Élmények, sztorik, anekdoták... A sorozat hatására tucatjával bújtak elő emlékeinkből, mintha csak arra vártak volna évtizedes álmukban, hogy valaki rájuk nyissa az ajtót. A széria - nem kevés személyes élménnyel vegyítve - az utolsó nagy korszak történéseit idézte vissza. Most a Ti posztotok következik, mindazokkal az anekdotákkal, amelyeket megírtatok, vagy elküldtetek. A kommentelők posztja következik a sorozatban. Hogyan nézett ki ez az időszak a lelátón, vagyis mit jelentett nektek, nézőknek, szurkolóknak, visszaemlékezőknek. Válogatás a legszebb anekdotáinkból...
A Kovács Pista már Tatabányán játszott, amikor jött a Vasas, kispadján azzal a Mészöly Kálmánnal, aki Kokót elküldte a Fáy utcából. A 10. percben jobbról jött egy beadás, a Kokó felemelkedett, mint a lift és szétfejelte a felső sarkot. Kálmán felugrott a kispadról és ordítva mondta: B......-tok meg! Erre készültünk egész héten. Hogy majd jön a beadás a Kokó meg befejeli. Erre jön a beadás és befejeli! Tovább nem mondhatta, mert Kovács Pista a hálóból kivett labdával odarohant hozzá, letette elé és azt mondta: 1-0, Kálmán bá. De lesz több is... Tutó
wow... szuper a blog... melengeti a szívem, lelkem... Vasas drukker lévén sajnálom, hogy a 77-es bajnokságról nem volt még írás (vagy csak nem találtam...) Mindenesetre az első meccsem akkor volt: Vasas-Szeol 5-0. A klubépület erkélyéről néztem, mivel a szomszédunk, a Vasas párttitkára vitt ki. Emlékszem volt egy 11-es, amit a kapus majdnem kivédett, és dühében kirúgta a nézők közé a labdát... Erre kiállították, és mivel a végefelé volt már, több csere nem lévén egy mezőnyjátékos állt a szegedi kapuba... Később a nagymamámnál néztem meg a "döntő" meccset. Zete-Vasas tán 1-3... hát így lettem Vasas drukker...gabe
Bravó! Imádom ezt a sorozatot. A Real - TBSC meccset rádión hallgattuk, és pontosan ahogyan Szempontpuska, én is azóta a meccs óta nem szívlelem a Realt, meg úgy általában a nagyon nagy csapatokat... Olyan szinten háborodtunk fel még tizenkét éves gyerekként, hogy simán hadba vonultunk volna a spanyolok ellen. Cuccuredu egy nagy sötét képű manus volt, legalábbis a korabeli Juventus gombfocicsapat képe alapján...:) sanyikácska
Szabó Gyuri az Almásfüzitő csapatában kezdett futballozni. Egyszer valamilyen meccsről utaztak haza vagy Dorogról, vagy Bábolnáról, vagy Oroszlányból erre szégyellem, de nem emlékszem. Egy vasútsínen vezetett át az országút, nekik egy sorompó nélkülin kellett áthaladniuk. Az akkori szokás szerint a buszvezető a sín előtt megállt, kiszállt a buszból és jobbra majd balra tekintgetve megnézte, hogy jön-e vonat? Úgy látta, nem... Visszakászálódott a vezetőülésbe, elindult, s akkor történt a dráma, mégiscsak jött a vonat. Szabó Gyuri és talán még két társa maradtak csak életben. Tutó
Láttam... Ott kiderül, hogy Kiss Sanyi kapusnak se volt rossz... Emlékszem, késő éjszaka anyám kiabált szegény faterral, hogy a "gyereknek holnap iskolába kell mennie!", mi meg félig sírva néztük a hosszabbítás utolsó perceit... sanyikácska az Aberdeen-Ú.Dózsa visszavágóról.
Annó, a Népszabadság sportrovatában dolgozott egy Mucha József nevű újságíró. Az egyik MTK meccsről tudósított: " Borsó jobboldali beadása után Kunsztnak már nem volt kunszt a hálóba lőnie. Góllövő:Koritár." Tutó
Medvegyev kolléga már megadta a jó választ, ezért inkább VAN MÁÁÁÁÁÁÁSIK! Debrecenből évtizedeken át tudósított nekünk egy Fülep Kornél nevű bácsi. Ő írta egyszer: "Bodonyi testvéröccséhez, Vaczlavikhoz játszott..." Tutó
Talán szintén tőle, vagy esetleg nagy kedvencemtől Vass István Zoltántól, egy Újpest-Fradi közvetítés második mondata, a köszönést követően (nem biztos, hogy szó szerinti): "... a majmok tábora két új fajjal gyarapodott ...", utalván az akkori durva nézőtéri kórusokra. Ma örülnénk, ha még mindig itt tartanánk. Berényi Vasas
Palotai volt az,aki az 1964-es csapat legelső - talán még 1962 januárjában...- edzőmérkőzésétől kezdve,a selejtezőkön át a tokiói meccsekig mindig játszott, sőt mindig kezdő játékos volt. A döntő előtti utolsó edzésen, a levezető játék befejezése előtt néhány perccel egy kőre lépett (soha nem derült ki hogyan került egy darab kő az amúgy biliárdsimaságú, tökéletes gyepre...) és úgy meghúzódott, hogy az olimpiai döntőn nem tudott játszani. A Nógrádi Feri játszott helyette (most halt meg szegény, Isten nyugosztalja...) és ő lett olimpiai bajnok. Palotai aranyat sem kapott, mert akkor az volt a szokás, hogy csak a döntőt játszó 11 kap. Palotainak, Geleinek (aki szintén végig állandó kapus volt, de kint Tokióban a románok ellen miközben kivédett egy 11-est visszabicsaklott a gyűrűsujja, így került a csapatba Szentmihályi...) és apámnak a NOB külön engedélyével itthon a Pénzverdében készítették el az eredeti tökéletes mását. Tutó
