1984 késő nyarán nem volt az a látnok, aki sejtette volna, micsoda év áll előttünk. Pedig ez volt az az év, amikor az utolsó nagy korszak a zenitjére ért! Valljuk meg becsülettel, nem sok előjel utalt erre. Pedig a kor első emblematikus sikerén már túl voltunk. Ez az előző részben tárgyalt Ifi EB győzelem. Ha a ’86-ig terjedő korszak három fénypontját kérdeznék tőlem, habozás nélkül így válaszolnék: Időrendi sorrendben az Ifjúsági válogatott sikere, a Videoton UEFA kupa menetelése és a Mezey válogatott sikerszériája. Az utóbbi kettő csak most kezdődik.
A Videoton kupaszerepléséről ebben a posztban egy szó nem sok, annyit sem láttok majd. Gondolom, nem csak elnézitek, hanem egyenesen követelitek :-), hogy a sorozat önálló kiadásban emlékezzen meg róla (ez a következő rész lesz).
Nézzük csak, milyen előzményekkel vágott neki a magyar futball, az utóbbi évtizedek legszebb és legsikeresebb évének! Gondosan számba kell venni most minden történést, hiszen sem ebben a focitörténeti szériában, sem az azóta eltelt negyedszázadban nem volt még egy olyan időszak, még egy olyan év, amikor a magyar futballszurkolónak ennyi öröme, ennyi sikerélménye adódott volna. Napról napra és hétről hétre izgatottságtól bizsergő kezekkel lapoztunk bele a sportlapokba, hogy részint újraéljük az előző napok pályákon látott élményét, részint pedig, hogy megnézzük, mit írtak rólunk a világban, Európában.
Én akkor arra gondoltam, hogy valami ilyesmit érezhetett Nagyapám és Édesapám, ki-ki mikor a 38-as, vagy az 54-es VB-ig vezető úton végigkísérték, végigszurkolták a válogatott meccseit. Nagyapám (idén lesz születésének 100 éve) még a Déli Vasút csapatában rúgta a labdát balbekként – bár akkoriban még fogalmam sem volt, mi az a balbekk – és egy-egy TV meccs után újra szívesen kijött az udvarba, hogy haverjaimnak és nekem kapura lőjön, a három partvisnyélből és egy kiszolgált függönyből barkácsolt kapura. Papa már nem futott ekkor, hiszen 74 éves volt, de a göröngyös fűbe letett labdát két lépés után, balcsüddel még mindig igen csípősen meg tudta lőni úgy, hogy a kezében tartott cigarettáról sem esett le a hamu. Aput egy bokatörés emléke is köti fiatalkori focizásához, de soha nem csüggedő érdeklődéssel figyeltem, valahányszor elmesélte, amikor egy Honvéd-Vörös Lobogó (9:7) meccs után a jegy árából kiszámolták, hány fillérért láttak egy-egy gólt.
Miért írom ide most ezt?! Mert ez volt az a korszak, amikor a sikerek visszatértek. Kamaszhoz méltó lelkesedéssel – ez meggyőződésem volt – most eljött az a korszak, amit majd a saját fiaimnak mesélhetek el. Felélénkültek a gombfocicsaták, egyre többet rúgtuk a labdát a hátsóudvarban és kijártunk a közeli kollégium betonpályájára, hogy az ott lévő fiatalokkal és felnőttekkel összemérjük tudásunkat. Sőt! Egy ízben az ott nyári táborozó siketnémák kiscsapatával is összecsaptunk. Ez nem azért maradt emlékezetes, mert rendesen elvertek bennünket - helyieket, hanem mert láthattam hangtalan eufóriájukat egy-egy gól alkalmával.
A meccsrejárás is rendszeres volt. Ha hétvége, akkor irány a stadion, este pedig – ha jó napunk volt – a Híradó végén akár két meccs gólösszefoglalóját is láthattuk. A vasárnapi Népsportnak pedig, - illik, nem illik - fix helye volt a reggelim mellett az asztalon.
Az ifik meglepetésszerű nyári sikere, úgy tűnt hamar veszendőbe megy. Még a bajnoki idény kezdete előtti két válogatott felkészülési mérkőzés – egy Svájc, egy pedig Mexikó ellen – nem adott okot bizakodásra.
