Járai Zsigmond szerint a jelenlegi Monetáris Tanács leginkább egy gyurcsányista bábszínházhoz hasonlít.
Mondta ezt az ember, aki egykor az orbánista bábszínházként működő Monetáris Tanács elnöke volt, és aki a majdani orbánista bábszínházként működő Monetáris Tanács elnöke lesz.
Szintén Járai szerint a Költségvetési Tanács egy értelmetlen szervezet, már az induláskor látni lehetett, hogy nincs szükség az apparátusára. Bezzeg az a Költségvetési Tanács, amelyik az orbánista báb Domokosból, az orbánista báb Járaiból és az orbánista báb Schmitt Pál által kinevezett orbánista albábból fog állni, apparátus, hitelesség és a költségvetés kontrollja iránti őszinte érdeklődés nélkül, az egy értelmes szervezet lesz.
Járai, akinek az elnöksége alatt a Monetáris Tanács durván emelgette a kamatokat a Medgyessy-kormány fogyasztásélénkítő gazdaságpolitikájára adott válaszként, ma az Orbán-kormány fogyasztásélénkítő gazdaságpolitikájára a kamatcsökkentést tartaná adekvát válasznak.
Járai a 29 hitvalló közgazdász élén politikailag elfogult és szakmailag értékelhetetlen kritikáját adta az idei költségvetésnek, és még az első negyedévben is csökkenő GDP-t várt.
Járai hivatásszerűen adja az arcát egy olyan fideszes pénzmo pénzügyi szervezethez, amit jogszabállyal akartak kivenni az ágazati különadó hatálya alól, és ami egy teljesen hiteltelen üzleti tervvel emel tőkét azon a tőzsdén, ahová a Járai fideszes barátai szerint a magánnyugdíjpénztárak pénzt bukni járnak.
Járai fizetésemeléséről külön törvényben gondoskodott a Bábjátékos, bérelt helyet szerezve ezzel neki a Lex Haverok páholyában.
Járai szerint a magánnyugdíjpénztárak körüli harcoknak (így nevezte 3 billió forint értékű magánvagyon államosítását) nincs értelmük, ugyanis ezek az intézmények nem bizonyítottak.
És mit bizonyított Járai? Hogy jegybankelnöknek hiteltelen, üzletembernek simlis, makroközgazdásznak dilettáns, politikusnak meg csirkefogó.
Akkor Orbánnak pont jó lesz.