Ez időről időre előjön, jellemzően olyankor, amikor éppen pont benne vagyunk valamiben, valaminek a sűrűjében, ami hogy is mondjam csak finoman, nem annyira nutellahangsúlyos, mint amennyire barna. Emlékeim szerint legutóbb valami közgazdász összeröffenésen jelent meg és akkor is arról szólt a fáma, hogy Orbán jegyzetel. Most, a félázsiai VOSZ gyűlésén is állítólag jegyzetelt.
Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt megkért egy nyugdíjas korhoz erősen közelítő énektanárnő, hogy ugyan, tenném már rendbe a gépét, mert lassan már elindulni se hajlandó. Tele volt mindenféle vírussal, szeméttel, abban az időben annyira össze bírt borulni egy rendszer ha a kedves felhasználó harkály üzemmódban kattintgatott, hogy többnyire egyszerűbb volt egy újratelepítést végigjátszani, mint takarítgatni. Itt is az lett, de a kedves idős néni rettenetesen felszívta magát, hogy ő most aztán mindent, azaz: MINDENT meg akar tanulni a számítógépről, mert nehogy már egy ilyen masina kifogjon vele, javított már ő vasalót is, rohadt gépek. És hogy a szükséges feltételek is meglegyenek mellém ült, kicsapott a térdére egy füzetkét, no, mondjam és ő majd jegyzetel.
Nyeltem egy nagyon, oké, de honnan kezdjem? Az elejétől. Rendben, de mennyire az elejétől? A leg. Öhmmm. Tessék mondani, az megvan, hogy 1+1=10? No, nem ragoznám, elég emlékezetes trip volt, próbálják meg elképzelni azt, amint egy eszkimó fókavadász magyarázza az igluépítés rejtelmeit egy törpepigmeusnak ékes aleut nyelven. Az egésznek az lett a hozadéka, hogy a háromórás munkát kilenc óra alatt végeztem el, az idegeim rojtokban lógtak ki a fülemen, a hölgy pedig pont annyira jutott az informatikában, hogy lett neki egy kis hamis magabiztossága, amire alapozva másnap ügyesen meg is borította a frissen telepített rendszert, és mehettem megint a zéró backupot visszatolni.
Valami ilyes kép kezd el összeállni a szemeim előtt mindahányszor azt olvasom, hogy Orbán jegyzetelt.
Most tekintsünk el attól, hogy Demjánt jegyzetelt, bár talán mégse, egy rövidke gondolat erejéig. Olyan, de olyan boldog lennék, ha időnként olyanok is megszólalnának a hazai gazdaság helyzetét, de leginkább a gazdaságpolitikai tennivalókat illetően, akik – Demján úr, nem megsértődni – nem pont olyanok, hogy létszükséglet számukra az állami csecsre permanensen rácsatolódva lenni. Vagy legalább ne azzal a szájukkal mondanák meg a tutifrankót, amelyikkel azt a bizonyos keblet cumizzák. Jó lenne, ha a gazdaság nem államfüggő része is beszélne néha, mert érzésem szerint az egyik súlyos bajunk éppen pont az, hogy itten szinte szétválaszthatatlanul össze van nyőlve egy vállalkozói réteg az állammal és valahogyan mindig az ő pofájuk a legnagyobb, holott érzésem szerint a gdp-hez nem pont ők adják a legtöbbet, és ebben már van egy jó adag eufémia is. Szóval mindegy, hogy ki beszél, nézzük azt, hogy Orbán jegyzetel.
És vajon miért jegyzetel? Azt sugallná a hír, hogy talán meg akar érteni valamit. Voltak már ilyesmire utaló pletykák. Egy régebbi cikkben olvastam egy kis színest, Orbán valamelyik közelebbi embere vasárnap bement a miniszterelnök hivatalába, és meglepődve tapasztalta, hogy Orbán ott ül három raklap papír között, erősen vakarva a fejét. Mik ezek, kérdezte a jóember. A társadalombiztosításról van bennük szó, eldöntöttem, hogy én ezt az egészet meg akarom érteni, válaszolta Orbán. N.b.: ez még az előzőben, az OrbánTorgyánban volt. Vajon ez lenne most is? Meg szeretné érteni a makrogazdasági folyamatokat? De hát róla az a hír járja, hogy közgazdaságtan-tagadó! Legyünk optimisták, higgyük azt, hogy revideálta az álláspontját, és most nekilát, mint az én egykori tanárnénim, hogy ő aztán megtanulja, az annya szemit annak a fránya közgazdaságtannak! Kicsi spirálfüzet elő, tintaceruza megnyálaz, na, mondjad Sanyám, de lehetőleg az alapoktól! Öööö, mennyire az alapoktól, Viktor? Nagyon! Pfff… Viktor, az megvan, hogy 1+1=2?
Most melyik a rosszabb? Ha tényleg megpróbálja érteni és egy kis hamis magabiztosságot szerezve holnap nekiáll belepiszkálni? Mondjuk ebben semmi új nincs, eddig is piszkálta, csak eddig még érteni se akarta. Valamint görcsösen ügyelt arra is, hogy a közelébe se kerülhessen senki olyan, aki talán értené. Orbán, a hályogkovács. Apró nüansz, hogy neki eddig többnyire a szemet sikerült eltávolítania és a hályog maradt. Most valószínűleg attól retteg, hogy tényleg jön valaki, és az tényleg elmagyarázza neki, hogy ez, így, ebben a formában miért is nem jó. Csoda, hogy ő semmi ilyesmit nem szeretne hallani, és a hozzáértő tanácsadó alkalmazása helyett inkább ő maga lát neki a jegyzetfüzetével, hogy megértse az összefüggéseket?