NB I
Az előző idény híres-hírhedt bundabotránya már inkább a bűnügyi rovatok cikkeiben folytatódott, miközben egy sor, jobbravaló játékos neve tűnt el a pályákról. Úgyszólván az egész Csepel, illetve azoké, akik – szerintem – nagy jövő elé néztek a válogatottban is. Kőhalmi, Kovács A. és Lazsányi azok, akiket tanácstalanul vettem ki a gombfocicsapatomból.
Node vissza a pályákra! Vincze Géza az első teljes idényének vág neki az Üllői úton. A „kutyaütő” nagyválogatott helyére be kéne tenni az ifiket – hangzott el nem egyszer a lelátókon. Hmmm… honnan is ilyen ismerős most ez nekem?!
Ha nem is a nemzeti tizenegynél, de a Fradiban ez megvalósulni látszott. A Nyilasiék távozása óta csak vegetáló zöld-fehérek soraiban Vincze Géza merész változtatásokra szánta el magát. Még a bajnokság kezdete előtt, akit csak lehetett, leigazoltak a moszkvai győztesek közül, így Deák, Zsivótzky és Haaz mellé megérkezett Pintér, Keller és Zsinka is. Olyan nagy nevek estek áldozatul az újításnak, mint a féléve még nagy reményekkel leigazolt Kerekes Gy. és a közönség kedvenc Ebedli Zoli. Mindketten – és ez hazaárulással ért fel akkoriban (is) – az örök rivális Ú. Dózsába igazoltak.
Nagy volt a mozgás a Megyeri úton is. A „törzsgárda tag” Tóth József, a csapatkapitány, aki nélkül elképzelhetetlen volt a lilák összeállítása, ezt az évet már kék-fehérben, a Hungária körúton kezdte.
Tóth József, itt már kék-fehérben
Nagy botrány után, az idényt ismét a Dózsánál kezdte Kardos József. Az ő története is megér egy misét!
A válogatott védő (immár házasként és leendő apaként) már kinőtte a garzonját, és hát a lakáskérdést nem volt egyszerű megoldani akkoriban. Az újpesti vezetők Bene Ferenc szolgálati lakását kínálgatták, ami igen ízléstelen volt (számára is) részükről. A szerződése lejárt, a Dózsa eszköztelen volt. Szabadon igazolhatott ahova akart. A Rába ETO tárt karokkal várta. Nagyon elkelt egy nagytudású játékos a védelembe Preszeller mellé. A nyári felkészülés alatt, amikor mérkőzés nem volt, Kardos tehát leköltözött Győrbe és edzeni kezdett a csapattal. Ezzel nagy hibát követett el. Szerződése ugyanis még néhány napig az Újpesthez kötötte, ahol nem jelent meg az edzéseken (minek?) és ezzel megszegte a kötelezettségét, az MLSZ pedig kétéves eltiltást helyezett kilátásba. Az alternatíva: Visszamegy a Megyeri útra és aláír. Mit tehetett volna így?! Újpesten folytatta.
Kiesett a liláknál a keretből– személyes kedvencem – Kisznyér Sanyi. Ez az utolsó poszt ahol – vállalt elfogultsággal – becsempészhetem a nevét a történelembe. A szabadrúgásgólok mestere, a Dózsa fáradhatatlan irányítója, aki megannyi gólpasszal látta el Törőcsiket és főleg Kiss Sanyit, most visszavonulásra kényszerült. Egy edzésen rosszul lett, kivizsgálásra vitték és a kérlelhetetlen diagnózis szívproblémákat állapított meg nála. Saját egészsége érdekében, 90 bajnoki mérkőzés, 18 gól és egy válogatottság után abba kellett hagynia a játékot. Amikor ezt megtudtam, fogalmam sem volt mi lesz az Újpesttel. Ki az aki átveszi a játékmester szerepét. Rövidesen két váratlan igazolással bővült a játékoskeret. Hosszú évek után visszatért a Megyeri útra Kerekes György és a középpályán utolsó lehetőséget kapott a bizonyításra Ebedli Zoltán. Ebedli lila-fehérben?! Ez szinte elképzelhetetlen volt! A két cimbora, Törőcsik és Ebedli végre egy csapatban!
Még egy nagy változás, amire ebből az évből visszaemlékszem. Sikerekben gazdag kitérő után Burcsa Győző visszatért a Videotonhoz. Éppen a legjobbkor!
Az idénynyitó szeptember elsején. Családi ünnep Pécsre, unokabátyámékhoz szólít minket. Épp jókor. Az NB I nyitányán PMSC-Ú.Dózsa. Langyos iram, gyenge mérkőzés. Réfi közelről lőtt góljával 1:0-ra nyernek a hazaiak. Itt nincs is miről többet írni.
