A kormány azt tervezi, hogy Liszt Ferenc repülőtérre nevezik át a Ferihegyi repülőteret - értesült az MTV Híradója. A kedd esti Híradóban elhangzott, hogy információik szerint a kabinet már tárgyalt is a kérdésről, de mivel a magyar állam csak kisebbségi tulajdonosa a reptérnek, így a döntést a német tulajdonosnak is jóvá kell hagynia. A csatorna úgy tudja: a cél az, hogy már jövőre megtörténjen a névváltás, amikor Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli az ország.
Ha valaki nem tudná: a rendszerváltás igazi nyertesei a cégtáblafestők voltak. A forradalmi hevület hullámának hátán hatalomba emelkedtek a lelkes pancserok, és nekiláttak élni a hatalommal. Már ahogy tudtak. Két-három milliárdos tételeket vita nélkül szavaztak meg tíz perc alatt az önkormányzat költségvetésében, mert igazából föl se fogták, hogy miről van szó (laikusok lévén a hozzávetőleges tájékozódás is hetekbe tellett volna, de hát biztos jó lesz a' ha már egyszer azt mondják...), viszont két-három ülésnapon át, késhegyig menő küzdelemben tudtak vitatkozni arról, hogy 50 vagy 55 ezer forint legyen-e az iskolaigazgató fizetése. Azt átlátták, az ő — úgymond — tiszteletdíjuk is nagyjából annyi volt (több, mint az én havi fizetésem). És a szimbólumokat is remekül átlátták, mert ahhoz se kellett tudni semmit, csak nagyokat álmodni. Ezért aztán újratervezték az önkormányzat címerét és vissza-, illetve újrakesztelték az utcákat. Hej, ha én akkor cégtáblafestő lehettem volna!
Középszinten is ez ment, ez megy: simán elfogadták a hálózatba nem szervezett, parkolóval föl nem szerelt, a járda részévé tett kerékpárutak "rendszerét", az útburkolat módszeres tönkretételét, a tömegközlekedés megállóinak háromszori teljes cseréjét, a Nagykörút sorozatos feldúlását, a közjárművek karbantartásának leépítését, a négyszeres áron épített metrót és a háromszoros áron átépített hidakat, az Egér utat, az M0 hosszának másfélszeresre növelését és egy szakaszának az M5-re terelését, az autók járdán parkoltatását, a járdákra telepített herélőxázezreit stb. stb. — ezek túl nagy léptékű dolgok voltak. Viszont fantasztikusakat tudtak veszekedni azon, hogy milyen szobrokat minősítsenek a kommunizmus emlékeinek, hogyan szedjék össze őket, és mit csináljanak velük azután. Meg hogy mi legyen a helyükön: pucér kereszt rombolásra emlékező felirattal, Fejes Endre eltévedt emlékműve (Rozsdatemető, ugyi...), netán egy többmilliárdos, 0 látványértékű korong (benne homokórával, ha igaz...).
Nagyban is ez ment: már a körkörös védelem koncepciójának egyetlen gyakorlati eredménye is a sereg új egyenruhába öltöztetése lett, és a következő két(?) honvédelmi miniszter se igen csinált mást — közben a sereg vagyona is elkótyavetyélődött valahogy, de hát azokkal a nagy számokkal egy átlag hadügyminiszter nemigen birkózik meg önállóan. (Viszont szert tettünk Gripenekre, hurrá!) No, nem mintha egyéb minisztériumokban máshogy ment volna — az örökérvényű példa, amikor a választási kampányban a közlekedési miniszter ökörsütéssel avatta föl az el nem készült autópályát. Vagy akár a parlamentben: már az első évben új állami jelképeink lettek, új ünnepeink és elnevezéseink (tanács helyett önkormányzat, illetve polgármesteri hivatal, járás helyett vonzáskörzet, majd kistérség stb. stb.). Nagyjából kétévente van egy-egy gyökeresen új alkotmánykoncepciónk is, abban nagyon általános és nagyon emberi és nagyon alapértékeket lehet nagyon európai módon nagyon megfogalmazni. Hej, ha én akkor levélpapírgyártó lehettem volna! A véglegesen állami tulajdonban tartandó és az értékesítendő vagyont máig se határozták meg pontosan — a számok olyan száraz dolgok, nincs bennük semmi lelkesítő.
De a dolgok elnevezése, az érthető. Annak szimbolikus jelentősége van, az fontos. Megcsinálni és átadni valamit, azzal bekerülhet az ember a történelemkönyvekbe. Márpedig az ember be akar kerülni a történelemkönyvekbe, ezért csinálja az egészet. A lenyúlás, az mellékes, azt csak ha már úgyis ott van, de a történelemkönyv, az igen!
Probléma persze, ha az új dolgokra már nem futja (biztos, hogy erről is azok a fránya számok tehetnek valahol). Ilyenkor nincs más mód: a régi dolgokat kell átnevezni. Itt volt nekünk pl. ez a Népstadion — Gyurcsányék átnevezték Puskásra. Itt van nekünk ez a jó kis Ferihegyi repülőtér — Orbánék át akarják keresztelni Lisztre. Menetrendszerű alkotmánykoncepciójukban is több a szimbólum, mint a jog. Nincs különbség, csak a stílus: ugyanazt csinálják, ugyanolyan eredménnyel, csak máshogy.
Klasszikus példánk a néhai Budapest sportcsarnok, ami ugyebár leégett, és összeomlott a teteje. A szerkezet hibátlanul állva maradt, de Deutsch Tompika sportminiszter elbontatta azzal az egyetlen okkal, hogy ő legyen az, aki ott sportcsarnokot építtet. Ha jól emléxem, több, mint 100 milliárddal lett így drágább, és már nem is az államé, de ő nevezhette el: lett belőle Aréna. De nem sokáig, mert újabb sportminiszter lépett színre (Gyurcsány Ferenc nevezetű), aki egy páratlanul ostoba tautológiával tette emlékezetessé ebbéli tevékenységét, amikor az Arénát átkeresztelte Sportarénává, ékesen szóló bizonyságot téve róla, hogy dunsztja sincs a szó jelentéséről. Ez se sokáig maradt: lett belőle Budapest Sportaréna. Most éppen a Papp László Budapest Sportaréna változatnál tartunk — hál'istennek, a sportminisztérium időközben mexűnt.
Nincs különbség.
Nincs remény.
