Amikor Orbanisztán lakói felismerték, hogy minden nyomorúságuk, kudarcuk és megaláztatásuk oka a pénz, melynek birtoklása iránti vágy anyagias, haszonleső, törtető csordaállattá, hiánya pedig önnön levében fetrengő szerencsétlenné teszi Isten képmását, vettek egy mély levegőt, és új, nem ortodox alapra helyezték pénzgazdaságukat. Bevonták a régi fizetőeszközüket, ami annyi szomorúságot okozott nekik, és újat bocsátottak ki.
A forint érméket és bankjegyeket, valamint az euró, dollár, frank, korona, jen, jüan és egyéb valuták érméit és bankjegyeit hetekig gyűjtötték Orbanisztán erőszakszervei. Páncélozott szállítójárművek járták Orbanisztán útjait, és átvették Mammon mérgező ajándékait mindenkitől, aki önként átadta, és kiverték mindenkiből, aki vonakodott önként átadni. Felásták a kerteket, kibontották a falakat, széthasogatták a párnacihákat, összetörték a malacperselyeket, bekukkantottak még oda is, ahová soha nem süt be a nap.
A Kossuth téren egy hatalmas kohót emeltek, és komor, de mégis felemelő szertartással tűzre vetették az összes megtalált pénzt. A tudatlanok zokogtak, a megvilágosodottak tapsoltak és ujjongtak. Amikor az utolsó lapát százforintost is behajították a kohó száján, a fém-papír masszából egy gigantikus méretű Puskás-szobrot öntöttek, magasabbat, mint a Parlament épülete, és felállították a Duna-parton. Egyik lába a Lánchíd pesti, a másik a budai hídfőjén, a Gellért-hegy sziklájából faragott focilabdán támaszkodott, jobb kezével a Parlament felé mutatott, mintha hosszú labdával akarna indítani. Így ért véget az ortodox pénz története Orbanisztánban.
A forint dicstelen kudarcával Orbanisztán lakói új fizetőeszközt vezettek be, a sallert. Mivel a pénz évezredes története megtanította őket arra, hogy a pénz nem boldogít, az orbanisztániak rájöttek, hogy valami, ami pontosan az ellentéte a pénznek, az antipénz, a pénz tagadása, a nempénz, ahogy Bogár professzor fogalmazott, az hozhatja el a boldogságot az embereknek.
Az orbanisztáni saller az ortodox pénz fogalmának tagadására épült. A sallert nem a vevő adja, hanem az eladó, az áru mellé. A CBA-kban nincs szükség pénzre, hogy fizessünk, annyit vásárolunk, amennyire szükségünk van, és a pénztárnál egy markos biztonsági őr pontosan annyi csengő sallert oszt ki, amennyiért vásároltunk. A kapott sallereket aztán orbanisztáni saller érmékben és bankjegyekben is leszámolja a vevőnek, aki mehet a szatyraival és sallerjaival dolgára.
A munkahelyen sem pénzért dolgoznak az emberek, hanem sallert adhatnak a főnöküknek, aki az ő főnökének, aki az ő főnökének, és így tovább, a vállalkozások természetes tulajdonosáig bezárólag, aki természetesen az adót is sallerban rója le az adóhivatalnak. És minden természetben adott sallert orbanisztáni saller érmék és bankjegyek átadása kísér, ami feljogosítja a birtoklóját arra, hogy sallert adjon annak, akinek csak akar.
Az orbanisztáni kormány a teljes államadósságot átváltotta sallerba, és visszafizette az IMF-nek, kamatostul. Nem is mentek többet Orbanisztánba, tán még ma is cseng a fülük. A lakosság is átváltotta a banki hiteleit sallerba, és az ügyfelek megrohamozták a bankokat, hogy visszafizethessék a tartozásaikat.
Csattogtak a sallerek egész Orbanisztánban, az emberek pirospozsgás arccal és tenyérrel jártak-keltek, majd' kicsattantak a boldogságtól, és soha többet nem volt gondjuk a pénzre.