A nyolcvanas évek végén jelent meg egy könyv különböző futball-anekdotákkal, Kő András és talán Török Péter voltak a szerzői. Ebben volt egy sztori egy P.Szabó nevű játékosról, akinek Seriff volt a beceneve, és rendkívül jól értett ahhoz, hogy a tizenhatoson belül feldobja magát. Az anekdota egyébként úgy szólt, hogy egyszer valamelyik meccs előtt valami díjat adtak át neki, és két szurkoló arról beszélget a tribünön, hogy feltehetőleg a századik sikeres műesését ünneplik. Naumov
Én kiskoromban azt hittem, hogy Martos, Bálint az egy ember, mert Vitray/Knézy mindig gyorsan egymás után mondta őket. Gazuzem
A háromból az egyiket ráadásul fejelte!!!!! Csukafejessel....... mondjuk puhára esett)))) És gondoljatok bele, hazajött 25 év után, egy perc nyugta nem volt, mindenki a nyakán lógott, vitték ide-oda, interjúk, találkozók, aztán kiment a Stadionba egy meccsre, ami csak egyszer adatik meg az életben, nincs visszavágó, nincs következő szezon vagy ilyesmi, tudja, hogy valami nagyot kell mutatnia és tudja, hogy milyen közhangulatot kell cáfolnia vagy éppen igazolnia a személyével kapcsolatban, és biztosak lehettek benne, hogy neki ez akkor mindennél fontosabb volt. Szóval lehetett feszültség benne bőven, de ez mind nem zavarta abban, hogy elvarázsoljon ott hatvanegynéhányezer embert, meg persze sokmilliót a tv előtt. Bárhogy legyen is, ő volt a magyar futball legnagyobb alakja. (tudom, ezzel nem mondtam újat, csak ahhoz a néhány hónaphoz nekem nagyon odatartozik.) christvhu Puskás Öcsiről
Koritár Lajos mondta szegény jó Kovács Imre bácsinak... Az is a kettőjük sztorija,hogy az Imre bácsi kérdezi a Lajostól az öltözőben: - Koritár! Milyen ízű az a rágógumi,amit eszik? Borízű? Tutó
Egy sztori még a harmincas évekből, a múlt részben tárgyalt P. Szabóval (Újpest, alias Seriff) esett meg. Volt az Újpest csatársorában egy nagyothalló gyerek, úgy hívták, hogy Spitz. Amikor Újpestre került, a többiek figyelmeztették, hogy P. Szabó a meccs hevében mindenkit elküld a jó felmenőibe. Megy a meccs, Spitz elönzőz egy helyzetet, P. Szabó odakiált, hogy "miért nem passzoltál inkább?" Spitz nem ért semmit, csak azt látja, hogy P. Szabó dühös, odaszalad hozzá, és leüvölti: "A te jó k... anyádat!" Persze a közönség fetrengett. sanyikácska
És ha még mondhatok egy ilyen történetet, ezt pont Öcsi bácsival hallottam, nem tudom, mennyire igaz. Állítólag a hatvanas években valamelyik VB-n, ahol aranyat nyert a Kárpáti-féle magyar vízilabda válogatott, Szepesi Kárpátival készített élő interjút a győzelem után. Kárpáti Öcsi bácsi régi barátja volt, és ezen a vb-n Öcsi bá is megjelent, pont akkor sétált Kárpáti felé, amikor az ominózus interjú zajlott. Kárpáti meglátta a már több éve kint élő Öcsit, persze azonnal beszólt neki, hogy "Öcsikém, aztán tudod-e milyen VB-aranyat nyerni?" Szepesi köpni-nyelni nem tudott, Öcsi bá akkor politikailag nem kívánatos személy volt itthon, de hát valahogy meg kell oldani a helyzetet, ezért bemondta, hogy "Kedves hallgatóim, képzeljék, itt van mellettem Puskás Öcsi, hát kérem, annyi év után, megkérdezem, hogy mi a véleménye a magyar csapatról" - na ekkor ért Puskás a mikrofon hatósugarába, és válaszolt is egy öblöset a beszóló Kárpátinak: "elmész Te a jó édes........." (tovább is volt). Na, ezek voltak Öcsi bá első szavai a kedves hallgatóknak annyi év után. sanyikácska
Az említett korszak azért is nagyon fontos nekem, mert bár csak 4 éves voltam 82-ben, de ugye ezek az első olyan emlékek, amire emlékszem is. A spanyol vébés kistányér és bögre, amiből imádtam enni a tejbegrízt, mert ahogy fogyott, úgy jött elő a focista az alján. A kedvenc focisták, Nyilasi (mert ugye a család minden férfi tagjában zöld vér folyik) és a gyerekként iszonyatosan megragadt Mészáros Bubu. Szerintem minden velem korú kissrácnak ő volt a KAPUS, ilyen becenévvel. :DDD Meg persze a gombfoci. Ekkor már bíztak benne a szüleim, hogy nem nyelem le a gombokat, különösen a labdát nem. :) A rendszámtáblák mellett a gombfocikon tanultam meg a betűket. Olyan csapataim voltak ebből és a közvetlenül utána jövő korszakból, mint az említett Győr, Vasas, Csepel, majd még későbbről a Honvéd, majd a Fischer Pali/Dzurják/Kincses-féle Fradi. A nagymamámmal mese helyett egy, a 82-es vébére kiadott fogalmamsincsmiacíme, az addig focivébékről szóló könyvből olvastattam magamnak folyamatosan. Hát ez durván nosztalgia, a jóleső nosztalgia! Rexfelügyelő
