Itt a Vincenten már csinos gyűjteményünk van az orbáni állam saját zsebre törvénykezésének bizonyítékaiból. Egyszer majd talán lesz Wikipedia-cikk a Lex Haverokból (bár ha ilyen ütemben teljesedik ki Magyarországon a sajtószabadság, akkor lehet, hogy Wikileaks lesz az). Addig is nézzük meg a pártállam és egyik legmasszívabb támasza, a CBA-csoport összefonódását!
A CBA a Tesco után a második legnagyobb forgalmú, nagyobbrészt feltörekvő magyar féloligarchák, kisebbrészt kistulajdonosok birtokában lévő üzletlánc. Tulajdonosai között megtalálható a Gój Motorosokat pártoló Baldauf László és az Orbán beszédeinek hallgatóságában gyakran feltűnő Lázár testvérek is. Baldauf Lászlónak az ingyenes CBA reklámújság 2010. áprilisi számában megjelent "vezércikke" mindent elárul a CBA fő tulajdonosainak politikai nézeteiről:
"Nem tűrhetjük tovább, hogy országunkat hazug, jellemtelen gazemberek vezessék, akik Magyarország számára jelentős visszafejlődést hoztak. Az elmúlt időszakban már elkezdődtek a felelősségre vonások, azaz sok, jelenleg kormányon lévő politikusra minden bizonnyal ítéletidő vár. — Az iránymutatásom által elkészült címlap erre utal."
(Galamus)
Az említett és itt látható óriásposzteren egyébként a CBA éppen tiltott pártfinanszírozást nyújt a Fidesznek, de ez sem az akkor még nem Orbán-hű ügyészséget, sem az OVB-t nem zavarta.
A kormány és a CBA a nemzeti együttműködés új, hárompilléres korporatív modelljét alkotta meg:
- a parlamenti többség szállítja az extraprofitot nyújtó jogszabályokat a Cégtársak, Barátok, Atyánkfiai Korlátolt Felelősségű Társaságnak,
- az állampárti média gondoskodik róla, hogy a CBA-ról kizárólag pozitív, konkurenciájáról pedig kizárólag negatív hírek jelenjenek meg,
- az állami hatóságok vizsgálatokkal és bírságokkal nyírják a konkurenciát.
A megnyert választás után a fideszes többségű parlament és a kormány viszonozta a kampánytámogatást. Amikor Lázár János és Rogán Antal 2010. októberében benyújtotta a kereskedelmi üzletláncok különadójáról rendelkező törvényjavaslatot, gondjuk volt rá, hogy a CBA puhára essen. Az adó progresszivitásával elérték, hogy a CBA-lánc egyedi üzletei gyakorlatilag nem fizetnek adót, miközben a CBA-hoz hasonló méretű hipermarketek tízmilliárdokat fizetnek. Így kell versenyelőnyt kovácsolni a (mindig csak mások számára kötelező) válságadókból.
A vasárnapi nyitva tartás szabályozásával a kormány láthatóan megpróbálta átterelni a hipermarketek vásárlóit a többi bolttípus felé. A kezdeményezés végül személyesen Orbán Viktoron bukott meg. Hogy miért, az rejtély. Az Orbán által adott magyarázatnak épp úgy nincs köze a valósághoz, mint ahogy a korlátozásnak sem volt.
De a CBA-nak nem kellett sokáig szomorkodnia: a legfrissebb hírek szerint a Fidesz "most tartja időszerűnek az újabb bevásárlóközpontok engedélyezésének felfüggesztésére, illetve a kereskedelem újraszabályozására vonatkozó LMP-s javaslat tárgyalását". Amíg a vasárnapi nyitva tartásnál a KDNP, a plázaépítések korlátozásánál az LMP ugrott bele a hasznos idióta — számukra oly kedves — szerepébe. A Fidesz a héten "váratlanul" felkarolta Szabó Rebeka LMP-képviselő törvényjavaslatát. A javaslat úgy hülyeség, ahogy van: egy igazi államszocialista, antiglobalista téveszme. A plázaépítés korlátozása nem fogja előnyösebb helyzetbe hozni sem a hazai termelőket, sem a kiskereskedőket, viszont visszafogja a munkahely-teremtést és megfosztja a kistelepülések lakóit az "olcsó és vacak" kategóriájú termékektől. De a CBA speciel jól jár vele.
És nincs megállás. A kormány, miközben bal kezével termékadót vet ki a cukortartalmú ételekre, hogy visszafogja a fogyasztást, a jobbal olcsó állami cukrot önt a piacra, hogy letörje az árakat. És közben gondja van arra, hogy a barátom barátjának áruházláncával szerződjön az olcsó cukor piacra dobására. Mert az tűrhetetlen, hogy az atyámfia pálinkafőzdéje drágán vegye a cukrot.
A korporatív államban természetesen a Nemzet Golyóstollának is van feladata: mit ad Isten, Schmitt Pál a CBA éves borversenyének döntősei közül választotta ki a Köztársasági Elnök Bora cím nyerteseit. Hát ki nem szarja le, mit iszik a Pál, gondolná az ember, ha a cím nem jogosítaná fel a bor termelőjét arra, hogy a címkén feltüntesse "a Köztársasági Elnök Bora" védjegyet. Ezeket a borokat természetesen kizárólag a CBA forgalmazhatja. Ilyen az, amikor egy legfőbb közjogi méltóság magántermékek vigéceként a köztársaság jelképeivel árulja a haver borát.
Az együttműködés második pilléreként az állampárti/pártállami média juttatja el a megfelelő üzenetet a vásárlóknak.
A comment:com szorgos gyűjtésének eredményeképp csak 2011. áprilisában egy csinos — listaáron számolva többmilliós értékű — ajándék reklámidő jött össze a köztévében a CBA-nak.
És ezért a CBA-nak semmi mást nem kell tennie, mint visszamondania az aktuális kormánypropagandát. Egy élelmiszer-áruház, amint kormánypropagandába csomagolja a krinolint. Itt éppen egy büntetőjogi szigorítás hozott "eredményeket" szó szerint negatív idő alatt, mármint a CBA számára.
Az orbáni állam és a CBA korporatív együttműködésének talán legbizarrabb területe a nagy rivális Tesco elleni totális háború. "A magyar kormány hadat üzent a Tesco-nak" — ez hogy hangzana a The Economistban?
Az egyik fronton a pártállami média önti magából a Tescót simfölő híreket ("egérinvázió", "brutális biztonsági őrök", "munkavállalói jogok csorbítása", "áruhamisítás", "magyar áruk bojkottja", "mérgezett élelmiszer", "illegális megfigyelések"), a másikon az államapparátus teszi a dolgát: minden médiafeljelentést buzgó hatósági vizsgálat követ, majd bírság bírságot.
Nem érti a buta multija, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében rá is fontos feladat hárul: az eltakarodás. Vagy mégis? A Tesco Magyarország vezetője idén januárban "önszántából" elhagyta az országot.
Pörög az üzlet, a CBA-tulajdonos Lázár-testvérek pályáztatás nélkül jutnak hozzá egy sor elnökségi rendezvény lebonyolításához, majd Geszti Péter világosodik meg és adja el a Nemzeti Vágta jogait a Lázár-fivéreknek. "Nekik megvan hozzá a gazdasági erejük, a szakmai hátterük és a politikai elfogadottságuk" — nyilatkozza Geszti Péter a juj.hu-nak. Geszti arca, miközben az erőről beszél: priceless. Tán még most is sajognak a golyói.
Ne röhögj, a tiéd is fog, ha nem a CBA-ban vásárolsz.