A nap hülye nyilatkozata:
Ihász Pártfüggetlen Sándor fővárosi főügyész szerint tényleg tartani lehetett Hagyó szökésétől, ezért tartóztatták le a mentelmi jogának megszűnése után három perccel.
Lássuk, hogy gondolkodhatott Hagyó.
"Oké, lenyúltam pármilliárdot és rájöttek. Esélyem sincs egy bírósági tárgyaláson, a Gyurcsány-korszak politikusbűnözésének emblematikus figuráját csinálják belőlem egy kirakatperben, ez nem is vitás. Lecsuknak és az összes mosdatlan kandisznó az én seggem után fog kapkodni. Hát kell ez nekem?
Meg kéne szökni. Megvan hova, már csak az a kérdés, hogy mikor. Addig szökjek meg, amíg a mentelmi jogom miatt nem adhatnak ki körözést ellenem, vagy az után? Inkább utána, mert hülye vagyok és szeretem csökkenteni a menekülési esélyeimet. Megvárom, amíg becsöngetnek a rendőrök, és akkor elszaladok papucsban és kínai mintás köntösben. Vagy még jobb, ha a rendőrkocsi szélvédőjét kitöröm a fejemmel és összebilincselt kézzel végigszaladok a Margit körúton."
Még szerencse, hogy potens rendőreink túljártak az eszén.
Ugyan már, emberek. Hagyót le lehetett volna tartóztatni a maffiavád alapján is. Ha szökni akart volna, nyilván megtette volna korábban, mint ahogy az ingatlanait át is íratta. A gyanúsítás ténye nem érhette váratlanul, hiszen a BKV-ügyben semmi olyan nem történt, amit meg ne írt volna előre a Magyar Nemzet.
Nyilvánvaló, hogy az időzített letartóztatás a forradalmi fiesta része volt. Örömteli, szó se róla, de azért kicsit kilógott a lóláb.