Emlékeztek erre a logóra? Abból az időből származik, amikor a mostani kormánypárt még az ellenzéki padsorokból védte a demokráciát a hatalomtól. Ez volt a demokrata körök, a demokráciavonal, a civil szerveződések, a népszavazások és konzultációk korszaka.
A közeli napokban az országgyűlés Fidesz elfogadja az új médiatörvényt és ezzel véget ér az utolsó médiaháború. Azoknak akik nem emlékeznek, vagy túl fiatalok hozzá, a jogállam és demokrácia időszakában két médiaháborút vívtak meg a felek. Mai posztunkban az új médiavilág szabályozásának alapvető vonásait nézzük végig és az idáig vezető utat.
A rendszerváltás után még hat évig tartott, amíg a parlamenti pártok létrehozták a demokratikus rendszer első médiatörvényét. Ez az a sokat szidott, meghaladott Rttv. vagyis az 1996 évi I. törvény.
Tizennégy évet élt, és a kor technikai fejlődése, valamint a kialakult politikai technikák ennyi idő alatt végképp kikezdték e törvény az utóbb naívnak bizonyult, olykor alkalmatlan, de minden kétséget kizáróan jószándékkal és széles konszenzussal megteremtett rendelkezéseit is.
A Médiatörvény előtt
A rendszerváltás után a pártállami struktúra még sokáig (6 évig) működött gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy azt a szocializmusból megörököltük. Csak az új (legitim) hatalom foglalta el a régi (pártállam) helyét. A közmédia tehát a végrehajtó hatalom alatt és annak direkt irányításában folytatta működését. Az áhított és soha el nem ért függetlenség garanciáját a felek abban látták megalkotni, hogy az MTV és a Rádió vezetőit a Köztársasági Elnök nevezte ki. Ez volt Hankiss és Gombár korszaka, majd az első médiaháború után Nahlik és Csúcs alelnököké, míg végre 1994-ben az Alkotmánybíróság kimondta:
A rádió és televízió alkotmányos működésének feltételeként a törvénynek ki kell zárnia, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban akár az állam szervei, akár egyes társadalmi csoportok a műsorok tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak. Az Alkotmány tehát egyrészt garanciát nyújtó pozitív cselekvést, másrészt tartózkodást követel meg az államtól.
(...)
Az „állami szervektől” való szabadság követelménye - a műsorok tartalmát illetően - a törvényhozással és a Kormánnyal szemben egyaránt fennáll. Mindkettő ki van téve a nyilvános kritikának és a társadalom azon keresztüli ellenőrzésének.
Ezért egyiknek sem lehetnek eszközei a rádióban és televízióban közzétett vélemények tartalmi befolyásolására. Az Országgyűlés meghatározó tartalmi befolyása a rádióban és a televízióban éppen úgy, mint a Kormányé. Ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra, a pártokra és más társadalmi szervezetekre, érdekképviseletekre és csoportokra is.
Az Alkotmánybíróság ezzel tulajdonképpen meghatározta, melyek a közszolgálati média függetlenségének kritériumai. Az AB elnöke akkor egy bizonyos Sólyom László volt. 14 évvel később ez a Sólyom László köztársasági elnökként "nagy örömmel" kérte fel kormányalakításra Orbán Viktort.. de hát minden jótett elnyeri a maga méltó büntetését (Lázár Sólyom felelősségét firtatná).
Ez volt az a döntés, amely kivette a közmédiát a kormány irányítása alól. Az ott dolgozók megszűntek köztisztviselők lenni. Egy évre rá megszületett az új (első) médiatörvényünk.
A '96 évi Médiatörvény
A kimúlóban lévő médiatörvény alkalmasságát a független közmédia védelmére persze így is csak cinikus mosollyal vizsgálhatjuk. Nyilvánvaló, hogy nem tudta teljesíteni küldetését. Pedig nagy — nagyon nagy — többséggel fogadták el. A Horn Gyula vezette MSZP-SZDSZ koalíció kétharmadának bőven volt eszköze és ereje is ahhoz, hogy maga alá hajtsa a teljes médiarendszert. Nem tette. A mandátumok mintegy 74%-ával rendelkeztek, mégis bő egy évig egyeztettek társadalmi szervekkel és parlamenti pártokkal az elektronikus média irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére szolgáló garanciarendszer kialakítása érdekében.