Mondjuk ő nem is nagyon tehet mást. Egy miniszterelnök, egy vezető minden további nélkül fordulhatna olyan szakértőkhöz, akik értik a dolgot, de Orbán nem ilyen értelemben vett vezető, hanem ő valamiféle spirituális izé itt nekünk. Varázsló, sámán, de leginkább afféle kuruzsló, esőcsináló, aki csak mintegy mellékesen szélhámos, collateral damage, hiszen ő valójában tényleg meg van arról győződve, hogy ő igenis tud esőt táncolni. Ha pedig kiderül, hogy mégsem, akkor sincs semmi baj, hiszen kiváló készsége van arra, hogy addig gyúrja-formázza az eső, a tánc, a varázslás fogalmakat, ameddig már ember nincs aki bírná követni, hogy itt valójában minek is kéne történnie, mire is várunk.
Monta a múltkor, hogy mennyire tele a félázsiai töke azzal, hogy itten kérem aljadék egészázsiai népek képesek a szent célvita helyett eszközvitát folytatni! Hogy mikre nem vetemednek! Nézzünk erre egy analógiát.
Épeszű társadalmakban a politika szerepe, dolga pont valami ilyesmi lenne, hogy ezen sportág keretein belül lezajlodjanak az ilyen viták. Előbb a célvita, utána pedig az, hogy ezt a célt miként lehetne elérni, azaz az eszközvita. Hogy nézne ez ki kicsiben? Van néhány ember, akik ráébrednek arra, hogy lakni kéne valamiben. Cél: megoldani a lakhatásukat. Ezt a célt egy aprócska célvita során szükséges pontosítani: ha mondjuk öt család szerepel az egyenletben, akkor elképzelhetnek akár öt önálló családi házat is, de dönthetnek úgy is, hogy építenek egy társast. Lehet sorra hozni érveket egyik és másik mellé is, de a végén valahogyan döntésre kell jutni. Ha sikerült eldönteni, hogy mi legyen, akkor jöhet az eszközvita. Miből készüljön, milyen technológiával, ki készítse, hogyan finanszírozzák, effélék. Itt is bőven van helye az értelmes vitának, hiszen aki csavart már be életében legalább egy rohadt srófot az tudja jól, hogy a legtöbb, még annyira egyszerűnek tűnő cél is többnyire egynél több, többnyire egyenlő értékű eszközzel is elérhető, szóval az eszközvitának is vastagon megvan a maga helye. A politika szerepe ezen viták normális és hatékony kereteben való lebonyolíttatása.
Már ugye ha abból indulunk ki, hogy a politika itten tényleg építeni akar.
Mert ha nem, akkor ahhoz más hozzáállás kell, és erről szól az orbánizmus. A varázsló a kavarással operál, a fogalmak megfoghatatlanná képlékenyítésével. Víziókat kínál: érzékletesen beszél arról, hogy milyen remek is lesz majd ledőlni az új lakhatási megoldásban medvebőrre a kandalló elé, és ha valaki szóvá tenné, hogy talán mégsem túl jó ötlet Közgép Jánosra bízni az alapozást, akkor erre az a válasz, hogy mocsok károgó, aki eszközvitát akar folytatni, de tudjuk ám hogy miért, azért, mert ő nem akarja, hogy a lakhatási várományosok kandalló előtt medvebőrre! És ha kellően fogalmatlanok a népek, akkor ez a sámántrükk viszonylag hosszú ideig űzhető. Kellően homályosan kell a célt megfogalmazni, úgy, hogy még csak véletlenül se legyen számon kérhető, és figyelni arra, hogy amint valaki egy eszközvitába kezdene azt azonnal át kell formálni célvitává és fordítva. Lássuk be, a kandalló előtti medvebőrön való hesszelés illúziója még sokszor képes elterelni arról a figyelmet, hogy valójában miért is Közgép János betonozza a minek is az alapját? Mi az, hogy kilopja a cement felét a cuccosból, ne erről beszéljünk, hanem a kandallóról, a medvebőrről és a pohár viszkiről!
Tehát teljesen mindegy, hogy Orbán jegyzetel-e vagy sem, hogy tényleg megpróbálja-e érteni vagy sem, és hogy tényleg nincs Demjánnál alkalmasabb ember az elmagyarázásra vagy sem, a lényeg, hogy amíg Orbán nem miniszterelnöke, kvázi politikai vezetője óhajt lenni ennek a jobb sorsra érdemes országnak, hanem spirituális törzsfőnöke, sámánja, esőcsinálója, addig nem nagyon lehet épeszűen viszonyulni hozzá. Vagy beállunk mi is mellé járni az esőtáncot, vagy széttárjuk a kezünket, hogy ez a marhaság minket nem érdekel, de szerintem köztes megoldás nincs. Kérdés, súlyos kérdés, hogy mára maradt-e annyi józan ész Orbánban, hogy akár némi finom kényszer hatására is, de át bírja magát alakítani arra a bizonyos másik szerepre. Attól tartok, hogy ez most, pillanatnyilag nem menne neki.
Talán ha venne egy bazinagy jegyzetfüzetet és rászánna vagy 8-10 évet, hogy tényleg megértse azt a néhány, feltétlenül megértendő dolgot, nos, akkor talán 2022-re lenne esélye. Akkor akár vissza is térhetne ebben az új szerepben, Orbán, a miniszterelnök, az ország politikai vezetője, és még az is lehet, hogy sikeres lenne. Szóljon már neki valaki, hogy esőcsinálóra szemmel láthatóan egyre csekélyebb az igény kis hazánkban, ideje lenne elindulni egy nagy-nagy jegyzetfüzet-beszerző körútra.
