Tisztelt Elnök úr, kedves Pali!
Mint plebejus a plebejushoz fordulok hozzád, a közülünk valóhoz. Szíven ütött az alábbi mondatod:
"Magyarország nagy vállalkozásba kezdett ez év tavaszán, nagy változtatásokra szánta el magát annak érdekében, hogy a válságot leküzdve erős és büszke országgá váljon."
A dilemmám: mi az a Magyarország? Én is Magyarország vagyok?
Mert ha igen, akkor a fenti mondatod nem bontja ki az igazság minden részletét.
Én ugyanis mintegy húsz évvel ezelőtt kezdtem nagy vállalkozásba, nem ez év tavaszán. Bevallom, a szándékaim nem voltak olyan arisztokratikusak, hogy az országot tegyem erőssé és büszkévé, hanem csak úgy, durrbele, ahogyan azt mi, plebejusok szoktuk.
Az elmúlt húsz évben született három gyermekünk, felneveltük őket tisztességgel, a legnagyobbik most negyedéves az ország egyik patinás egyetemén, de lassan a többi is kirepül.
Nem volt könnyű.
Furcsa, de így, utólag visszagondolva nem is annyira az anyagiak miatt: az ember fiatalon szinte észre se veszi a napi tizenhat óra hajtást (régi plebejus hagyomány), pláne, ha közben szépen gyarapodik, és mi szépen gyarapodtunk. Nem tudom, hogy ezt most szégyellnem kéne vagy büszkének lennem rá, elbizonytalanodtam. Ja, és jut eszembe: felépítettünk egy házat, vannak vele bajok, de nekem így is tetszik. Nem szívesen bontanám le, hogy újból nekikezdhessek: majd ha jobban lesz rá pénzem, elvégzem az apróbb javításokat, hogy kiszolgáljon minket arra az időre, ami még hátravan.
Sokkal nehezebb volt a gyerekek szellemi gyarapítása. Mi elvagyunk plebejusként is, de úgy gondoltuk, hogy ők lehetnének akár polgárok is.
Polgárt nevelni könnyű annak, aki maga is polgár, akit úgyszintén polgárnak neveltek, de ez egy nagyon komoly kihívás egy olyannak, akinek gyerekkorában ez nem adatott meg.
Kicsit olyanok voltunk, mint a rendszerváltáskor hirtelen fölöslegessé vált, ezért más nyelvek oktatására átvezényelt orosztanárok: többnyire mi is éppen csak egy leckényivel voltunk a gyerekeink előtt. Piszokul nehéz volt: nem könnyű a polgárságról úgy beszélni, hogy az embernek a legfogékonyabb időszakában nem adatott meg a lehetőség, hogy lássa Londont, Párizst, Bécset (irigyeltelek is piszkosul). De nem untatnálak: a lényeg, hogy megcsináltuk, erre ment rá az elmúlt húsz évünk.
Kedves Pali, miért akarod tőlem elvenni ezt az elmúlt húsz évet, az Isten is megáldjon?
Ez volt az életem. Nem sok, nem értem el hatalmas sikereket, nem lettem világhírű, de még csak Magyarországon világhírű sem. Nagy volt a hendikep, vagy én voltam kishitű, mindegy is, ebbe már beletörődtem, de abba nehezen törődöm bele, hogy ezt a húsz évemet te elveszed.
Kedves Pali, tudom, hogy az ország bajban van. Amióta élek, mindig is minden ország bajban volt. Válságból válságba tántorogtunk, valamint az is egy permanens igazság volt, hogy mindig csak egy-két évre van a megváltás.
Nekem ebben rutinom van, magánemberként is, ugyanis nekem sikerült a '90-es évek elején teljes anyagi csődbe vinnem a családomat. Nem voltam eléggé prudens egy válalkozásomban. Hibáztam, nagyot, aminek a következménye az lett, hogy másfél gyerekkel ott álltunk egy fillér nélkül, üres üvegeket kellett visszavinnünk, hogy fussa bébipapira. Nem kezdtünk látványosan újra semmit, nem mentem el lopni (pedig hívtak), hanem tanultam a hibámból, és folytattuk, ahogyan azt sokan mások annak idején.
Tisztelt Elnök úr, kedves Pali, elbizonytalanodtam. Te mintegy zárójelbe teszed az elmúlt húsz évemet, és itt ez az Orbán nevű ember, aki fel akar számolni mindent, amiről én a húsz év alatt azt mesélgettem a gyerekeimnek, hogy azok milyen remek dolgok, és hogy egy polgár akkor polgár, ha ezeket az értékeket beépíti a legbensőbb énjébe.
Kéréssel fordulok ezért hozzád.
Kedves Pali, ha az Országgyűlés mégis elfogadná az Alklotmánybíróság korlátozásáról szóló törvényt, akkor én arra kérlek téged, hogy küldd vissza nekik megfontolásra. Ha újból elfogadnák, akkor kérlek, küldd a törvényt előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróság elé.
Ha nem ezt fogod tenni, akkor azzal engem egy súlyos erkölcsi dilemma elé állítasz: lojálisnak kell-e maradnom egy olyan politikai közösséghez, amelyik ennyire kizár magából? Nem tudom, hogy milyen választ lehet egy ilyen kérdésre adni, de őszintén szólva nem is szeretnék rajta elgondolkodni. Nagyon nem.
Tisztelettel:
egy másik plebejus
