ülnének az asztalnál, a közös asztal egy távoli sarkán, kicsit csendesebben tűrnék el életük reménytelenségét, akkor nekem még jobb lehetne, mert nem kellene a problémáikkal foglalkoznom, hiszen mi más lehetne a probléma, mint ők — nélkülük érvényesülhetne a középosztálybeli tökéletességünk, kultúrfölényünk, mérhetetlen tehetségünk.
Nemrég a rezsim egyik ideológusa mondta ki: nekünk most hárommillió embert kell hagynunk megdögleni, mert nekik már úgy is mindegy. Nélkülük sokkal könnyebb lesz, mert akkor bontakozhat ki az ötvenezer éves turáni fajunk, és végre uralkodhatunk a szolganépek felett az Arktisztól Zimbabwéig.
A derék konzervatív fiatalembereknek talán azon kellene elgondolkozniuk, hogyan sikerült nekik huszonpár éves korukra ilyen tündökletesen középszerűvé válniuk. Igen, minisztériumi segédnyuszik lehetnek, sőt néha írhatnak a Kommentárba is, ha megengedik nekik a derék konzervatív bácsik, akiknek egyébként szintén lett volna huszonpár évük arra, hogy leírjanak egy értékelhető bekezdést. A derék baloldali-liberális fiatalemberek, derék baloldali-liberális bácsik pedig ne nézzenek olyan roppantul elégedetten maguk elé, mert...
Mániákusan keressük a hibát az elesettekben, a kevésbé szerencsésekben, a szegényekben, a meggyötörtekben. Nekik nincsenek mentségeik, csak nekünk.
Túl sokat beszélünk a lentiekről és túl keveset a fentiekről. Kérlelhetetlenek vagyunk azokkal, akikkel könnyű kérlelhetetlennek lenni. Pedig ezt az országot nem lent tették tönkre, erre az országra nem a lentiek miatt néznek most megvetően Európában. Ahogy az ország nem tudott szembenézni magával, a múltjával, a tévedéseivel és a bűneivel, mi sem tudunk szembenézni semmivel, csak velük, a lentiekkel, akik nem tudnak visszanézni.
A tükröt tudom javasolni vizsgálat céljaira, uraim! Érdekes tárgy, és van benne egy nagyon érdekes ember.
