A tervek szerint ma tolják be az aláírógép elé, a nemzet bohóca ideiglenesen felfüggeszti a munkaszüneti napot, pénteken nem érhetett rá, biztosan Rómába kísérte a harangokat, keddig valószínűleg megromlana, nincs mit tenni, két locsolkodás között be kell menni, de hát ez van, ha a haza szólít az álamfőnek mennie kell, ünnepnapon is. Egyúttal jelzem az elhatárolódásomat Kettes azon inszinuációjától, mely szerint a 2010-es fülkeforradalmukat akarják úgy felplankolni, hogy a diadal évfordulójára időzítették az aláírást. Ennek még a gondolata is rágalom, sorsszerű ez, ahogyan Orbán mondta, most éppen ezt a dátumot dobta a gép, de ugyanígy dobhatta volna a május tizenharmadikát is, szép pénteki nap, az is sorsszerű lett volna, de mégsem azt dobta, mondom, ilyen ez a gép. Meg még azt is mondta Orbán, hogy rendeltetésszerű a húsvéti aláírás, hiszen a húsvét afféle újjászületés-ünnep, és mikor sírjon fel egy alkotmány, ha nem pont az újjászületés ünnepén.
Sokan sokféleképpen viszonyulnak a kisdedhez, bár a poszt írója leginkább azt tapasztalta, hogy a legtöbb ember inkább sehogyan sem viszonyul, kéretik figyelembe venni, hogy ez egy nem reprezentatív megfigyelés, még akkor sem, ha sok és földrajzilag is jelentős területen szétszóródott emberekről van szó. Tehát a leginkább tipikus viszonyulás a váll megvonása, basszák meg az urak a sarkantyújukat, ilyen szarsággal tavaszhasadtakor nem foglalkozhatunk. Egy másik reagálás a zsigeri elutasítás, ez kérem úgy szar, ahogyan van, pusztuljon! Erre többnyire jön egy ellenreagálás: honnan tudod, elolvastad te egyáltalán? És ezt egy enyhén kínos intermezzo követi, majd némi maszatolás, hogy elolvasni ugyan nem olvastam el, de akkor is szar, mert csak!
Nekem pillanatnyilag leginkább ezzel a sorszerűen rendeltetésszerű megszületéssel van bajom. Egy rakás becstelen briganti megerőszakolta Quasimodo húgát, aki a kerti budiban világra hozta a zabigyereket, rögtön bele is pottyantva a lényegbe, majd onnan kiemelve, koszlott rongyokba csavarva átnyújtotta nekünk, nesztek, megszületetett, szeressétek.
1. Az új alkotmány a legitimációt illetően erősen kihívásokkal küzd. Nem állítom, hogy illegitim, mert nem az, de erősen fogyatékos, egy erősebb huzat simán elsodorná. Semmi olyan hihető érv nem hangzott el, ami alátámasztaná azt, hogy itt és most, így és ebben a formában szükség volt egy új alkotmányra. Az állampárt a választások előtt nem kért erre felhatalmazást, sőt, kifejezetten tagadta, hogy ilyesmire készülne. Navracsics egészen konkrétan tagadta az alkotmányozási szándékot, Orbán pedig valami olyasmit mondott, hogy nem tervezik felforgatni a közjogi rendszert.
2. Nem igazán tudni, hogy kinek a műve az új alkotmány. Ez még akár jó is lehet ha eldurvul a pártállam, hiszen legalább nem kell majd valakit pár év múlva az érdemeire való tekintettel, saját kérésére tarkón lőni, mint anno azt a másik alkotmányozót, a Buharint, aki a sztálinit írta. Igen furcsa egzisztenciák bábáskodtak körülötte, csomó olyan arc, akiktől nem hogy alkotmányt, de még használtautót se venne szívesen az ember.