A Fradi-Banik meccs meccs emlékezetes maradt számomra. Két dolog miatt A Szokolai féle fejesnél az ötössel egyvonalban ültem a lelátón és nem akartam elhinni,hogy bement. Már mindenki ugrált én, mint egy kuka ültem azt hittem oldalháló. Azon év szilveszteri rádiókabaréból megmaradt egy mondat bennem. Valahogy úgy szólt "Befért mint Szokolai fejese Macak hálójába" A másik dolog a nagy kedvencemről Jancsikáról (Cica) pattant meg Licka szabadrúgása az első cseh gólnál, és a 11-es előtt is Ő faultolt. Janit még a 22-es Volánból ismertem ahol édesapám volt a szakosztályvezető egy időben. Ezért fájt többszörösen is az a meccs. Aperitif
Én is elég sokat gombfociztam az öcsémmel a nyolcvanas évek közepén, majd második felében, de soha nem elégedtünk meg a dobozban lévő játékosokkal, azért is, mert az 1-2 évvel mindig régebbi csapat volt az aktuálisnál. Úgyhogy a Tutó-féle Labdarúgásból, valamint a Népsportból és a Képes Sportból vágtuk ki a játékosok fejét. Ráírtuk mellé a nevét, és azt tettük be a karika levételével a gombfocitárcsába. Stílusosabb megoldás volt, ha előtte a játékos fejet keményebb papírra ragasztottuk, netán lecelluxoztuk a kopás elkerülése végett. Ezzel a módszerrel lehetett különféle összeállításokban pályára küldeni a csapatot, sőt meccs közben is cserélni :) A Labdarúgás megjelenését minden hónapban vártuk, és első dolgunk volt a képeket végignézni, hogy kit lehet kivágni...Enok Mester
Ha már gombfoci-bajnokság: Nekem nem volt sok magyar csapatom, de így is játszottam több magyar bajnokságot. Kiszedtem a fotókat a "gombokból", és számokkal helyettesítettem. Mintha szimplán mezek lennének. A csapatok összeállítását kis cetlik tartalmazták. Ha a játékos gólt lőtt, a neve alá került egy rovátka. Kapusnál ugyanez, ha bemutat egy védést. Minden forduló után tabella + góllövőlista/kapusrangsor élmezőnye. (kis füzetben) (a kapusrangsor a védések száma és a kapott gólok különbsége alapján alakult ki) Minden 5 forduló után válogatott meccs. A válogatottba az adott poszton a legtöbb gólt szerző játékos került be + a legjobb kapus. Bajnokság elején sorsolás. Sorsolás persze a Magyar Kupában (MNK, természetesen) is, és a BEK, KEK, UEFÁ-ban, amiket természetesen szintén le kellett játszani. Bajnokság végén "álomtizenegy" és "B" csapat összeállítása, no meg persze posztonkénti rangsor. Aztán játszottam "külföldi" bajnokságot is, amiben létező játékosok voltak fiktív csapatokkal (a csapatok nevét USA-városok adták, úgy hangzott, mint egy NHL, vagy NBA-csapaté). Itt volt első és másodosztály, 2x16 csapattal. Az adott korszak (ez nekem 1988-91 körül volt) legjobb 32x11 játékosa játszott benne, de mindegyik 3-4-3-as felállásban, ilyesformán nézett ki: Bonner - Jorginho, R. Koeman, Hysen - Donadoni, Valderrama, Francescoli, McStay - Kiprich, Van Basten, H. Sanchez. Több szezont játszottam, volt kieső, feljutó, osztályozó. És volt átigazolás is. Minden csapat 2 új embert hozhatott a 2 leggyengébb posztjára. A bajnok választhatott először új játékost. Akit hozott, annak a volt csapatába került a bajnokcsapatból kikerült játékos. Ja és volt kiállítás, ha egy "gomb" fejre állt, akkor akivel ütközött, az piros lapot kapott. Közvetítettem is persze, volt "esélylatolgatás", meg hasonlók. A család persze hülyének nézett. Aztán abba kellett hagynom, mert egy idő után teljesen a tanulás rovására ment. Ma már vannak különböző focimenedzser-játékok, de állítom, azokban sem lehet úgy elmélyedni, mint egy ilyen gombfocibajnokságban. Kaján Halász
Kivételesen ez nem urban legend, mi több a történet súlyosabb... Aki az ominózus kérdést kapta maga az akkori honvédelmi miniszter volt, aki egyszer úgy érezte, hogy most már igazán ideje belátogatnia az öltözőbe (a sarkában persze ott lihegett a komplett vezérkar) s ott megmutatni, hogy ki az úr a háznál... Valami olyasmit mondott, hogy szép, szép ez a sok győzelem, de semmit nem ér, mert most már ideje lenne bajnokságot nyerni... Erre mondta apám: - Meglesz miniszter úr, csak azt mondja meg nekem, hogy maguk mikor nyertek háborút utoljára? Elég nagy balhé lett belőle, de nem volt kicsi az sem, amikor az egyik vezérőrnagy, aki úgy érezte, hogy nagyon ért a futballhoz az egyik edzésre a futárával egy 100 oldalas "tanulmányt" küldött le apámnak, amiben kifejtette, hogy szerinte milyen összeállításban és milyen taktikával kellene játszani a Honvédnak. Apám - lévén magyar-történelem szakos tanár...- vett a vastag piros filctollat, oldalról oldalra kijavította benne a helyesírási hibákat és visszaküldte a minisztériumba. De sajátságos módon nem a "háborúzásért" vagy a "filctollazásért" rúgták ki, hanem azért, mert a Tichy akkor már nagyon szeretett volna az első csapat edzője lenni...Tutó
