Ünnep van, ünnep volt tavaly is... Hoztam valamit a poet.hu-ról:
Schmidt János: Vérvonal (részletek)
Őseid árnya tűnik fel a puszta homályban,
vérvonaluk húz csíkot a rőt horizonton.
Áldozatuk nyújt intő példát földi világban,
ha tetteik hős lobogóit a mába kibontod:
Nem volt soha apánk Nimród fia?
Szkíták lelt szarvasa: utópia?
idegen kéz írta história;
hogy e népnek kell finn-ugornia.
Kézai vére vagyok én!
Térden tűrte egy halódó világ
égi kéz napkeleti ostorát,
ifjú nyugalmat lelt Magor földjén,
székely sirat Tiszának holtközén.
Attila vére vagyok én!
Avar nyögte fehér lónak nyomát,
törvény és állam vasakaratát,
pogány, keresztény büszkén remélte,
otthonra lelt a Kárpát-medencében.
Árpádok vére vagyok én!
Elhalt erős fának hímes ága,
nő vérén kelt a hon boldogsága,
Visegrád lett hármak szövetsége,
fénykor az ország belső békéje.
Anjouk vére vagyok én!
Európa pazarlón sakkozott,
csikó mént, erős bástyát áldozott,
de királyban gyűlt az összes erő,
s mattra festett minden ellenkezőt.
Hunyadi vére vagyok én!
Földemet kereszttel is megvédem,
jobb ágyamat kaszára cserélem,
elvetem a Werbőczy új törvényét
szédül a nép a halál örvényén.
Dózsának vére vagyok én!
Juhakolban farkasok szorongtak,
ordítva estek török toroknak,
országot védtek élve vagy halva
a túlerőnek nem volt hatalma.
Dobónak vére vagyok én!
Hajszálerek telnek újra a végen,
fut a Felvidék, becsobog Erdélybe,
Délvidék teste is a Kárpátalja,
kettősség az, mi e hont összetartja!
Hazámnak vére vagyok én!
(2010. augusztus 19.)
