A magánnyugdíj-pénztári szektor fölött elült a lőporfüst, a Nemzeti Dúlás kormányának seregei épp más vidékeken menetelnek dicsőségesen a semmibe. Március 31-ével lejárt a magánnyugdíj-pénztárakban maradt, alig százezernyi tag törvényi határideje az állami nyugdíjrendszerbe visszalépésre. A kormány előzőleg megígérte (már amennyiben a kormány ígérete bárkinek is jelent még valamit), hogy a tagok a pénztári tagságuk idejére teljes jogú állami nyugdíjjogosultságot szereznek. Ez egyrészről nemes gesztus, mert közénk is lövethettek volna, másrészt viszont próbált volna Matolcsy György teljes járulékfizetés után részleges nyugdíjat ajánlani...
Egy dolog viszont kiderült: Orbán Viktor és kormánya végig hazudott mindenben.
Hazugság volt a szektor rossz befektetési teljesítményéről megfogalmazott vád, mivel maga az állam még rosszabb befektetési eredményt produkált a lenyúlt vagyonon.
Hazugság volt az egyéni számla ígérete. Másfél éve megmondtuk, és úgy is lett: az Orbán-kormánynak esze ágában sincs egyéni számlás nyugdíjrendszert bevezetni.
Hazugság volt, hogy az elvett vagyont kizárólag nyugdíjakra és adósságcsökkentésre használják, mivel folyó kifizetésekre és pénzügyi befektetésekre is költöttek belőle.
Hazudtak hárommillió példányban, amikor azzal próbálták rávenni a tagokat az átlépésre, hogy a magánnyugdíj-pénztári ág megszűnik. Nem szűnt meg, még mindig létezik, bár ebben a formában tényleg semmi értelme.
Hazudtak az Országgyűlés fideszes többsége által elfogadott politikai nyilatkozatban az állami nyugdíjba befizetett pénz értékállóságának garantálásáról. Ilyen garanciát a magyar állam azóta sem adott. Sőt, a járulékot is átkeresztelték adónak, hogy alkotmányos alapja se legyen a járulékfizetés ellenében elvárható nyugdíjnak.
Mondtak egyáltalán valamiben igazat? Közel hárommillió embert vertek át, és csalták ki előre megfontolt szándékkal az öregkori nyugdíj-megtakarításaikat. Oké, lépjünk túl rajta: nem lehet véletlen, hogy ez a húsz éve a hazugságai meghazudtolásának megúszásából élő maffiapárt teljhatalmat kapott Magyarországon — eszerint pontosan erre van igénye a választóknak.
Egyrészt voltak azok, akiket átvertek, és morogva, vállvonogatva vagy kifejezetten a párt dicsőségét zengve visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe. És voltak azok, akik jogfenntartó nyilatkozatot tettek a Stabilitás Pénztárszövetség ajánlása alapján. A nyilatkozatban említett hátrányos jogkövetkezmény meg fog szűnni, amint a parlament elfogadja a T/7414 számú törvényjavaslatot, amivel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben módosítják azt a részt, amellyel a magánnyugdíjpénztárak tagjait kizárták az állami öregségi nyugdíjból, függetlenül attól, hogy egyébként tb-járulékot (oppardon, "szociális hozzájárulási adót") fizet utánuk a munkáltató. Ezt a botrányos rendelkezést nem az Alkotmánybíróság törölte el, mivel ők inkább reszketni méltóztattak, és addig halogatták a döntést, amíg legnagyobb megkönnyebbülésükre a pártállam parlamentje el nem vette tőlük a kérdés vizsgálatának jogát. Nem, a kormány saját elhatározásából engedi szabadon túszait.
Fogalmam sincs, mi oka lehetett erre a Fidesznek. Megbízható ökölszabály, hogy ha az ember nem látja át elsőre az Orbán-kormány valamilyen lépésének célját, akkor vagy nagyon ki akarnak cseszni valakivel, vagy egyszerűen csak lopni akarnak. Legyünk résen, de azért az a legkevesebb, hogy mind a Stabilitás, mind a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete felkarolja az átvert és megkárosított volt pénztári tagok állammal szembeni kártérítési pereit.
