Elnézést az elmaradásért! Tudom, hogy már hiányoltátok, de beteg voltam. Az ideg-elme kategória van soron, és mai gyűjteményünk tematikus. A téma: Magyar Gárda. Roppant gazdag téma, úgyhogy csaxemelvényekre vállalkozhatom.
Kezdjük hát!
Szentmihályi Szabó Péter: Magyar Gárda
Nincs erő fegyverben,
nincs erő a pénzben,
az erő tehetetlen,
szűkölködik észben.
Nincs erő a szeszben,
nincs erő a drogban,
az erő kegyetlen,
vér folyik, ahol van.
Miben van hát erő?
Erő van Istenben,
tőle eredendő
minden magas szellem,
a Szentlélek adja,
a Szentlélek küldi,
s ha van foganatja,
életünk betölti.
Erő van a hitben,
szívben, becsületben,
feltámad, és nincsen
többé lehetetlen,
erőt ad a család,
erőt ad a munka,
erőt a magyarság,
léphess a nyomukba,
hol jelen van három,
ott az Úr jelen van,
ezen a végváron
a zászló még fent van,
Árpád lobogóját
őrizzük meg együtt,
s akik most is óvják,
nevük ne feledjük.
Bátor férfiak, büszke nők -
adjon az Isten szebb jövőt!
Foki Attila: Az én Magyar Gárdám
Gyilkos háborúban az utolsó szakasz,
Haldoklónak talán az utolsó szava,
Száradó tulipánnak utolsó felhő,
Mint izzadó katonának frissítő szellő.
Mint az éhezőnek egy kiló kenyér,
Bátorság a gyávának, magyarnak erény,
Biztonságot adsz a veszélyben élőknek,
Összefogod a hazát bátran védőket.
Élj örökké, te magyarnak utolsó esély,
Légy észnél, ha mindenki elveszti a fejét.
Ne engedj a magyarellenes hatalomnak,
Most, hogy verhetnek minket halomra.
Legyél addig, amíg magyar él a Földön,
És ki megtagad, azt vigye el az ördög,
Emelje ki közülünk a gyáva férget
Ki magyar honért, nem inna vakon mérget!
Hisz nincsen szükséged gerinctelen emberre,
Csak oroszlánra, ki bajban ott áll melletted
Nem bújik meg mögötted, és nem csak tátog,
Kinyitja a száját bármikor és bárhol.
Ezt jelented nekem dicső Magyar Gárda,
Veled a szép magyar soha nem lesz árva,
Ezért vagyok veled, vakon bizok benned
A tiszta szivű magyar veled csak nyerhet.
T. Brigitta (Szeged): Avatás Ott álltam én is köztük,
és néha csak egy dob dördült.
A nap elbújva nézett le ránk,
Mindenki némán, s egyenesen állt.
Az emberek már messziről tapsoltak,
hozzánk, mint morajként ért a hang.
Az ég sűrű sötét felhőt növesztett,
Mikor parancsszóra indult a tömeg.
Az agyunkig ért a dübörgés,
Kívülről hatalmas őrjöngés.
Immár egy-két esőcsepp esett,
Az Úr örömében könnyezett.
Egyenes sorok, feszes tartás,
Egyszerre elhangzott egy vezérkiáltás.
Kiszűrődő napsugár követte lépteink,
és arcunkon folyt a jeges verejtékeink.
A szívünk, mint a lépteink egyre,
Úgy vert, ahogy a menet egyszerre.
Szél hűtötte az izgalom lángját,
Lelkünkben most a büszkeség diktált.
A nép üdvözlő harsona elhalkult,
Az egész téren visszhangzott hangunk.
A dermesztő hideg most hirtelen enyhült,
Százaink torkából áradt az eskü.