Kint voltam a DVTK-Nyíregyháza meccsen. Kínunkban már röhögtünk, annyira nyilvánvaló volt a bunda. De a jókedv akkor hágott a tetőfokára, mikor beállt az akkor még ismeretlen Dzurják Csöpi, őt szemmel láthatóan nem avatták be. Mint akinek az élete múlik azon a meccsen, úgy rohant, hajtott és egyszer egy hanyatt vetődéses ollózása (!) alig ment a kapu fölé. Akkor lepődtünk meg először, mert Csöpi mozgása mindenre emlékeztetett, csak labdarúgóra nem :) Később aztán többszörös gólkirály lett...Mirkó Királyfi
Flambar csak rámozdult az ürgere nem fejelte meg. Attól függetlenül a szándek vitathatatlan. Meg ahogy Kiss Sanyinak a térdéig ért a kapusmez:)))) Nekem a TV közvetítéssel van emlékem. Anno az MTV csak 90 percre számitott. 2:0-nal vége lett. Utána jött a Buddenbrock ház, vagy valamelyik aktualis Tatort. Majd 50 perccel kesőbb leadták felvételről a hosszabbítást. Emlékszem, nagyon szomorúan ültem a nappaliban a készülék előtt. A kis Szokolon meghallgattam, ahogy kiestünk. Meg ami, meg így a cadizi meccsrol: riporterek kerdezgettek Garabat a gólrol. "Apósom megmondta, lőjjek bátran messziről". Hetekig ezen röhögtünk a haverokkal... Buyo védelmében még annyit, az itteni összefoglalóban nincs a hátulról ismétlés. A labda szó szerint kikerülte a kapust. Ment a lövés nyílegyenesen, az utolsó pár méteren meg a levegőben irányt változtatott. maribor
A posztban is szerepel Szélpál Laci "legendás" sárga lapja a spanyolok ellen, amikor vagy tizennyolcszor hajolt meg a bíró előtt... Nos, ennek a valós története az, hogy mindjárt a kezdés után nagyon nyomni kezdtek a spanyolok. Egyik támadás a másik után. Bekkeltünk rendesen, de ennek ellenére érett a spanyolok gólja. volt egy ügyes kis centerük, középen kilépett,a 16-os előtt valamivel a Szélpál-Pintér kettős a szó szoros értelmében legyalúlta. Ha két méterrel beljebb van öt 11-est lehetett volna ítélni az esetért,de kivül volt,szabadrugás. Bár a spanyol látszólag egy kettős magyar falon akadt fent,ott mindenki számára teljesen egyértelmű volt, hogy a faultot Pintér követte el, csak ő kaphatja a lapot. Igen, ám,de neki már volt lapja,ha ezt is megkapja biztos,hogy nem játszik egy vagy két meccsen a folytatásban. Pintér kiesése alapjaiban rengette volna meg a csapatot,nagyon kellett a védelem közepére. A Szélpál zsenialitása abban állt, hogy miután tudta Pintér nem kaphat lapot, azonnal eljátszotta a főbűnös szerepét.Ráncigálta fel a spanyol a földről, porolgatta, ölelgette, kérte tőle a bocsánatot, majd, mint egyértelmű bűnös elkezdett hajlongani a biró előtt, szivére tett kézzel esküdözött, hogy soha többé... Meg is kapta a maga sárgáját. Neki az volt az első... Tutó az IFI EB-ről
Még a kilencvenes évek közepének boldog-békés hazai labdarúgását éltük, amikor is járt a Bozsikba egy öreg bácsika, aki egy hatalmas böllérkéssel vágta a friss, melléhez szorított kenyeret minden mérkőzésen, hogy utána hasonlóképp járjon el a nála lévő, újságpapírba csomagolt szalonnával. Mindenki ismerte, ártalmatlannak tűnt, a kést bármikor bevihette a stadionba. Gondolom nem is keresték nála. Emlékszem annyira megirigyeltem fejedelmi lakomáját, hogy otthon édesanyámmal én is csomagoltattam magamnak egy kisebb menüt. Alumíniumból készült, egyszer használatos ételtartóba került a szombati ebédről megmaradt sült hal, hozzá uborka és kenyér. Itthon mindig volt műanyag kés és villa, így azt is mellé csomagoltattam. Ezzel a kis csomaggal indultam ki a meccsre, de nem bírtam megállni, hogy útközben ne szedjek egy kisebb csokornyi virágot, amit félidőben, mikor az ölembe terített, szigorúan kockás mintázatú szalvétán a menüt elfogyasztottam, magam elé tehettem egy üres söröspohárba, amolyan asztaldíszként. Talán a Csepellel játszhattunk, mert nem özönlötték el tömegek a korzó középső részét, de még így is kellemes derültséget okoztam, ahogy a szalonnázó bácsika mellett nekiláttam én is az evésnek. Ezért írtam, hogy az elevenemre tapintott, mert sok stadionhoz, sok szép emlék fűz, és ez nekem az egyik legszebb. végh hanta
Illovszky volt a kapitány, apám az olimpiai csapattal játszott valamilyen meccset külföldön. Amikor hazajöttek Illovszky kérdezi apámat:
- Karcsi, a Kű hogy játszott?
- A góljáig remekül. Mondhatom nyugodtan a csapat legjobbja volt.
- Mikor rúgta a gólt:
- A 2. percben...