Mindeközben a kormány folytatja kisded játékait a pénztárak kriminalizálására. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal három pénztár jelentett fel az ott tapasztalt visszaélések gyanúja miatt. Blogunk szellemiségétől távol áll, hogy folyamatban lévő rendőrségi, bírósági és ideggyógyászati vizsgálatokat kommentáljunk — kivéve, ha mondanivalónk van róluk. Ezért csak néhány apróságra szeretném felhívni a figyelmet. Egy: a KEHI — és tágabb értelemben az államigazgatás — belső revizorai nincsenek tisztában sem a vállalati pénzügyek alapjaival, sem a gazdasági társaságok számvitelének sajátosságaival. Ez nem szemrehányás: valójában nincs is szükségük erre a tudásra. Mármint amíg nem akarnak befektetési döntéseket minősíteni. De akartak, és csak utólag ismertté vált piaci információk fel nem használását kérik számon az alapkezelőkön. Hülyék. Kettő: a menedzsment esetleges visszaéléseinek, törvénytelen személyi összefonódásainak feltárásához ugyanakkor van megfelelő szakmai kompetenciájuk — mint ahogy a PSZÁF-nak is. Semmilyen szakmai indoka nincs tehát annak, hogy Orbán nem Szász Károly embereire bízta a vizsgálatot, hanem a közvetlen kormányirányítás alatt álló KEHI-re. Hacsak nem pont ez.
A magánnyugdíj-pénztárakban maradt alig százezer lánczi andrási értelemben vett polgár körül közben tovább fogy a levegő. Tagsági díjat csak az adózott jövedelmükből fizethetnek, az ebből a pénztár működtetésére levonható költség egyenlő a semmivel. (Számoljunk utána: mire elég egy ötezer fős pénztárnál az ötezer forintos átlagos tagdíjbefizetés 0,9 százaléka? A PSZÁF felügyeleti díjára? Arra ugyan aligha.) A kormány szándéka egyértelmű (lásd a fenti ökölszabályt): a magánnyugdíj-pénztárakat meg kell fojtani. A tagok nem vihetik át a pénzüket önkéntes pénztárba, nem vehetik fel (még akkor sem, ha esetleg elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt), és vissza sem léphetnek az állami pillérbe (hogy honnan vette ennek az ellenkezőjét a DK, azt nem tudtam megfejteni). Ennek megfelelően elindult a szektorban egy összeolvadási és megszűnési hullám. Néhány pénztár (Erste, Honvéd, Dimenzió, Generali, Aegon, Quaestor) már bejelentette, hogy jogutód nélkül megszűnik, illetve beolvad egy másik pénztárba. Ezeknek a tagjai vagy átléphetnek egy olyan pénztárba, amely jelezte szándékát a folytatásra (ING, Allianz/Szövetség, Budapest, MKB, Pannónia, OTP, Aranykor, Budapest), vagy automatikusan visszakerülnek az állami rendszerbe.
A magyar magánnyugdíj-rendszernek befellegzett. Orbán Viktor és Matolcsy György hiúsága, korlátoltsága és gátlástalan túlélési ösztönei nyírták ki. A legközelebbi poszt-orbáni kormánytól a legjobb esetben is csak az ágazat rendezett kivezetése várható el: a meglopott és becsapott tagok részleges kártalanítása, a pénztárak mellett kitartó tagok megtakarításainak átterelése hosszú távú magán-megtakarítási formákba, önkéntes alapon, és a meghurcolt pénztári dolgozók megkövetése.
Addig ki kell tartania a százezernek, ki kell tartanunk. Nemcsak magunkért, hanem azokért is, akikben nem volt elég erő, hogy ellenálljanak az erőszaknak.