Az egyik fő szempont a paritás elve volt. A médiahatóságnál, a kuratóriumokban törvényi rendelkezések igyekeztek megteremteni az egyenlő erőviszonyokat. Törvény garantálta, hogy az ORTT-ben csakúgy mint a kuratóriumokban minden fél (ellenzéki és kormánypártok) egyenlő számban avagy egyenlő szavazati aránnyal legyenek jelen. A társadalmi szervezetek és társadalmi kurátorok nélkül pedig nem lehetett elnököket választani a közmédiumok élére.
Aztán ahogy az idő telt, a pártok megtalálták a repedéseket a törvény várfalán. A társadalmi szervezetek, mint az önálló civil szféra delegáltjai 30 ezüstért kiárulták képviselőiket a pártoknak. Érdemes utánanézni két (nem egyedüli) alaknak ezen a téren: Gráf Csilla és Pós Péter hány és hány társadalmi szervezet képviselőjeként tűnt fel időről időre (akár egyidejűleg féltucat szerv jelöltjeként is) a sorsolásnál, majd az ún. nagykuratóriumokban.
Aztán a csonka kuratóriumos játék, az ORTT-elnökök választása valahogy mindig lehetőséget teremtett az aktuális kormánypártoknak, hogy valamilyen módon legalábbis többséghez jussanak, megválaszthassák embereiket a közmédiumok élére.
A törvényalkotó szándéka szerinti kompromisszum-kényszer valójában obstrukciós lehetőséget szült. Az ellenzékben maradt erők — kényszerűen — megelégedtek a túloldal enyhe fölényével. Ez a rendszer tette lehetővé Szabó László Zsolt, Mendreczky Károly, Ragáts Imre, Rudi Zoltán, Hajdú János, Kondor Katalin, Cselényi László, Körmendy-Ékes Judit, Kovács György és végül Such György elnökségét a Rádió, az MTV, a Duna TV vagy éppen az ORTT élén...
A fenti példák tényszerűen bizonyítják, hogy a mindenkori kormánynak nem volt szabad keze, sem kizárólagos rálátása arra, hogy kik ülnek a közmédia vezetői székeiben. Az elnökök (pl. Kondor Katalin) nem voltak leválthatóak, kinevezésükhöz viszont kompromisszumokat kellett kötni az ellenzékkel vagy legalábbis annak egy részével. És ha ez a deal létrejött, még mindig ott voltak a társadalmi kurátorok, az ún. nagykuratórium.
A három közszolgálati intézményben viszonylag hamar kialakultak azok a hatalmi technikák, amelyekkel legalábbis erőfölényre tettek szert a mindenkori kormánypártok. A Fidesz-MIÉP összjáték megteremtette a csonka kuratóriumokat, amikkel gyakorlatilag egyedül irányíthatta a közmédiát. Az MSZP-SZDSZ kormány pedig az MDF-el együtt választhatta meg az MTV elnökét. Akárhogyan is, a felekre rá volt kényszerítve a megegyezés, mert önmagában a kormányoldalnak soha nem volt jogi lehetősége az önkényes döntésre, választásra. És ha ez a kompromisszum sikerült, még mindig át kellett mennie a társadalmi szervezetek kuratóriumán, illetve azok — szintén pártok által mozgatott — bábjátékán.
Ezeket a lehetőségeket hatalmi pozícióból a Fidesz gátlástalan arroganciával, az MSZP szánalmas tétovasággal aknázta ki. Nem tudom, melyik a rosszabb.