Tutó
Az az érzésem, ha erről a sorozatról a Szittyakürt írna emlékezést és Koltai Gábor rendezne filmet, akkor is meg tudnám nézni/el tudnám olvasni... Ez az a premissza, amihez fehérvári szurkoló most már mindig vissza fog térni, mert a madridi meccs lefújásának pillanatában tudtuk, hogy ilyen soha többé nem lesz. (Vagy már Vadász 11-esénél, Csuhay góljánál...?) Százezer személyes emlékem van, amikkel nem fárasztanék senkit, de mégis, mégis újra előjönnek. Minden hazai meccsen kinn voltunk természetesen. A PSG ellen a megismételt visszavágó hétköznap délután volt - a gimiben bemondták, maga az ig.hely. asszony!, hogy a diákság felmentést kap az utolsó két óráról a "Videoton labdarúgó mérkőzésre tekintettel"... Nekem viszont középiskolai bajnoki kézi meccsem lett volna. Hát, lekéstem róla, ennyit megért egy tanári dorgálás. A MU elleni visszavágó előtt egész nap zuhogott. Jó haverom, egykori serdülő válogatott focista, ma cannes-i aranypálmás rendező, a suliban fanyalgott, nem biztos, hogy kijön, simán kiesünk (az én tippem is 0-2 volt...), és akkor tömeg lesz, szar az idő stb. Wittmann gólja a tőlünk távolabbi kapuba esett, ma is előttem van, szinte csak azt a sarkát láttam a MU kapujának, ahova bevánszorgott. Meg a pénztárgépzuhatagot utána, a tomboló lelátót... A 11-eseket viszont pont a felém eső kapura rúgták. Gömörinél valahogy nem tudtam elképzelni, hogy pont ő juttat tovább minket - sajnos nem is. (Amúgy nem Gyulai, hanem Gulyás a riporter.) Aztán jött Albiston (és nem Hughes, bár Disztl petya is utóbbit mondott éveken át, látszik, kedves Szempontpuska, hogy te is olvastad a Videoton nagy napjai c. könyvet))) ), majd Vadász, akinél viszont biztos voltam, hogy belövi. Az volt a Hősköltemény, a többi ráadás... A Zseljo meccs előtt már az ország hősei voltak, még nem volt Internet, tonnaszámra jöttek a képeslapok a csapatnak. Fradi-drukkert láttam Fehérváron leugrani a vonatról az állomáson és ordítani: "Májer Sanyi! Májer Sanyi! Pedig Lajos volt. )) Engem is pestinek néztek, mikor a Zseljo meccs előtt magyar zászlóval a vállamon próbáltam utat törni a tömegben.)) Haveromnak előző este vitte át a nagy nehezen megszerzett jegyet, akkor borult először térdre előttem. Másodszor meg akkor, amikor a stadionba menet megtaláltam a tömegben a zsebéből kiesett tikettet.)) Csuhay gólja készületlenül ért, mert a visszavágón addigra szabályosan beletörődtem, hogy ennek vége. Az emeleti szomszédoknál néztük a meccset, mert nekik volt színes tévéjük. Kirohantam a lépcsőházba ordítani.)) (Csuhás gólja a magyar futball kevés Emblematikus Gólja közé tartozik, az egész sorozat legemlékezetesebb pillanata.) Hát, lehetne mesélni még órákig. Érdekes, hogy maguk a játékosok is tisztában voltak vele, valami kivételes kegyelmi állapot volt az a pár hónap, soha vissza nem térő pillanat a pályafutásukban. Volt köztük, akit európai nagycsapatok hívtak azonnal, debnem mehetett (Disztl P.), volt, aki kijutott (Burcsa), de a többség mindig fehérvári maradt. (Megjegyzem, a csapat legnagyobb része akkor már majd egy évtizede együtt játszott!!) Kovács Feri bá pedig az az edző, aki addig is mester volt, de ott Mester lett. (A MU elleni taktika, a PSG szétcincálása abszolút az ő alkotása volt, ahogy a csapat felépítése is. Jártam akkoriban edzésekre, elképesztően jók voltak.) NA, ennyit röviden, hehe. Kösz, Puska! A PSG nagy arcához egy sztori, az egyik legjobb abból az időből: amikor megvolt a 2. forduló sorsolása, jött egy-két francia újságíró asszem Tatára, ahol Csuhayék a válogatottal készültek. Odamentek interjúért Csuháshoz, aki egy csendes, visszafogott egri gyerek volt, de a sokadik kérdés, ami csak arról szólt, hogy mennyire ismeri a franciákat, milyen csapat szerinte a PSG - és semmi nem érdekelte őket a Vidivel kapcsolatban... - kicsit kiakasztotta. Azt mondta nagy komolyan, hogy ő nem sokat hallott erről a francia csapatról, továbbjutást vár és szerinte az első meccsen már 4 góllal nyer a Vidi. A franciák csak hápogtak, Csuhás meg mesélte vigyorogva évekkel később, hogy Párizsban 4-0-nál azért eszébe jutottak...))) montipájton