3. Nem volt semmiféle törekvés arra, hogy az új alkotmány széles társadalmi támogatottsággal fogadtassék el. A „melyik párt vonul ki” játék engem különösebben nem érdekel, azt évtizedek óta látni, hogy nálunk a pártpolitizálás és a kompromisszumra való törekvés egymást kölcsönösen kizáró fogalmak, így éppen pont emiatt lett volna erősen indokolt, hogy az új alaptörvényünket egy roppant erős közvetlen társadalmi megerősítéssel legitimáljuk. Például népszavazással. Ezzel szemben volt egy társadalmi konzultációnak nevezett iszonyúan gusztustalan parasztvakítás.
4. És ez a legfontosabb. Az a hamis illúzió van keltve, hogy nekünk ettől az elléstől jobb lesz. Mintha minden bajunk csak abból gyökerezne, hogy nincsen nekünk egy pátosszal teljes alaptörvényünk. De ez ennél általánosabb, vegyük észre, hogy mi szinte szarjuk a jogi normákat, mert valamiért úgyszintén azt gondoljuk, hogy egy pompázatosan remek törvény önmagában is megold mindent. Mintha a csimpánzcsorda azért nem produkálna élvezhető zenét, mert nem a legjobb minőségű hegedűket adtuk a kezükbe. Nosza, szerezzünk be nekik Stradivarikat, hátha akkor!
A jogi norma is csak egy eszköz, egy olyan eszköz, amelyik úgy keletkezik, hogy előbb van a norma, majd ezt a normát a széles társadalmi elfogadottság miatt idővel a jogi norma rangjára emeljük, kvázi kötelezővé és kikényszeríthetővé tesszük mindenki számára. Úgy próbálja meg a kedves olvasó elképzelni ezt, mint egy nagy köztér kialakítását. Lehet úgy is csinálni, hogy alaposan megfigyeljük az emberek szokásait, merre, milyen útvonalakon szelik át a teret, és ez alapján építeni járdákat, leválasztani zöldterületeket, kirakni padokat, satöbbi, de lehet úgy is csinálni, hogy egy vizionárius mérnök megrajzolja a saját gusztusa szerint, megépítik, az emberek pedig szíveskedjenek ehhez igazodni. Persze a gyakorlat az, hogy az embereknek eszük ágában sincs szíveskedni, hanem mennek ott, ahol ésszerűnek tartják, aminek az lesz a folyománya, hogy először mindenféle tiltótáblák jelennek meg, majd miután ez hatástalannak bizonyul mindenféle kerítések, akadályok, csapdák és effélék. Ami az élelmes és a kerítésekhez, akadályokhoz valamint csapdákhoz szocializálódott embereken nem fog ki, lyukat vágnak rajta, ledöntik, kicselezik, ne tessék elfeledni, hogy szinte az egész történelmünk során mi, kisemberek mást se csináltunk, csak cselezgettünk, ebben mi ott vagyunk a Bajnokok Ligája főtábláján. A vége úgyis az lesz, hogy lesz egy baromi randa közterünk, nyeszlett, széttiport növényekkel, randa kerítésekkel és akadályokkal, keresztbe-kasul taposott szamárösvényekkel, amelyeket a kisebb ellenállás irányába terjedő karbantartók előbb-utóbb felszórnak sóderral, hogy még szebb legyen az egész.
Nekem úgy nagyvonalakban pillanatnyilag ezek a legnagyobb problémáim az új alkotmánnyal. Nem volt rá komolyabban szükség, nem volt rá komolyan vehető felhatalmazása az alkotmányozónak, finoman szólva is seggarcok bábálták, eszük ágában sem volt a polgárok véleményét kikérni róla, valamint lófasz fog itt ettől az új alkotmánytól folyni, nem valamiféle újjászületés. Ha majd idővel lecsöpög róla a születésekor rátapadt iszamós trutyi, ha nem fog már ennyire bűzleni a pöcegödörben való megmártózástól akkor talán elővehetjük és elkezdhetjük érdemben is vizsgálgatni, de pillanatnyilag nem nagyon látom be, hogy minek tennénk így. Van nekem ugyanis egy utolsó, ám talán mindent vivő ellenérvem, jelesül az, hogy Orbánnak esze ágában se lesz tartani magát a saját alkotmányához ha az rá nézvést akadályt jelentene. Miért gondolom ezt? Mert majom kezében a Stradivari, azért.
