Ez most nem lesz egy népszerű vélemény, de úgy látom, a média és a kormány kezdi aránytalanul eltúlozni a kolontári vörösiszap-katasztrófa súlyosságát.
A katasztrófa önmagában súlyos. De a környezeti kárt "Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófájának" nevezni, a tiszai ciánszennyezéshez hasonlítani nagyon erős túlzás. Van aki már a Mexikói öbölbeli olajszennyezéshez hasonlítja, mások egyenesen a bhopali katasztrófához.
Álljon meg a menet. Miről beszélünk? Megint beleesünk a recency-effect csapdájába. Ez most történt (sőt még történik is), tehát ez minden idők legnagyobb katasztrófája? Mérjük meg, aztán minősítsük, nem?
A média motivációja világos: a katasztrófa nagyon jól fest a tévében és az interneten. A vörös földek és utak a légifelvételeken, meg az embermagasságig érő vörös csík a hálószobában rengeteg kattintást és nézőszámot generál. A környezetvédőké is: ők megmondták előre (mindig megmondják), csak senki sem figyel rájuk (sose figyelnek).
A politikáé is egyszerű: látványosan lehet feszíteni az aggódó polgárok körében és ígérni fűt-fát, gátat, falut. (A nagy fotózkodás közben azért egy egész falut ottfelejtettek a szarban.) A problémának vannak hálás részei, ahol látványos politikai akciókkal lehet operálni, mint például a felelősségre vonás, az adománygyűjtés, a katonai és műszaki felvonulás.
Lehántva a maszlagot, a problémamegoldásnak négy rétegét látom:
- a levonuló szennyezés hatásainak közömbösítése
- a további kiömlés megakadályozása vagy hatásainak minimalizálása
- a timföldgyár munkahelyeinek megmentése
- a vállalat és a hatóságok felelősségének megállapítása
A szennyezés első hullámát láthatóan szakszerűen kezelte a katasztrófavédelem, kompetens vezetőink kiadták kompetens utasításaikat, ezért/ennek ellenére Lajos bácsi, a markolókezelő a feladatot eredményesen végrehajtotta: beleöntötte a gipszet a folyóba. (Azt azért megkérdezhette volna valaki mondjuk Illéstől, hogy mi lesz a utána gipsszel a folyóban.)
A másik három rétegnél viszont súlyos aránytalanságok látszanak: a felelősség kimondása megint megelőzi a vizsgálatot, és a MAL vezetőinek/tulajdonosainak elkaszálására irányuló dicséretes törekvés közben nem látom a szándékot, hogy megmentsék a céget és vele együtt a mintegy ezer ember állását. Még egyszer, lassan: nem a tulajdonosok és a menedzsment szabadságát és vagyonát kell megmenteni, hanem a dolgozók munkahelyeit.
A mexikói öbölbeli katasztrófánál az Obama-kormány egyik hibája az volt, hogy túl sokáig hagyták, hogy a BP maga próbálja megoldani a feladatot. Profitorientált magáncégként természetesen a kevésbé költséges megoldásoktól haladtak a költségesebbek felé: csak az egyes próbálkozások kudarcai után kerestek valami drágább megoldást, ezzel időben és térben is elnyújtották a szennyezést.
Ezt a hibát most nem kéne elkövetni. A tározó helyreállítását az első pillanattól ki kellene venni a MAL menedzsmentjének a kezéből, és a munkákat állami pénzből kellene elvégezni. A végén pedig leszámlázni az egészet a MAL-nak. Ha nem bírja kifizetni (és nem bírja), akkor fel kell vásárolni. Nem államosítani, hanem jelképes összegért megvenni. Ezzel előzhetnénk meg a leggyorsabban és a leghatékonyabban mind a környezet további károsodását, mind a munkahelyek megszűnését.
"Nem szeretnénk a védekezést és a kárenyhítést az érintett cég együttműködésétől függővé tenni, nincs miről megalkudni egymással" — mondta ma Orbán Viktor.
Szeretném ünnepélyesen kijelenteni, hogy az egész vicctársulatból (és itt vicctársulat alatt a teljes magyar politikát értem) Orbán az egyetlen, akinek vannak vezetői képességei. Hibátlanul ráérzett, hogy ez az a helyzet, amikor a keménypöcsű, mokány miniszterelnök-szerep és a helyes vezetői döntés egybeesik.
UPDATE: Én kérek elnézést. Arra a médiaribanckodásra, amit Illés Zoltán bemutatott a nemzetközi sajtó előtt, még én sem számítottam. Két eset lehetséges: Vagy Illés ön- és közveszélyes őrült, aki odaviszi egy bármikor összeomolható tározófalhoz, ami mögött 2 millió köbméter iszap van, a katasztrófaelhárítás operatív vezetését, plusz a nemzetközi sajtó színe-javát. Vagy egy szó sem igaz a bármikor összeomolható falból és Illés csak egy szereplési kényszertől hajtott szerencsétlen.