Nekem hétéves koromból megvan, hogy a nagypapánál Gyömrőn néztem az első PSG elleni visszavágót. Amikor 2-0-nál félbeszakították a meccset háborogtam rendesen. Nagypapa higgasztott mondván, hogy ilyen ködben nem lehet focizni és hozzátette, hogy legközelebb is nyer a Vidi. Mondanom sem kell, hogy ekkor újonnan szerzett tudományomat az olvasást is a Videoton a válogatott és a Honvéd sikereiről beszámoló cikkek tanulmányozásával fejlesztettem a Népsport-Képes Sport-Labdarúgás szentháromság mentén. Aztán a '85 januárjában vették meg szüleim az első színes tévénket, így Videoton színesben nézhettem a Videoton-MU-t. Az csak természetes, hogy égi jelnek tekintettem a dolgot. (Supercolor készülékünk volt, nem a robbanós Colorstar). Disztl magasba emelt labdája máig megmaradt. Ettől a pillanattól bárki állt be az osztályból vagy a napközi focikon a kapuba, mindig Disztli Petya fölkiáltással kommentálta védéseit. Időnként a mai napig így kiáltok föl egy-egy bravúros csocsó védésem után. Aztán emlékszem arra is, ahogy azon háborogtam, hogy a Zseljo lenyúlta válogatott mezét címer nélkül és kékben. Csuhay gólját sem felejtem soha. Ahogy nagypapa beszámolóját sem a székesfehérvári első döntőről, ahol Stielike félreértve a szurkolók "Vidike, Vidike" buzditását lelkesen integetett nekik. Májer - ilyen névvel illik gólt lőni még a Bernabeuban is. Az UEFA sikert látva nagyon büszke voltam, hogy kedvenc csapatom a Budapesti Honvéd ezt Videotont utasította maga mögé a bajnokságban. Azt meg személyes pechemnek/szerencsémnek - mikor, hogy - tartom, hogy épp a sikerdús '84-es őszön és '85 tavaszon ébredtem igazán a focira. Akkor még úgy látszott hogy, azóta meg kiderült: inkább dehogy. popp
Egy nagyon jó barátom mesélte, hogy a MU elleni visszavágó időpontjára színházjegye volt a Vígszínházba. Több embert látott zsebrádióval beülni... A Zseljezsnyicsár elleni meccsen, amikor a jugók a másodikat berúgták, elmentem fogat mosni, mondtam apámnak, kizárt, hogy rúgjunk egy gólt. Aztán csak apám ordítását hallottam... Még most is kiráz a hideg... eMTé
A Paris SG elleni megismételt visszavágóra tényleg kiengedtek minden iskolást a városból, én a bajnoki kézi meccsünket is elblicceltem inkább, szerencsére volt egy kisebb kézsérülésem, arra hivatkoztam, aztán másnap vígan fociztam (védtem...) vele a suliban. Külön buli volt, hogy a videót akkoriban még képmagnónak hívták, finoman szólva nem volt minden háztartásban, de a gimiben igen, és az osztályfőnökünk minden meccs után levetítette a városi tévéből rögzített felvételt (átvehette a Fehérvár TV az MTV közvetítését). Gulyás kapott rendesen akkoriban, mindenki úgy érezte, nem szurkol eléggé a Vidinek. :) A Manchester elleni visszavágó volt az igazi katarzis, meg persze Csuhás szarajevói gólja, de valahogy utólag (UTÓLAG!! mert akkor ki hitte volna?) természetes is, hogy ha a tényleg nagy MU-t kiverte ez a kiscsapat, akkor nem lehet ott vége a történetnek. Egyszerűen úgy alakult, hogy ebben a mesében nem voltak hétköznapi győzelmek, csak felejthetetlen, nemcsak az ellenfelek kvalitásai, hanem a dramaturgia miatt is megismételhetetlen pillanatok. PSG. három meccs; Partizan: egy mesternégyes...; Manchester: no comment...; Zseljo: az utolsó perc extázisa... - és még Madridra is jutott csattanó. És még mennyi mindent lehetne mondani... A Zseljo elleni első meccs a Sóstón az egyik legjobb iramú csata volt, amit valaha láttam. A Partiant úgy mostuk le, hogy közben izgultunk is, ki ne kapjunk (első félidő meleg volt nem kicsit). Ugyanakkor a PSG elleni első visszavágó, ha nem szakad félbe, gála lett volna, ott padlón voltak a franciák - és mekkora esélyt kaptak ehhez képest. (Semekkorát, ha további tíz meccset játszunk, se nyertek volna.) Hát - szép volt. Én tényleg csak annyit kívánok minden magyar szurkolónak, aki még kitart és bízik, hogy élje át egyszer, amint saját csapata (de nem a Barcelona vagy a MIlan, hanem az itthoni, az igazi, már ha van olyan...) a szeme láttára visz végbe ilyet, mert őszintén szólva, bár négy csodálatos gyerkőc születésénél is jelen voltam, nem tudok sok egyéb érzést, ami ehhez az extázishoz ott a Sóstón valaha mérhető lesz. Képzeljétek el. Persze mindehhez az is kellett, hogy a legfogékonyabb korban érjen. Köszönöm is a sorsnak. sporttárs
Most off leszek, de tudom hogy olyan helyre írom, ahol értékelni fogják a múlt héten történteket :-) Szóval a múlt héten, talán csütörtökön reggel jövök dolgozni Csillaghegyen a Mátyás király úton, amikor is találkoztam egy kedves és nagyon csinos (lány)barátommal. Beszélgetünk már vagy 10 perce, amikor is egy egyenes tartású 60 feletti, ősz úriembert vettem észre, felénk tartva. Rögtön felismertem a Császárt. Annyira fura volt, hogy elmegy mellettem az egyetlen magyar Aranylabdás, az egyik legnagyobb labdarúgó és a kutya nem foglalkozik vele... Elképzeltem, ahogy mondjuk Pelé Rióban, vagy Maradona Buenos Airesben flangál... Mindenesetre a lány ismerősöm azt mondta, soha nem látott még ennyire elhomályosuló szemekkel :-) eMTé