Az viszont az eddigi médiarendszer pluralizmusát igazolja, hogy 8 évnyi szocialista izé... ja megvan!... kormányzás alatt is kitöltötte mandátumát Kondor Katalin, megválasztották a Rádió elnökének Such Györgyöt, és ha a helyzet úgy kívánta, akkor sem tudták kormányról leváltani Rudi Zoltánt, vagy — a szükséges kompromisszum hiányában — a hatalom évekig nem tudott elnököt választani a köztévé élére.
Ez csak a közmédiára vonatkozó rész. Működött a pluralizmus és a demokrácia (igaz, sokszor nagypárti mutyik révén) a média további részében is. Szocialista hatalmi periódusban valóságos médiabirodalmak alakultak ki a jobboldalon. Gondoljunk csak bele: 2002 nyarán, Medgyessy beiktatásakor hol voltak még a HírTv, az ECHO Tv, a Lánchíd Rádió és társaik?
Létrejöttük és működésük (ideértve a többpárti, hatósági felügyeletet) garancia volt arra, hogy az ún. negyedik hatalmi ág, a sajtó, a média folyamtosan ellenőrizhesse a nyilvánosság erejével a hatalmat.
A HírTV-ből tudhattuk meg, hogy az SZDSZ küldöttgyűlésén mandátumokat, aláírásokat hamisítottak a delegáltak, hogy hogyan reagált Horn Gábor a kormánypártok katasztrofális kudarcára az ún. jóléti népszavazáson, vagy rejtett kamerás felvételek tucatjai kerültek a nyilvánosság elé és ezáltal a köztudatba korrupcióról, vesztegetésekről, borítékokról, Zuschlagról, Hunvald-ügyről, BKV-botrányról stb. stb. stb.
És hát az őszödi beszédről is a magyar közrádió repítette világgá a mindent eldöntő felvételt. Vajon megtörténhet-e majd ugyanez az utolsó médaháború utáni rendszerben?
A pártállami médiatörvény
Hatásvadásznak és túlzónak tűnik a fenti jelző, noha az új szabályozás per definitionem minden elemének megfelel. Egyetlen párt, a Fidesz az, amely pluralizmus, a kiegyensúlyozottság és az átláthatóság nélkül átveszi az egyeduralmat:
- a közmédia irányításában
- a média felügyeletében, szankcionálásában
A Fidesz 1988-ban éppen azért alakult, hogy ennek egyszer s mindenkorra véget vessen, a magyarok is valódi demokráciában éljenek, s élvezhessék a nyugat-európai államokban látott szabadságot és jólétet. A Fidesz a rendszerváltástól azt várta, hogy a közéletben alapkövetelménnyé váljon a felelősség, a hitelesség és az elszámoltathatóság
Újjá kell építeni a joguralomba vetett hitet: Magyarország alkotmányos demokrácia, a működését elősegítő jogszabályok ugyanakkor csak abban az esetben érnek bármit, ha mindenkire egyaránt érvényesek. Nem lehet újra megerősíteni az országot, ha az emberek azt látják: szomszédjuk nem tartja be a törvényeket, és ezért nem kell senki előtt felelniük. A törvények szelleme megköveteli, hogy az írott szabály ne legyen tekintettel vagyoni státusra, politikai hovatartozásra, vagy más, egyéni tényezőkre.
Ezek az idézetek a Fidesz, "Nemzeti ügyek politikája" című — hát hogy is mondjam — programjából származnak.
Ehhez képest az új médiatörvény tervezetét még kétharmados, biztos fölényük tudatában is trükközve, a NER-t vagy bármiféle társadalmi egyeztetést megkerülve , egyéni képviselői indítványként nyújtották be.
Ugye senki nem gondolja, hogy Rogán Antal, Cser-Palkovics András vagy éppen Menczer Erzsébet leült és egyedül (vagy hármasban) megírt egy csaknem kétszáz oldalas törvényt, amely alapvetően és kormányzati ciklusokon átmenően meghatározza a hazai médiaszabályozást? Akkor hát miért?
