Valamilyen cinikus bonmó szerint az embert, amióta létezik körülbelül két dolog izgatja komolyabban: a dugás és a megszerzett javak elosztása. Deutsch Tamásról most nem szeretnék beszélni, sokkal érdekesebb ez a második, a javak elosztása, azaz: a hatalom. Nem nehéz belátni, hogy akinek van hatalma, az erősebben bele tud szólni az elosztás mikéntjébe, mint akinek nincs. Évszázadokon keresztül alakulgatott, változgatott az a kép, amelyikről le tudtuk olvasni, hogy most éppen pont kiknek és mennyi hatalma van. Ebbe a képbe viszonylag nem is olyan régen bekúszott egy „állam” nevű szereplő, aki eleinte buzgón megpróbálta a lehető legtöbb hatalmat magához ragadni, de az emberek sem annyira hülyék, látták azt, hogy ez így nem annyira jó, és addig somfordáltak, amíg mára a világ boldogabbik felén ebből a szinte abszolút hatalomból bizony elég sokat kicsipegettek.
Pech, hogy mi mindeközben el voltunk foglalva valamiféle szocializmus nevű izé építésével, de annyira, hogy észre se bírtuk venni, miszerint a hatalmat, a hatalom megoszlását illetően a világ már megint szembe megy velünk, de hát úgy látszik nekünk valamiféle elrendelt sorstragédiánk ez a súlyos aszinkronitás. Bár, ha jobban belegondolok, hol van itt aszinkronitás? Amikor a világ értelmes dolgot csinál, akkor mi hülyeséget, ezzel szemben amikor a világ hülyeséget csinál, olyankor mi még nagyobb hülyeségekkel múlatjuk az időt; mondjuk azt, hogy ez egy hungarikum aszinkronitás.
Erősen úgy tűnik, hogy kellő leegyszerűsítéssel élve ma a világ boldogabbik felén három jelentősebb erő cibálja azt a bizonyos hatalmat. Az állam, a piaci szereplők és a civil szféra. Ahol ez a hármas tagolás megfigyelhető, ahol ezek a szereplők értelmes és átlátható, és lehetőleg igazságos procedurális szabályok alapján tépik egymás haját mintha valamivel jobban mennének a dolgok, mint ott, ahol ezek az egyharmadok nagyon össze(vissza)csúszkáltan léteznek.
Olvasom, hogy a kurva bankok mintha mégiscsak áthárítanák a polgárokra azt a fránya bankadót.
Pedig ugye egy évvel ezelőtt még mintha arról lett volna szó, hogy nem fogják áthárítani, és erre garancia az állam, aki most éppen iszonyatosan erős lenne, vagy mi. Hát, úgy látszik, valami hiba lehet a dinamométerünkkel, mert a leolvasott értékek nem igazán támasztják elő ezt az erősséget. Segít még nekünk a tévelygésben az is, hogy ez a mostani állam olyan, mint a dürrögő fajdkakas: felszívja magát, hatalmasnak látszik és eszelősen rikácsol. Mi pedig lelkesen összetévesztjük az erő látszatát az erővel.
A piaci szereplőknek azért ennél jobb a lényeglátásuk. Ők észrevették, hogy ezekben a hirtelen felindulásból kivetett különadókban koránt sem az állam ereje, hanem éppen hogy pont a gyengesége nyilvánul meg. Az állam képtelen közvetlenül elszedni az emberek pénzét. Képtelen arra, hogy a hatalmával élve végre úgy csoportosítsa át a jövedelmeket, ahogyan szeretné, így rákényszerül némi közvetett, mondhatni unortodox kanyarra: elveszi a pénzt azoktól, akiknek az emberek még hajlandóak azt odaadni. Értsük jól: az emberek pénzét veszi el, nem a bankokét vagy a többi, az állami adóbeszedésbe gebinesként bevont szereplőét. Majd hülyék lesznek lemondani a jó kis profitjukról, pláne, amikor egy szemmel láthatóan impotens állam lenne az egyedüli, aki erre rá tudná esetleg szorítani őket! Hogy a bankok az állammal kötött megállapodásban mintegy vállalták, hogy a különadót nem fogják áthárítani az emberekre? Ó, hát nem is azt hárítják, hanem a habcsókdíjat, és nézzünk utána, van abban a megállapodásban olyan kitétel, miszerint a bankok a habcsókdíjat sem háríthatják át az ügyfelekre? Ugye, hogy nincs? Az államhatalom léthazugságai nem annyira ravaszak ám, tán még egy lobotómián átesett pávián is képes két banán hatására eltanulni fél nap alatt. A piac vállat vont: amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is. The business of the business is the business, és ha jobban megnézzük, akkor tényleg beláthatjuk, hogy nem a piactól várható el az, hogy morális csatákat vívjon az államhatalommal, pláne nem, hogy ezt a csatát a civilekért, a civilek érdekében vívja. Nem szokása ez nekije, és ezt illene tudomásul venni.