Ezekben az években gimnazista időszakomat töltöttem. A hétvége nagyjából úgy nézett ki, hogy a Csepel péntek este kezdte a fordulót otthon. Szombatra maradt a nagy négyes. Ha volt kettősrangado, tiszta sor, ha nem volt, akkor vagy a Honved-Vasas páros játszott Budapesten, vagy a Dózsa-Fradi. Vasárnap meg, vagy délelőtt MTK, vagy délután a Volán. Magam a Dózsa-Fradi otthonjátszós szombatokat szerettem a legjobban. Alig vártam, hogy miután Törő pályára lépett, a lefújás után átbékávézhassak az Üllőire, hogy meg aznap Nyílt is láthassam pályára lépni. Vérújpest drukkerként nem gyenge tudhathasadásos állapot volt Fradi meccsre rohanni. maribor
Tízéves gyerekként óriási élmény volt ott lenni a Népstadionban a brazilverésen. A meccs után apámmal beültünk egy közeli presszóba egy málnaszörpre, és én a szomszéd asztalnál ülő idősebb úrban felismertem Abraham Klein egykori játékvezetőt. (Akkoriban annyira képben voltam, hogy még a nevesebb játékvezetőket is vágtam). FIFA-ellenőrként volt a meccsen, és kedvesen elbeszélgetett velem magyarul, majd adott egy aláírt névjegykártyát, amin fel volt tüntetve pályafutása legnagyobb sikere, a 82-es olasz-brazil. Nálam boldogabb gyerek nem volt aznap Budapesten és Pest megyében. The Last Punk In Town
Egy éve dolgoztam. Kellemes piálás után siettem haza Irapuato napján, az egygólos magyar győzelem volt akkori társaságom leggyakoribb tippje. Leültünk a TV elé apámmal és percek alatt kiment a szesz hatása. A VB után 1997-ig nem néztem válogatott meccset. Akkor láthattam Csankék bukását a pótselejtezőn. Soha senki nem elemezte szakmailag azt a kudarcot. Mezey sem. Valós okok mindig vannak. Csak nem nálunk. Medvegyev
13 éves, hetedikes kamasz voltam akkoriban. Meccsre akkor még nem jártam, TV-n követtem végig a sorozat által érintett korszakot mind válogatott, mind klubszinten. A Szovjet meccset apámmal néztem végig otthon. Apám néhány meccs közbeni reakcióját írom le, már amennyire vissza tudok erre ennyi év után pontosan emlékezni 0-1 -nél: "Áá, ez semmi még simán nyerünk". 0-2 -nél: "Ha meghajtjuk, akkor a végén még a döntetlen összejöhet. Valamikor a 2. félidőben, amikor a szovjet játékosokat mutatták gólöröm közben közelről. "Benne van a sugártöltet a p*****tokban mi?!! (1 hónappal voltunk Csernobil után ) 13 éves gyermekként még nem voltam képes futballszakmailag átlátni a dolgokat, ezért KEK győztes Dinamo Kijev , vagy EB győztes Francia válogatott ide, vagy oda, én elhittem akkor azt is, hogy akár VB-t is nyerhetünk. A VB-szereplésünk megviselt, de én a lelkesedésemet nem vesztettem el, sőt ezután kezdtem el válogatott és Honvéd meccsekre kijárni. Számomra még az elkövetkező néhány év adott néhány meccset, amire a mai napig szívesen emlékszem vissza. (Pl. FTC-Honvéd 0-3 88'-ban az Üllői úton, Honvéd- MTK 89'-ben Kispesten, Kispest -Sampdoria 91-ben, vagy a 96-os kupadöntő ). Aztán valahol a Nimes-Kispest KEK kupameccsek, és a 97'-es Magyar-Szerb pótselejtező után feladtam. Addigra nőttem fel annyira, hogy beláttam: A magyar és benne sajnos a kispesti labdarúgás is meghalt. Azóta alig voltam NBI-es vagy válogatott meccsen, helyette a Kulcs megye II-III -as meccseire járok ki ha éppen a hétvégi házunkban tartózkodom. Fritz72
...a szovjet-magyar meccs idején Aradról utaztam legkisebb gyermekemmel hazafelé rokonoktól. Már nagyon izgatott az eredmény és a határ magyar oldalán megkérdeztem két vasutastól, mi lett az eredmény. Furcsa módon nagy nevetések közepette közölték, hogy kikaptunk 6:0-ra. Egyszerűen nem hittem el, azt hittem, hogy csak hülyéskedtek velem, hiszen mit akarhat egy nő kisgyerekkel a focitól. Aztán otthon kiderült, hogy igaz....Nisa
….Ami Irapuatot illeti, a meccs előtt természetesen nagy volt a várakozás, de emlékezetem szerint azért az az euforikus hangulat, ami a tavaszi brazil mérkőzés utáni időszakot jellemezte, már régen elmúlt. (Közvetlenül a magyar-brazil után G. főtörzs cigarettával a kezében, szélesen gesztikulálva magyarázta nekünk: - „Azt nem mondom, hogy világbajnokok leszünk, de bejutunk a legjobb négybe, az tuti biztos!”) A zárójeles megjegyzésből kiderül, hogy szempontpuskához hasonlóan én is a seregben vártam az első VB-mérkőzésünk napját. Hadgyakorlaton vettem részt, őrszolgálattal „múlattam az időt” és egyfolytában azon gondolkoztam, vajon visszaérünk-e kezdésre a táborunkba, és ha nem, mégis milyen módon lehetnék szemtanúja a magyar-szovjet mérkőzésnek (mert, hogy legalábbis legjobb harmadikként továbbjutunk a csoportból, abban én is „tuti biztos” voltam). Végül a néphadsereg megoldotta a problémá t, közvetlenül a meccs kezdése előtt felvettek és sorstársaimmal együtt egy teherautóra pakoltak minket. Rögtön előkerült a zsebrádió és azt a gépkocsi nagy zaja, zörgése miatt füléhez szorítva, katonatársam azonnal közvetíteni kezdte az eseményeket: „- Most megy a magyar himnusz…….kezdőrúgás….1:0.. Egy pillanatig mindannyiunk arcán boldog mosoly ömlött szét, MÁR VEZETÜNK!? „- Az oroszok rúgták a gólt………2:0………” Meglehetős