Azért, mert az egyéni képviselői indítvány gyorsan és előzetes egyeztetés nélkül átpörgethető a parlamenten, kikerülve a jogszabályalkotási törvényben előírt szükséges egyeztetéseket. Ezt úgy hívják, hogy a joggal visszaélés. Ez a parlamentarizmust kijátszó, sunyi technika nem csak a médiatörvénynél vált menetrendszerűvé, hanem törvények és módosítások tucatjaiban.
A korábbi törvénnyel összevetve az új szabályozás már a születésének körülményeiben sem állja ki az összehasonlítás próbáját az elavult, kijátszott és erodálódott korábbi médiatörvénnyel. De ez még csak a kezdet!
A szándék nem az Rttv hibáinak kijavítása, a kiskapuk bezárása volt, pedig 14 év tapasztalata alapján arra is lett volna lehetőség, sőt szükség.
Közmédia
A közmédiában januártól elfelejthetjük a pluralizmust, az átláthatóságot és a kompromisszumokat. Csak egyetlen párt van: a Fidesz.
Az eddigi médiahatóságnál (ORTT) egyenlő szavazattal rendelkeztek a kormánypártok és az ellenzékiek. Az új médiahatóságban kizárólag a Fidesz delegáltjai ülnek. Arra, ami ott folyik, se befolyása, se rálátása nincsen senkinek, akit nem a (mostani) kormánypárt delegált.
A teljes kormánypárti alárendeltséget azonban a törvény nem csak személyi-hierarchikus rendszerben biztosítja, hanem a pénzügyi függőségben is.
A személyi-hierarchikus függőség rendszere
A miniszterelnök kinevezi a Médiahatóság (NMHH) elnökét, aki egyben (formális szavazással) a Médiatanács elnökévé is válik.
Szalai Annamária innentől egy kézben irányítja a teljes közmédiarendszert.
Ő nevezi ki és mentheti fel a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap* vezetőit, noha formálisan ennek kezelője az a Médiatanács, amelynek csak fideszes tagjai vannak. De mégsem ők felügyelhetik az intézmény gazdálkodását az FB útján is, hanem kizárólag az Elnök delegáltjai. Mindenki más tehát, nem csak kimarad a döntésből, hanem e húzáss után már csak rá sem tekinthet arra, mi is folyik ott.
Korábban a közmédia vezetői nyílt pályázatban versengtek az elnöki székekért. Mostantól az elnök által megjelölt két jelölt lehet a választék. Hogy kik döntenek róluk?
A kuratórium. A kuratóriumban — való igaz — ott ülnek az ellenzéki pártok delegáltjai, a rendszer azonban garantálja, hogy még véletlenül se kerülhessenek döntési pozícióba. 3 kormánypárti és három ellenzéki tag mellett az elnököt + még egy tagot (biztosan kitaláltátok) a fenti Médiatanács delegál.
A társadalmi szervezeteket partvonalra tették, innentől már csak véleményező és javaslattételi joguk van. Meg a Közszolgálati Kódex nevű izé, amelyet első alkalommal — biztos ami biztos — megintcsak a Médiatanács fogad el. Aztán majd változtathatják, ha tudják.
A pénzügyi függőség rendszere
A személyi függőség azonban nem elegendő. Idővel önállósulhatnak, lázadhatnak, változhatnak a politikai delegáltak, a pártkatonák is. Az új rendszer tesz arról, hogy ennek ne legyen értelme.
A közmédiától elvonják a vagyonát, az eszközeit és az állományának jelentős részét. A köztévék, a rádió és az MTI kiürül, gyakorlatilag diszpécserszolgálattá zsugorodik, és a Szalai irányította vagyonkezelőhöz* kerül minden.
A kuratórium (az egyetlen olyan döntéshozó grémium, amelybe állampárton kívüliek is beférhettek) ezután elbábáskodhat 3X49 dolgozón és annak műsorain, maelyeket nem is maguk készítenek, hanem úgy rendelnek meg.
A közmédiumok finanszírozása is kikerül a rendszerből. Eszközei után a kiszámítható működési költségeket is elveszti. 2006 őszén Rudi Zoltán nemzetközi konferenciát hívott össze Budapestre, hogy felszólaljon a magyar közmédia normatív finanszírozása érdekében.
