K. Zoltán költészetére a Kurucinfo versrovatában bukkantam. A költő fővárosunk III. kerületéből (ahogyan ő írja: Obudáról) hinti közénxép (na jó, nem szép, ezt csak az x miatt írtam), bár nem túl egyedi ragrímeit, parádés gondolatait. Akit érdekel, mennyire kiürülhet, ellaposodhat az emberi elme, bátran ereszkedjen alá, és mártózzon meg művészetének tengerében!
A nyáj
Bemész a karámba drága pici nyájam?
Bégetve beeemegyek s beeefogom a szájam.
Belépsz a NATO-ba engedelmes nyájam?
Beeelépek s Irakra kilövöm a táram.
Áldozol birkákat drága pici nyájam?
Amcsikért harcolok s nem járatom szájam.
Miért remegsz, félsz talán drága pici nyájam?
Gyapjamat lenyírták s átfagyott a hátam.
Belépsz az EU-ba hitehagyott nyájam?
Beeelépek s szolgaként csorgatom a nyálam.
Eladod hazádat drága pici nyájam?
Eladom földemet, s eladom a házam.
Kire fogsz szavazni drága pici nyájam?
Aki egy kis fűvel beeetömi a szájam.
Eszed vagy elszívod drága pici nyájam?
Eszem már elszívtam s üres az én tálam.
Bemész a levesbe drága pici nyájam?
Eladom lelkem is, az se legyen nálam.
Nem baj, Feri, hogy BEEEEcsaptál,
akkor is bízunk BEEEEnned!
Mi vagyunk a JOBBAK!
Mi vagyunk a JOBBak,
ti vagytok a BALhé.
Mi vagyunk a bátrak,
ti vagytok a majré.
Nem veszthetünk semmit,
ti remegtek, féltek.
Ti vagytok kik halnak,
mi, kik tovább élnek.
Mi vagyunk a JOBBAK,
ti pedig a rosszabb.
Ti vagytok megmettszve,
ezért nekünk hosszabb.
A mi orrunk pici,
tiétek meg kampó.
A mi zsebünk üres,
a tiétekben bankó.
Mi dolgozunk keményen,
ti pedig csak loptok.
Mi elűzünk innen,
ti pedig lekoptok.
Miénk az igazság,
tiétek a gazság.
Miénk a kultúra,
tiétek a vadság.
Mi a Tudás Népe,
ti pedig a gonosz.
Vélünk a tehetség,
ti csak üres doboz.
A mi kultúránk ősi,
a tiétek lopott.
A miénk csillog-villog,
a tiétek kopott.
A tiétek hamis,
a miénk meg igaz.
Veletek egy kecske,
vélünk meg egy Nyilas.
Ti piócák vagytok,
mi akikből éltek.
Mi folyton gürcölünk,
ti pedig henyéltek.
Mi adjuk a hitet,
ti pedig a mérget.
Mi adjuk a reményt,
ti millió férget.
Mi vagyunk a tiszták,
ti vagytok a retkek.
Ti vagytok a mocskok,
mi pedig a szentek.
Ti vagytok a gonosz,
mi vagyunk a jóság.
Mi vagyunk a gyógyszer,
ti vagytok a kórság.
Mi vagyunk itt otthon,
ti meg idegenben.
Mi vagyunk az őrök,
tivéletek szemben.
Mi járunk a Fényben,
ti az éjszakában.
Mi vagyunk a harkály,
ti férgek egy fában.
Mi vagyunk az élet,
ti pedig a halál.
Ti egy rút betegség,
mi, ki rátok talál.
Mi leszünk az orvos,
ti pedig csak árnyak.
Nektek szarvatok van,
a mi hátunkon szárnyak.
Ti gyilkosok vagytok,
és mi leszünk, ki elkap.
Vélünk lesz az Isten,
titeket meg elhagy.
Tiétek a másság,
miénk a természet.
Rügyfakasztók vagyunk,
ti gyilkos enyészet.
Mi vagyunk a Napon,
ti pedig árnyékban.
Mi fent ülünk a nyakon,
ti lent a lágyékban.
Mi teremtők vagyunk,
ti pedig csak ármány.
Mi áradó folyó,
ti meg sötét kátrány.
Mi leszünk, ki felkel,
Ti, kik elalszanak.
Miénk lesz a világ,
ti meg aki szalad.
Az Igazság!
Én most is csodálom s örökké imádom,
hiába gyűlöltök ezen a világon.
Lehet, hogy hiszitek ki vagytok választva?
Pedig a gonosszal el vagytok árasztva.
Én eltűröm azt is, hogy gonosznak mondjatok,
hogy tűzbe vessetek vagy vízbe dobjatok.
Hazámat megvédem, tőletek nem félek,
míg élek harcolok s győzelmet remélek.
Tudom most azt mondod én vagyok ellened,
miközben rámcélzod megtöltött fegyvered.
Én meg csak azt mondom védem a hazámat,
gyermekem, kedvesem, apámat, anyámat.
Gonosz vagyok azért mert védem a gyermekem?
Azért mert a drogot a kezéből elveszem?
Mert amit te adnál, én azt nem engedem,
inkább a lázadást ellened szervezem.
Álarcod letépem hiába hordozod,
köpenyed akárhogy toldozod-foldozod.
Az IGAZSÁG kilátszik megszakadt résein,
élezem megcsorbult kardjaim s késeim.
Tudom, hogy legyőzlek téged egy hajnalon,
közeleg az idö s eljön az alkalom.
Rettegj mert legyőzöm választott fajodat,
Hazámban Úr leszek s ellátom bajodat.
Szép Magyar hazámra Isteni Fény ragyog,
mert szülőföldemen itthon most én vagyok!
