Holnap terepre megyek, és vasárnap estig nem leszek. Nehogy már versikék nélkül maradjatok itt nekem!
Nemzeti Hírháló
Rovat: Lengyel Károly
Cikkek száma: 206
A legújabb egy nyílt levél Orbán Viktorhoz, PINTÉRISZTÁN címmel. Ez a termékeny közíró azonban költ is. De még hogy! Nem tudom lebirkózni a kissertést, úgyhogy mindjárt kettőt is kaptok a termésből. Helyet követelnek maguknak!
BARÁTAIMNAK A KOSSUTH TÉRRE Bölcsők és kopjafák Csillagösvényen jámborul poroszkálók! Roppant izgalmas dolog, ahogy a szántókon a farkas és a dagonya terem. Ennél már csak az izgalmasabb, ahogy a költő az anyagi jólétet többször is a totális leromlással azonosítja. Nehéz mesterség ez a költészet! Meg a többi (matek, biosz, töri stb.) is...
Ha nem élne perce mind a szívekben,
tisztult-e volna bennünk-köröttünk egek?
Halld, minden kín, nincsek gyötrő fűzérén,
gyöngytől nemesebb, fényesebb bárminél.
Múltak esték, fagyban vacogva kitartón,
vagy verejtékben úszva nyári alkonyon,
felmutatva a fel nem adható igazat,
Kossuth tér zászlai élnek az álmokban.
Bennünk várják söprő szelek szavát,
s hogy lelkünkből ébred a szabadság,
az egyetlen, mi eddig is élni segített,
Napnál ragyogóbb sok ezer tekintet.
Mi végre ezred év, ha siketek vagytok?
Nem hallik elég jajszó, keserű átok?
Nézzétek, mivé vált gyönyörű országunk!
Mindenfelé járva hamu és pusztulás,
Üszkös gerenda is elenyészik most már,
csontig feltör mindenkit pénzből vert rablánc,
szántóinkon megterem csikasz és dágvány.
Merre dobog mára délceg paripátok?
Tejút melyik szegletét víni indultok?
Hódítani kéne tán a Napkorongot,
hogy Hazátok fénye ennyire megkopott?
Hű halandók hősi harca hová hamvadt?
Most megannyi megtörve mélán mutogat,
míg maradni merészel maroknyi magyar.
Hűvös hantotokra havak haragoznak.
Halljátok, ha halljátok! Hát harangoznak!
Nincs helye köztünk szónak, talán imának.
Álljatok meg tüstént, fordítsatok szárat,
vagy bukjatok közénk, leljen meg a bánat!
Essetek le lóról, cifra nyergetekből,
ha nem látszik a kín felhő rejtekéből!
Széljárta szavaink szólítanak régről,
szertehullik népünk idegen kezektől.
Nem elég jöttmentnek békén maradhasson,
tűzhelyünk kell néki, azon is turkáljon.
Nem érheti be ezzel, házunkra ráront,
orozná máris véretek őrző szántónk.
Elvárja uraktól, mind véle vígadjon,
Ha reszket is, örvendjen földönfutókon.
Teszik biz' önként, örömmel húzva jármot,
Míg zsebüket szaggatják talmi tallérok.
Csillagról bércekre hozzatok virágot,
gyújtsatok tüzeket, éledjen példátok!
Ősi ritmust járjon kézről kézre a dob!
Nem Napot kell víni, hanem egy országot.
Legyetek végre mint szellőből fergeteg,
kiket újabb ezred év áldva emleget!
E honban járástok dicsőbb nem lehet,
mint múltával ismét kéz megtalál kezet.
Hazavisszük együtt őrtüzetek lángját,
rúghatjátok tovább csillagnak porát.
Legyen meg néktek szilaj vígasság!
Emlegetnek majd a bölcsők és kopjafák.