A normatív finanszírozás lényege, hogy a közmédiumok törvényben garantált bevételekkel, közép- és hosszútávon tervezhessék kiadásaikat, beruházásaikat, költségeiket. A '96 évi törvény százalékos arányban határozta meg, melyik intézmény milyen arányban részesül az üzembentartási díjakból. Az MTV 40%-ra, a Duna TV 24%-ra, a Rádió pedig 28%-ra volt jogosult.
Az akkori közmédia azért küzdött, hogy ez a finanszírozás abszolút számokban legyen előrelátható, mert az a mindenkori parlamenttől fügött (évente), hogy mennyi a 100% amit ezek az intézmények kapnak. Mert ettől lesz tervezhető és normatív a finanszírozás.
Az új médiatörvény ettől is jelentősen visszalép. Kézi vezérlésre áll át, amikor a normatív finanszírozás utolsó (eddig is elégtelen) rendszerét is felszámolja.
A jövőben egy asztalnál (Közszolgálati Költségvetési Tanács) összeül hét ember: a vagyonkezelő alap vezérigazgatója, a négy elnök (MTI, Rádió, Duna TV és MTV), valamint két delegált a Domokos-féle Számvevőszékből. Ők évről évre — mindenféle kötöttség nélkül — megállapítják, ki volt a jófiú és ki mennyit kap a pénzből (vajon mennyiből?) a következő évben.
Könnyen látható, hogy a vezérigazgató és az ÁSZ két delegáltja mellé már elég a kedvezményezett elnök szavazata, hogy a pénzosztás kérdése eldőljön.
Ebbe a legalapvetőbb kérdésbe beleszólása többé nincsen most már sem a kuratóriumnak, sem a Médiatanácsnak, de még az Országgyűlésnek sem(!). Ezzel teljessé válik a kiürített, vagyon és állomány nélküli közmédia kiszolgáltatottsága — 9 évig.
Emlékszünk még, mik lettek a független közmédia kritériumai 1994-ben? Most tessék a poszt elejére scrollozni és összevetni a bekeretezett AB határozat szövegével.
Alkalmas lesz-e az új szabályozás arra, hogy kizárja közszolgálati média bármely párt, országgyűlés, vagy akár Kormány általi befolyásolásának lehetőségét?!
Van-e olyan eleme, pontja az új szabályozásnak, amely bármiben is jobb, mint a most leváltott 1996 évi törvény — vagy legalább ugyanolyan. Szinte semmi ilyen nincs.
A közmédia némely új vezetője nyíltan vállalja elkötelezettségét, és címlapon tagadja meg a közszolgálatiságtól elvárt legalapvetőbb elveket. Az MTI vezetője szerint pedig az újságíróknak lojálisnak kell lennük a választott kormányzathoz.
A közszolgálati média tehát lemegy kutyába. Nem látjuk, hogy olcsóbb, nem látjuk, hogy független (éppen ellenkezőleg!) és nem látjuk, hogy jobb lesz. Csak azt, hogy egyetlen olyan erő van, amely kontroll nélkül irányítja.
No de mi az értelme ennek? Hiszen a közmédiának szinte semmilyen hatása nincsen, alig nézik. Véleményformáló ereje szinte nulla. Eddig sem volt alkalmas a hatalom ellenőrzésére a nyilvánosság erejével, ezután pedig lehetősége sem lesz rá.
A strómanként használt Rogán és Cser-Palkovics mögött megbúvó törvényalkotók ezért nem elégedtek meg a közszolgálati média teljes leigázásával.
"Ma Magyarországon olyan közmédia-rendszer épül ki, amely "független", amelyet anyagi biztonság jellemez, ahol a tartalom a fontos, és átlátható a rendszere, illetve olyan, ahol minden újságíró dolgozni szeretne, mert ott dolgozni rang".Kövér László
Következő részünkben a média — közszolgálatiakon túlmenő — szabályozását tekintjük át, ahol a pártállam a hatóságnak ad eszközöket a nyilvánosság korlátozására.
