Még mindig tavasz... Lássuk, mi jut eszébe erről a fogalomról Gavallér Jánosnak?
A beteg
Lefagytak a rügyek,
sírtak az emberek,
szokásos tavasz jött:
Kérdőjelek, vágyak:
Lélek s hit, költözött…
Megújulni vágyott
a világ, küszködött,
néha nem lélegzett,
úgy tett, mint aki él,
halálos betegként.
2012- 01. 15.
Tavasz
Az aranyesőn zsongott pitymallatkor az éj,
kitárta virágait a telihold
s a friss szántóföld illatát készült locsolni az ég,
picinke pitypalatty dalolt.
Vulkánvírus
Híg lé, moslék csurog, könnyek helyett
álca arcunkon vigéc tekintet:
Szólásszabadságról szónokolnak,
de kimondani semmit sem lehet.
Mert kofa-igazság van a piacon,
s ki helypénzt fizet, azé az aréna.
Csendesüljetek háttérben suttogó
nyomorultak: Ha jut, lehull a morzsa!
Szavazatot nektek nem osztottak,
kifosztottak… örülj, ha kérhetsz:
Ha kínálnak, vedd el! Ne tátsd a szád!
Leprát okád a kiszáradt szátok,
vulkánvírus-ragály az életvágy:
A korgó gyomor rossz tanácsadó!
Ontja méregáruját a piac-csősz:
Korbács csattog magánmédiában.
Imádd! Borulj lábai elé bősz!
S hallgass kifosztott! Most épp, nem jutott.
Hallgass csúszó-mászó féregember,
ezt akartad, ez jutott: Gyász és nyomor!
Sorsnyomort ölelünk az életért;
némának tanított a történelem,
a hős mindig elbukott, csak a győztes,
a győztes ünnepelhetett… vérben.
Emberarcunk béna harc… szellemsarc
csupán az önzés, testbe bújt varangy,
Akasha akarat, tátongó agy…
gyász és nyomor szült fényes néma vágy.
Vannak, akik énekelnek, vígan,
álmaikban léha táncot járva,
gondolatban gyarapodnak, nőnek,
bűnük csak, hogy embereket ölnek!
Gyász és nyomor az úton mögöttük,
gyűlöletláng-magja lelkünkben gyűl:
Vulkánvírus minden összetört szív.
És a hó alatt, hírnök hirdeti:
Pördül-fordul a világ, tánc-tavasz…
napfordulás… böjti szél… feltámadás…
új szirmot növeszt hamar a pipacs,
ragályos életvágy nyújthat vigaszt:
Gyász és nyomor násza szül a szívbe fényt!
2011. 11. 01.
Híg lé, moslék csurog, könnyek helyett
álca arcunkon vigéc tekintet:
Szólásszabadságról szónokolnak,
de kimondani semmit sem lehet.
Mert kofa-igazság van a piacon,
s ki helypénzt fizet, azé az aréna.
Csendesüljetek háttérben suttogó
nyomorultak: Ha jut, lehull a morzsa!
Szavazatot nektek nem osztottak,
kifosztottak… örülj, ha kérhetsz:
Ha kínálnak, vedd el! Ne tátsd a szád!
Leprát okád a kiszáradt szátok,
vulkánvírus-ragály az életvágy:
A korgó gyomor rossz tanácsadó!
Ontja méregáruját a piac-csősz:
Korbács csattog magánmédiában.
Imádd! Borulj lábai elé bősz!
S hallgass kifosztott! Most épp, nem jutott.
Hallgass csúszó-mászó féregember,
ezt akartad, ez jutott: Gyász és nyomor!
Sorsnyomort ölelünk az életért;
némának tanított a történelem,
a hős mindig elbukott, csak a győztes,
a győztes ünnepelhetett… vérben.
Emberarcunk béna harc… szellemsarc
csupán az önzés, testbe bújt varangy,
Akasha akarat, tátongó agy…
gyász és nyomor szült fényes néma vágy.
Vannak, akik énekelnek, vígan,
álmaikban léha táncot járva,
gondolatban gyarapodnak, nőnek,
bűnük csak, hogy embereket ölnek!
Gyász és nyomor az úton mögöttük,
gyűlöletláng-magja lelkünkben gyűl:
Vulkánvírus minden összetört szív.
És a hó alatt, hírnök hirdeti:
Pördül-fordul a világ, tánc-tavasz…
napfordulás… böjti szél… feltámadás…
új szirmot növeszt hamar a pipacs,
ragályos életvágy nyújthat vigaszt:
Gyász és nyomor násza szül a szívbe fényt!
2011. 11. 01.
