Leginkább az fáj, hogy a színház kinyírásánál megint megbizonyosodhattunk, hogy az emberi aljasság határtalan, főleg, ha politika által kézivezérelt aljasságról van szó. De arról is, hogy rossz emberek kezében a politika maga az aljasságok művészete. Hogy mi történik az utolsó napokban, azt megtudhatjuk Márta Istvántól. Van az interjúban persze jogos személyes elkeseredettség is, de az egyénen, egyéneken túlmutató szellemi rombolás hatása szerintem még fontosabb.
A lelkiismeretükkel küzdő színészek és színházi szakemberek közül már eddig is felálltak, több, korábban tervezett és betanult bemutató elmarad. A távozók tudják, hogy a jelenlegi helyzetben nem csupán felálltak, hanem a nagy semmibe léptek ki, billoggal a homlokukon. És mégis megtették.
Pár napja láttam a Még egyszer hátulról utolsó előadását. Műfaja leginkább tragibohózat volt. Lehetett érezni a levegőben, hogy búcsúelőadásról van szó, kicsit megszeppent ünnepélyességgel a színpadon és a nézőtéren is. A színészek fegyelmezetten végigjátszották a darabot, de a többszöri vastapsos meghajolásnál lehetett látni az arcokon, hogy milyen gondolatokkal búcsúznak sokmindentől.
Ez van. Most mindenki utazzon el Mallorcára, aztán majd meglátjuk.
Ps: Az előadást felvették, úgyhogy remélhetőleg még láthatjuk a tv-ben valamikor, mint pár fontos reklámblokk közti időtöltelék műsort.
