Volt nekem egy barátom, aki ma már nem van a barátom, körülményeskedek, mert nem igazán tudom érzékeltetni azt a folyamatot, amelynek során csak úgy, mintegy mellékesen egyszer csak azt vesszük észre, hogy XY ma már nem a barátunk, holott erről se meg nem egyeztünk, se össze nem vesztünk, semmi ilyesmi nem történt, csak apránként így alakult, szóval volt nekem ez a barátom, akivel anno jókat beszélgettünk, ki nem találják hogy miről, elárulom hát. Közügyeinkről, csúnya szóval mondva: politikáról. Ez a barátom mondta anno, hogy igen, kicsit cikicske ugyan Torgyán és kapcsolt részei, de erről is mi, ide egy adekvát kifejezés kéne, de már nem igazán emlékszem, hogy akkor mik voltunk, szóval mi, akik ma a ballibek vagyunk mi vagyunk a felelősek, mert ha a Fideszre szavazunk, akkor nem kényszerül rá Orbán erre a rangon aluli házasságra, és!
Mert hogy ami annyira bicskanyitogató volt az Orbán-Torgyánban, az nem ám Orbán sara, hanem Torgyáné és a torgyánpárté. Például Gordos Dénes. Emlékeznek még rá? Kántortanító, tehát minden arra predesztinálta, hogy a Környezetgazdálkodási Intézetben kapjon vezető beosztást. A környezetgazdálkodáshoz nem igazán értett, a zenéhez viszont több affinitása volt, az időt egy szinekúrában is agyon kell ütni valamivel, így ésszerű, ha Dénesünk vetetett vagy három zongorát a Környezetgazdálkodási Intézetbe, és ha már úgyis ott van, hát kiadatta az intézet pénzén a saját zenei cédéjét. A libériás inasokkal felszolgáltatott ezmegaz melléktünet, hagyjuk. Legendásan szuverén egyéniség volt, karakánul képünkbe mondta a tutit, miszerint:
Azért támadnak, mert a kisgazdapárt olyan katonája vagyok, akire Torgyán József mindig számíthat. Éjjel-nappal. Nem vagyok lakájalkat. A szervilizmus nálam jó értelemben vett tulajdonság, aktívummal telített.
Most meg nézem ezt a Gubcsi Lajost. Déjà vu? Na várjunk, de hol van Torgyán? Hé, egykori barátom, most mintha nem lenne koalíció, akkor hogy is van? Horváth Béla, Lányi Zsolt, a hadügyér Szabó, Pepó Pál, elnézést, ha valakit kihagyok a sértegetésből, igen, beugrott, Grespik, nélküle tényleg félkarú óriás lenne ez a felsorolás.
Ezek mintha mostanság legalábbis reinkarnálódnak.
Szegény Gubcsira már nem is igazán tudok haragudni. Kicsit utánaolvastam a viselt dolgainak, megnéztem a honlapját, és arra jutottam, hogy azzal az emberrel, aki 2007-ben egy saját maga által alapított díjjal elsők között önmagát tünteti ki, nem gonoszkodni kéne, nem blogon cikizni, hanem bízni abban, hogy vannak szerettei, akik képesek lennének gondoskodni róla, mert szerintem ez már az az eset. Komolyan gondolom.
De mi magyarázza mégis ezt az erős déjà vu-t, Illéstől az egyre furcsább dolgokkal hírbe hozott elnökünkig? Miért van az, hogy ma, amikor nincs koalíció, szinte több a fajsúlyos hülye az államunk élén, mint a Torgyán-korszakban volt? Mi a bánat az a törvényszerűség, ami miatt egy HM Zrínyi Nonprofit Kft. élére csak és kizárólag egy szerencsétlen zakkantat lehet ültetni? Környezetvédelmi államtitkárnak egy tulkot, köztársasági elnöknek pedig egy jancsibohócot? Mi magyarázza azt az igencsak aktív szervilizmust, amely olyasmikben manifesztálódik, mint a Szeretett Vezető rikácsolásához pénzért beszervezett tapsoncok, vagy a Petőfi-versből a „csúnya” részek (lásd még: csavaros a, csavaros a hümm-hümm fasza) önkéntes kihagyása?
Két tippem van. Az egyik Orbán, a másik pedig az a társadalom, amely elfogadja, mit elfogadja, egyenesen igényli az orbánizmust. Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy Orbán betegesen félti a hatalmát. A káderpolitikáját nem tudom magyarázni mással, mint a beteges félelemmel. Egészen egyszerűen nem mer semmilyen beosztásba olyan embert engedni, aki picit is értelmesebb, picit is önállóbb és a maga területén picit is beágyazottabb lenne, sőt, továbbmegyek, az orbáni hatalomgyakorlás egyik jellegzetessége, hogy aki kicsit is feltörne saját jogán, arra előbb-utóbb ráügyeskedi a csörgősipkát, és eléri, hogy az illető békaügetésben tegyen egy pár kört, miközben nyúlszájat csinál. Az orbáni káderpolitika summázata: legyél kellően elmeroggyant és nyaljál kitartóan segget, elnyered a jutalmad. Ebben a kontextusban talán érthető, hogy miért tekintem Gubcsit sokkal inkább áldozatnak, mint elkövetőnek.
A társadalom, sajnos, az meg olyan, amilyen. Az én barátom is, aki volt és nem van, befutotta a maga furcsa kis útját, Orbántól indulva Pap Gábor szkítamagyarológuson, Trianonon, a MIÉP-en keresztül a Jobbikig, miközben egyre furcsább lett a tekintete, és jó lenne mindezt érteni. A miértekre tudni a választ. Furcsa ember régen is volt, emlékszem egy ügyvéd ismerősömre, aki teljesen komoly fejjel állította egy tyúkpörben, hogy az alperes kutyája a szomszéd tyúkjait valójában egy jogos védelmi helyzetben tépte szét, mert a tyúkok támadtak először, de mintha manapság kicsit több lenne a furcsa ember. És ez most mintha újfent fokozódna.
Mintha manapság megint Orbán lenne kormányon. Déjà vu?