csendben üldögéltük végig a hátralévő utat. A táborban minket fogadó tiszt közölte, hogy a TV-sátorban megtekinthetjük a többiekkel együtt a második félidőt. „- A szovjet elvtársak 3-0-ra vezetnek.” – tette hozzá biztatásul (ámbár azért elég letargikusan). Talán szempontpuska meg tudja mondani, hányan nézték meg a második félidőt, én mindenesetre elvonultam a saját sátrunkba és nem értettem a világot. Amikor pedig megtudtam a végeredményt, emlékszem az volt az első gondolatom – ez egész egyszerűen röhejes. ….. Kovács Kálmán, ahogy azt szerintem sokan tudják róla, a pestszentlőrinci Lakatos lakótelepen lakott, még első válogatottságai idején is ott élt egy ideig. Talán nem kompromittálom, ha elmondom, hogy a helyi Piros Iskolában járta az általános iskolát és egyúttal oszlopa volt az iskola focicsapatának is. Illetve sok esetben, a gyakorlatban ő volt a focicsapat. Az iskola igazgatója rettentően büszke volt a csapatra, illetve Kálmánra és ezt véleményét a tanulóifjúsággal is megosztotta néha, például egy iskolai ünnepély alkalmából: „- ..és vegyetek példát Kovács Kálmánról, aki már az ifjúsági C válogatottban is játszott!!!” Ez a kijelentése akkor némi mosolyt fakasztott a fegyelmezetlen diákok körében, persze azóta Kovács Kálmán a felnőtt A válogatottban is játszott (jó párszor), nem is akárhogy, kb. ő volt az utolsó igaz magyar csatár Kiprich mellett. Az én kedvencem a Honvéd színeiben a Panathinaikosz ellen nyújtott teljesítménye, góljait a helyszínen láttam (pedig nem is vagyok Honvéd-drukker) – aztán a Honvéd mégis kiesett a visszavágón - 5:2, 1:5 (Krcnak bíró, Krcnak bíró….) …Végezetül az első VB-selejtező (Magyarország-Ausztria), mint pozitív élmény. Emlékeim szerint a Népstadion egyáltalán nem volt tele az osztrákok ellen, pedig ha nem tévedek Szepesiék döntése alapján ingyen engedték be a diákokat és a kiskatonákat. Ezúttal „diák” minőségben néztem a meccset, természetesen mindkét félidőben az osztrákok kapuja mögött. Érdekes módon arra emlékezem „legélesebben”, ahogy Détári bukdácsol az osztrák tizenhatoson belül, végül aztán nem esik el, a bíró pedig nagyvonalúan eltekint a tizenegyestől. Egyébként a második félidő örömünnepként idéződik fel, amely alatt gyakorlatilag a hálójukba nyomtuk az osztrákokat, menetrendszerűen jöttek a gólok, a közönség lobogtatta a rengeteg magyar zászlót és énekelt a Népstadion lámpáinak fényében a korán sötétedő, csípős, őszi korestében. A tribün alsó részén boldog kiskatonák táncoltak – az általuk szavalt rigmusok felidézésétől azért most eltekintenék, mert azok még 26 (te jó ég 26!) év távlatából sem tűnnek szalonképesnek. waltari
Azon a tavaszon sokan hittünk a magyar csapat jó vb-szereplésében, és nem csak magyarok. Gyerekként az első focivébémre készültem - a szülői puha diktatúra végül az éjszakai meccseket nem engedte nézni, de az este 8 órásakat igen, és sportújságra is kaptam némi zsebpénz-kiegészítést. Az akkor még létező "Labdarúgás" c. magazinban olvastam, hogy Socrates a magyar válogatottat akár a legjobb négy közé jutásra is képesnek tartotta. Lehet, hogy éppen a brazil meccs után, már nem emlékszem. Egy jó sztorira viszont emlékszem: a "Labdarúgás" a tanári asztalon kötött ki, mert órán olvastam, a pad alatt. - Te ilyen szennylapot olvasol? - fakadt ki rám a fiatal férfi létére focigyűlölő tanár, akit különös fejformája miatt Homo erectusnak neveztünk. Először meglepetten "szentlap"-nak hallottam a szennylapot, mert életemben akkor hallottam először ezt a szót. Csak pár perc múlva raktam össze magamban, hogy mit is mondott. Kicsöngetés után azonnal újságoltam az osztálytársaimnak, hogy mit olvastam: - Socrates azt mondta, hogy a magyarok a legjobb négy közé juthatnak! - MIT mondott Szókratész??! - förmedt rám az amúgy kiművelt (elő)emberfő, ahogy éppen kifelé tartott az osztályteremből. - Azt mondta, hogy a magyarok a legjobb négy közé juthatnak!! - Ezt lelkesen és ártatlan ábrázattal feleltem, akkor ugyanis még csak egy "Szókratészről" tudtam... Homo erectus tekintetében pattintott kőbalták hánytak szikrát, ezért gyorsan hozzátettem: - Az egy híres brazil focista! Derék tanárunk erre mormogott valamit az igazi és a hamis Szókratészekről, majd lemondó sóhajjal visszaadta nekem az elkobzott újságot. tanarseged ur
És még mindig nincs vége! A sorozatra visszatekintő posztok között, a következő részben, feltárulnak a rejtett kincsek. Hol találhatunk további adatokat, meccseket, játékosokat, élményeket még ugyanerről a korszakról?!
Következik: A magyar foci utolsó nagy korszaka - a Weben. Szemlézzük a világháló legjobbjait.
(Aki szeretne értesítést kapni a sorozat folytatásáról és még nem tette, kérem küldjön üzenetet Értesítés címmel erre a linkre)
