A bikkfanyelv hivatali találmány — állítólag már a rómaiak is készen kapták (bár első virágkorát alighanem a birodalomban élte). Kialakulását jelentősen segítette, hogy az indoeurópai nyelvek támogatják a nyelvtani passzív szerkezeteket. A bikkfanyelv lényege a felelősség áthárítása grammatikai eszközökkel: soha nem mondjuk azt, hogy ennek meg ennek ezt meg azt kéne csinálnia, mert akkor azt az illetőn számon lehetne kérni. Ehelyett arról beszélünk, hogy ennek meg annak meg kéne történnie — aztán, ha nem történik meg, hát zakson: mi patyolatnál tisztábban állunk a főnöxíne előtt. Mi megmondtuk, hogy meg kéne történnie, csak hát az a fránya izé nem történt meg — úgyhogy a fránya izé a felelős. Mindehhez nincs is szükség másra, mint a mondatrészek némi átvariálására: a cselekvés tárgyából lesz az alany, a cselekvést kifejező igét pedig történést, illetve létezést kifejező szavakkal váltjuk fel.
Csak a szemléletesség kedvéért:
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója:
http://www.168ora.hu/itthon/a-jobbik-feljelenti-mesterhazy-attilat-53806.html
szerint (Mesterházy Attila) "a választási vereséggel történő elszámolás helyett..." (azaz: nem számolt el a választási vereséggel, helyette...)
A képet árnyalandó el kell mondjuk, hogy a helyzet messze nem mindig ilyen egyértelmű: ezek a szavak gyakran csak azért kerülnek a mondatokba, mert a közlő küzd mondanivalójával: nem találja a szórendet, vagy egyszerűen elégtelen a szókincse. Szíjjártó Péter életműve:
http://www.szijjartopeter.hu/index2.html
gazdag tárháza az efféle szerencsétlenkedéseknek. Így például:
"A jelenlegi válságra való tekintettel..." (miatt)
Napjaink divatszava a "zajlik". Azok, akik arról beszélnek, hogy az események "történnek, zajlanak" stb., arról beszélnek, hogy vannak ugye ezek a rajtunk kívül álló dolgok. Ezeket nem mi csináljuk, és nem is más emberek: ezek mennek a maguk útján, mi pedig elszenvedjük következményeiket, illetve jogunkban áll örvendezni nekik (egyszer tán még kötelező is lesz). Ezért is hívták anno, még primitív, -tatik, -tetikes formájukban ezeket szenvedő szerkezeteknek. Azóta persze sokat fejlődtünk: amit anno úgy mondtak, hogy "kidoboltattatik", azt ma úgy hirdetnénk (ha még lenne ilyen), hogy "lépéseknek kellene történniük a kidoboltatás vonatkozásában". A -tetik egyetlen, búvópatakként felszínre tört formája a választáson induló politikusra használt "megméretteti magát" — ami nyelvtanilag ugyebár tökéletesen értelmetlen:
— a választáson az állam polgárai szavatukkal megmérik a jelöltek aktuális politikai súlyát;
— a jelöltek indulásukkal felhatalmazzák erre a polgárokat, azaz megméretik magukat (politikai súlyukat) a polgárokkal;
— az a tevékenység, amiben valaki megméreti magát, az ő megméretése;
(A megmérettetés az lenne, ha a valakik köteleznék a jelölteket arra, hogy márpedig álljanak induljanak, mert értékel(tet)ni akarják őket. De még akkor sem a jelöltek mérettetnék meg magukat, hanem a jelölők mérettetnék meg őket.)
A másik alapvetően fontos dolog, hogy soha, semmi ne legyen kész, ne legyen ellnőrizhető. Ennek granmmaitikai eszköze a befejezett melléknévi igenevek folyamatosra cserélése, eredménye pedeig az a látszat, mintha már a régen véget ért dolgok, egyszeri események is javában tartanának. Sarkított példával: ha azt mondanánk, hogy "Kolompár Orbán 1963-ban született", ezt bárki ellenőrizhetné. Tehát nem ezt mondjuk. Azt mondjuk, hogy "Az 1963-as születésű Kolompár...". Ebben a mondatban Kolompár még meg se született: születése van neki. Mintha azt mondanánk, hogy kéxemű (kék szeme van neki).
A bikkfanyelv magyarországi elterjedését jelentősen elősegítette, hogy sokáig a latin (majd a német) volt nálunk a hivatalos nyelv. Utána egy időre átmenetileg visszaszorult, de amióta az újságíróknak és a politikusoknak érvényesülésükhöz nem magyarul, hanem angolul kell tudniuk, ismét, feltartóztathatatlanul tör előre.
Sajna, de van társadalmunknak három olyan, markáns csoportja, amelyek tagjait az különbözteti meg, hogy tagjaik műveletlenebbek, tudatlanabbak és erőszakosabbak mindenki másnál: ezek az újságírók, a politikusok és a zöldek. Ők jutnaxóhoz a sajtóban, ők uralják a közbeszédet, és mi, akik őket látjuk-halljuk, apránként elkezdünk úgy beszélni mint ők.
Ha nem zavarjuk el ezeket a kártékonyakat, a magyar nyelv kb. két generáció alatt eltűnik.