Mostanság én valami olyasmitől tartok, hogy a piac apránként rájön, miszerint ez, tehát hogy ő bizonyos állami funkciókat (adóbeszedés) megkap mintegy gebinbe’, neki annyira nem is rossz. Az államhatalom lassan rá fog jönni ennek az ízére, kedvelni fogja, mert ehhez sok ész nem kell, szükségtelen mindenféle progresszív, igazságos, akármilyen bonyolult adórendszerekkel matekozni és hallgatni az azzal permanensen elégedetlenkedő milliók vernyákolását, hanem csak szimplán oda kell menni ahhoz a pár szereplőhöz: aggyá’ ennyit és ennyit, mert kell. És a piaci szereplő is belátja, hogy végső soron ez neki se rossz, beszedi a polgároktól azt, amit az állam tőle elvesz, plusz még beszedi a költségeit is ennek a beszedésnek (én még azon se lepődnék meg, ha ezen is keresne egy picit), de a legfontosabb az, hogy ezzel a feladatátvállalással apránként megkerülhetetlen tényező lesz. Az államhatalomnak súlyos érdeke lesz az, hogy a bankok, a kereskedelmi multik, a telekom cégek, az energetikai cégek jól működjenek, mert ha nem működnének jól, akkor nem nagyon lenne, aki beszedi neki az emberektől a pénzt. Márpedig ha az államhatalomnak szinte létérdeke lesz az, hogy az említett szektor éljen és virágozzék, akkor mindent el is fog követni azért, hogy elhárítson minden akadályt a minél kiteljesültebb élés és virágzás útjából.
Az erősnek vélt államhatalmunk tehát gyengének bizonyult, ami miatt szövetkezett a másik jelentős hatalmi spílerrel, a piaccal, létrehozva így egy másik, sokkal egészségtelenebb kétharmadot, olyant, amihez képest a Fidesz és csatolt részeinek parlamenti kétharmada laza bohóctréfa csupán.
A „kié a hatalom?” nevű társasjátékban pillanatnyilag a harmadik fél, a civilek látszanak totálisan vesztésre állni. Holott ugye a fülkeforradalom nekik muzsikálta annak idején azt, hogy majd az erős állam így meg úgy a piaccal. Hogy lesz móres, odacsapás, szépen kérés és visszaadás. Kibazseválta az államhatalom jelenlegi birtokosa a civilek szájából a sajtot, mondván, hogy adják csak azt oda neki és attól megerősödve, mint Popeye a spenóttól, majd jól lezúzza a mocskos piacot, aztán mit látni? Hogy fondüzgetnek lelkesen, államhatalom és piac, a civilek pofájából kikornyikált sajtból.
Ezért lenne hát okosabb dolog azt a fránya különadót ebben a formában(!)* megszüntetni. Ne az gyűjtse be, akinek nincs semmiféle politikai felelőssége a felhasználására, mert így igen könnyen elmismásolható a felelősség. Ha államot szeretnénk, akkor legyen tiszta a képlet: határozzuk el, hogy milyen részeit engedjük át a hatalmunknak (ne feledjük, hogy a demokráciákban fogalmilag minden hatalom a polgároké), és ahhoz adjuk is oda a szükséges forrást. Annyit, amennyit, de ezt arányosan. Ha nem akarunk sok forrást átengedni, akkor a hatalmunkból (ne feledjük, hogy a hatalommal élni egyúttal felelősség is!) is csak kevesebbet engedjünk át, a fennmaradó problémáinkat pedig oldjuk meg mi magunk, másként, államhatalom nélkül. Vannak erre is jól bevált módszerek, nem igaz az, hogy mindenre a totális és atomerős államhatalom az egyedül üdvözítő megoldás.
Pláne nehezen hihető, hogy egy felfuvalkodott pulykakakas-állam lenne a megoldás bármire is. Aki nem hiszi, az nézze meg a devizahiteles törlesztő részleteit, és jusson eszébe egy nem is olyan régi szlogen: Ígérni, azt tudnak!
*Ha esetleg jönne valaki azzal, hogy a világ is minket utánoz ezzel a bankadóval, annak javaslom, hogy mielőtt ezt szóvá teszi, ugyan, zongorázza már le a különbséget, köszönöm.
