„Nekünk magyaroknak van küldetésünk, van hivatásunk a világban. (Schmitt Pál, köztársasági elnök, 2010 augusztus 20.)
Koreának és Izraelnek is voltak olyan királyai, mint Magyarországnak. Salamont és Dávidot sokan ismerik, Taejo császárt és a Nagy Sejongot valószínűleg kevesebben. Izrael a judeo-keresztény civilizáció bölcsője, Koreában nyomtatták az első könyvet, ott építették az első páncélos hadihajót. Izrael a római megszállás után megszűnt, és európai zsidók alapították újra, gyakorlatilag a semmiből. Korea 35 évig volt japán gyarmat, és a világ egyik legszegényebb és legelmaradottabb országa volt, amikor végre kiszorították Szöulból a kommunista csapatokat.
Magyarország 1956-ban fejlettebb volt, mint Izrael vagy Korea.
Ma az első magyar egyetem elé négy-négy izraeli és koreai egyetemet rangsorolnak a világ felsőoktatási intézményeinek shanghaji listáján. Négyet. Technológiailag és tudományosan is mérföldekkel járnak előttünk. Pedig a háború után a koreai nyelvben még nem is léteztek a nyugati technológia alkalmazásához szükséges szavak, Izrael első Nobel díjasát, Avram Herskot pedig az apámmal egy vagonban deportálták '44-ben Karcagról. A semmiből emelkedtek magasba. Ők elmondhatták, hogy a romokból építkeztek.
Van-e az izraelieknek és a koreaiaknak küldetésük a világban? Ha a küldetést azzal a hihetetlen elszántsággal azonosítjuk, amely egy sivatagi országból, illetve a japán kolonizáció és a borzalmas háború után padlóra kerülő nemzetből középhatalmat csinált, akkor a válasz: igen.
Ebben az értelemben minden országnak lehet küldetése a világban, Magyarországnak is.
Izrael és Korea küldetése mögött azonban a zsidó Mózes és a kínai Konfúciusz hagyománya állt. Mi áll mögöttünk? Van-e olyan élő vagy rekonstruálható tradíciónk, mint ennek a két különös országnak?
Menjünk el egy egyetemre, és keressük ott a tradíciót. Alulfinanszírozott intézményeket, motiválatlan hallgatókat, korrupt diákönkormányzatokat látunk. Miközben Izrael és Korea az elmúlt húsz évben emelkedett a vezető technológiai-tudományos hatalmak közé, Magyarország felsőoktatása és tudományos élete semmivel sem erősebb, mint húsz éve, a magyar nagyipar a rendszerváltással gyakorlatilag megszűnt. Nincs Silicon Wadink (az izraeli Szilícium-völgy, a Weizmann Intézetre és a Technionra épülő számítástechnikai regionális központ), nincs Samsungunk, nincs LG-nk. Miközben Izrael és Korea GDP-arányosan a világon az elsők között költ kutatásra-fejlesztésre, Magyarország az utolsók között van az OECD-államok között.
Emlékszem arra, amikor Pohangban büszkén magyarázták nekünk, hány olyan termék van a világon, amelynek előállításában Korea piacvezető a világban, vagy az izraeliek tekintetére, amikor a Jeruzsálem melletti kutatóközpontot mutatták az autóbuszból. Egy autóbuszból, ami ténylegesen palesztin területen haladt, mert Izrael de jure ma is háborúban áll, és a koreaiak is egy elmebeteg diktátor mellett kénytelenek létezni, folyamatosan készülve arra, hogy megvédjék a hazájukat. Ugye nem akarjuk a hatnapos háborúhoz vagy Kim Il Dzsong atomfenyegetéséhez hasonlítani gyerekes konfliktusunkat a szlovák szomszéddal?!
Amikor a Róna Péter nevű lézengő ritter, a seggberúgás közvetlen veszélye nélkül elmagyarázhatja, hogy ennek az országnak gyümölcsfákat kellene telepítenie, mert csak arra jó, amikor el akarják hitetni velünk, hogy mi majd gyógyvíznagyhatalomként fogunk, kiemelkedni, fogjuk fel, hogy nincs küldetésünk. Amikor a multinacionális cégek az "ellenségeink", amikor idióták rovásírást akarnak tanítani a gyerekeinknek, amikor a mérhetetlenül gyenge egyetemen Szent Korona-tannal foglalkozó senkiháziból államtitkár lesz, tudnunk kell, hogy nincs küldetésünk.
A küldetések fent és elöl vannak, nem lent és hátul, a küldetések természetüknél fogva a jövőbe mutatnak, és nem a múltba.
