A Mandiner viccelődik azon, hogy a liberális értelmiségiek nem állnak ki határozottan a szlovák állampolgársági törvény ellen.
Nem vagyok liberális értelmiségi. Egészen pontosan sem liberális, sem értelmiségi nem vagyok a szó klasszikus értelmében.
De úgy gondolom, hogy amikor egy állam, politikatudományi szakkifejezéssel élve, baszakodik a polgáraival, az nem üdvös dolog. A szlovák állam pedig baszakodik polgáraival, ahogy egyébként a magyar állam is. Ez utóbbit a mandineres fiúk-lányok ütemes tapsa közepette szokta megtenni.
Amikor Matolcsy György kellemes mosolyával súlyosbítva elmagyarázta, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetéseiket feladók szabad akaratukból döntöttek, az nem különbözik lényegesen attól, amikor valamelyik szlovák kormánycsimpánz közli, hogy Tamás Aladárné szabad akaratából adta fel a szlovák állampolgárságát. A szlovák törvények szerint az állampolgárság feladásának (forfeit of citizenship) egyik módja az, hogy az állampolgár felveszi egy másik ország állampolgárságát. Tamás Aladárné, a matolcsysta-mandinerista értelmezésben egyszerűen LEMONDOTT a szlovák állampolgárságáról. Az én nemliberális-nemkonzervatív értelmezésemben pedig, baszakodtak vele egy jót.
És most egy rövid kitérő. A republikánus elnökjelölt Newt Gingrinch írja egy kettős állampolgárságot ellenző tanulmány előszavában.
In this paper, Hudson Institute Senior Fellow John Fonte, clearly and cogently explains that the concept of dual allegiance -- simultaneous loyalty to both the United States and a foreign nation -- is incompatible with membership in our constitutional democracy built on the principle of equality of citizenship.
Hűség, lojalitás, mandarinkák, hehehe, konzervatív értékelvűség vagy mi a pitypalatty ...
Számos olyan demokratikus ország van, ahol az idegen állampolgárság felvétele automatikus forfeit of citizenship-pel jár, a legismertebb ilyen demokrácia Japán. Az Egyesült Államokban a kettős állampolgárság gyakorlása járt az amerikai állampolgárság elvesztésével a Gingrich által is idézett Afroyim kontra Rusk döntésig (Afroyim 1951-ben szavazott az izraeli választáson, és ezt a lépést tekintették az állampolgárságról lemondásnak). Felix Frankfurter liberális főbíró perverziónak nevezte anno a kettős állampolgárság intézményét. Valóban igaz, hogy az állampolgárság járhat bizonyos nehezen megosztható követelményekkel, pl. nagyon érdekes lesz, amikor a "csak egyfajta állampolgárság van" jelszavával berendelik a hadkötelezett felvidéki fiatalokat egészségügyi vizsgálatra, esetleg rendkívüli állapot idején katonai szolgálatra. Mindenki tudja, aki nem hülye, hogy sokféle módon realizálódhat egy kettős állampolgárság, és az amerikaiak már az Afroyim-döntés előtt is szemet hunytak bizonyos realizációk eshetőségének. Normális országokban azonban senki sem akar balhét feleslegesen. Európában néhány ország elismeri a kettős állampolgárságot, néhány nem, de általában mindenütt megpróbálják vér nélkül kezelni a helyzetet. Hol van ebből hirig, hát persze, hogy a Tactareanu Hargu, Taktaharkány, Trkce Hrkce által meghatározott, festői, ún. Káeurópai Rettentő Banán könyékén.
Magyarország nacionalista faszkodásból és a kormánypárt szavazóbázisának növelésére terjesztette ki a kettős állampolgárságot úgy, ahogy. Erre válaszolt nacionalista faszkodással az állampolgáraival baszakodva a másik majomparádé akkori (és jelenlegi) kormányzata.
Itt nem nemzethorgadványi kérdésről van szó, akármennyire is szeretné mindkét pincsiország ezt így feltüntetni. Történelmi sérelmeket, sebeket, gyanakvást akarnak pitiáner seggfejek szavazatra konvertálni, hogy még tovább melegíthessék a seggükkel a kormányzati Audik üléseit. És ezt nem Kövér László, Semjén Zsolt vagy Robert Fico szívja meg, hanem Boldoghy Olivér és özvegy Tamás Aladárné. Hú, de meg vagyok lepődve. Mintha nem erről szólt volna az elmúlt száz év történelme.
Hozhattunk volna olyan törvényt a kettős állampolgárságról, amiből nem lett volna nemzetközi bonyodalom. Nem akartak olyan törvényt hozni, amiből nem lesz bonyodalom.
Magyarországon valahogy mindig kétféle nemzetpolitikai izé létezett: az egyik a politikai szakirodalomban teoretikus szarakodásnak nevezett valami, ami mondjuk úgy, nem állt roppantul távol bizonyos liberális értelmiségiektől, és a nacionalista debilitás, ami meg ezektől a lelkyloláktól nem áll távol. A Huszonhárommillióromán FC és a Wassalbertvére SK játssza ezeket a meccseket már elég régen, nem túl szórakoztató módon.
Tessék minket békén hagyni! Magyarországon és Szlovákiában. A Vincentet és Tamás Aladárnét mintegy szimultán tessék békén hagyni. Tessék elfogadni, hogy az emberek nem mindig úgy gondolkodnak, ahogy az állam szeretné, és tessék kivonulni a dolgainkból, a hülyeségeinkből is. Tessék elfogadni, hogy néha van egy magyar útlevél egy-egy felvidéki ládafiában, tessék elfogadni, hogy időnként viccesen énekli valaki a Himnuszt, vagy esetleg pont leszarja a szlovák, magyar, kokinkínai útlevelet és a szlovák, magyar, kokinkínai himnuszt. Cicatücskök, van elég bajunk! Azzal tessék foglalkozni, igyekezni nem állatságokat beszélni, nem hazudni teli szájjal, nem lopni, és közben — menni fog, csak gyakorolni kell — tessék minket békén hagyni!
UPDATE: Rajcsányi Gellért elküldött egy posztot, amiből kiderült, hogy nem minden mandineres tapsikolt a magánnyugdíjpénztári pénzek elrablásának. Konkrétan ő sem.