Nagy várakozás előzte meg a kicserélt Fradi bemutatkozását az Üllői úton, a SZEOL ellen. A nyitány parádésra sikerült! A zöld-fehérek csikócsapata szinte legázolta ellenfelét Pölöskei (2), Koch és az ifi Zsinka góljaival 4:1-el küldték haza a Szegedet. Senki nem gondolta volna, hogy ezt a győzelmet hosszú időre be kell majd osztania a ferencvárosiaknak.
Zsinka a negyediket lövi a nyitányon
Az újonc Eger, Csank János irányításával 2:1-re veri a Haladást. A bajnok Honvéd ugyanennyire győzi le az MTK-VM-et. 2:2-es döntetlent hoz a Tatabánya-Rába vidéki rangadó, míg a Videoton magabiztos 3:1-el veri a Vasast. A bundabotrány sokkját kiheverni látszik a Csepel, az újonc Békéscsaba elleni 3:0 legalábbis ezt látszik igazolni. Egyetlen mérkőzés marad, amelyről nem számoltam be: Debrecen-ZTE = 2:1.
Aztán néhány forduló után „beállt” az NB I élmezőnye. Hamarosan kiderült kik azok, akik – hacsak nagy fordulat nem következik be – eldöntik a bajnokság sorsát. A Honvéd magabiztos és jól felépített együttes volt. A Verebes éra után a hazai pályákon a Komora korszak volt kibontakozóban. A válogatott gerincét adó játékosok sora játszott a keze alatt. Andrusch hétről-hétre egészen kiváló teljesítményt nyújtott, előtte a védelemben Sallai, Varga J. és Garaba. A középpályán Gyimesi, Nagy Antal, Détári, elöl pedig a Bodonyi, Dajka, Esterházy és Kovács Kálmán küzdött a csapatba kerülésért.
Pintér elrúgja a labdát Détári elől (FTC-Honvéd= 2:1)
A hagyományosan „saját készletből” építkező Videoton ismét kemény ellenfélnek tűnt. Az előző évi őszi bajnokság után, most ismét a dobogón küzdöttek. A bajnoki rajtot – Disztl Péter sérülése miatt – Kosztával a kapuban kezdték, akiről akkoriban derült ki, a kispadnál jóval többre hivatott. Az ősz igazi hazai meglepetéscsapata azonban az újonc (visszakerült) Debrecen volt! A Nagy György által irányított Loki alig talált legyőzőre az első félévben és szokatlan módon, a tavaszi szezonra már ezüstérmes helyen fordult.
Sokan és sokat vártak ebben a bajnokságban a radikálisan megfiatalított Fraditól. Az én szememben szereplésük egyszersmind valóságpróbája volt annak a lelátón terjedő elképzelésnek, amit fentebb az ifikről már megírtam. Az eredmény azonban lehangoló volt. A SZEOL elleni diadal a nyitányon a szurkolók legvérmesebb várakozásait is felülmúlta.
Minden jól indult. Takó fejeli ki a labdát a szegedi kapu elől (FTC-SZEOL AK=4:1)
Aztán ahogy haladt előre a bajnokság, a kellemetlen meglepetések már nem is nagyon voltak meglepetések. A második fordulóban, az MTK-VM ellen még jön egy 2:1-es győzelem, utána viszont kilenc mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozat, benne egy 5:1-es zakó Győrben. Rövidesen az FTC már a kiesés ellen küzdött (megint). Vincze Géza koncepciója a fiatal csapatról lassan, de biztosan összeomlott. A nyolcadik fordulóban járunk, amikor 0:1-el a PMSC elhozza a két pontot az Üllői útról. Ugyanekkor az ősz rangadóján a Videoton szintén egy-nullra győz a Honvéd ellen, Kispesten!
Preszeller és Kajdi (MTK-VM-Rába ETO= 3:1)
A Rába ETO-t pedig láthatjuk, ahogyan fokozatosan elszürkül. Bár a győriekkel mindig számolni kellett, de hol van már ekkor az a legendás letámadó játék, amelynek ellenszerét kiismerték a hazai csapatok?!
Dajka és Rácz (Honvéd-Vasas=1:1)
Röviddel később kettős rangadó a Népstadionban. Az „előmérkőzésen” a bajnokjelölt Honvéd 1:1-et játszik Mészöly Vasasával, majd jön a nagy meccs. Az örökrangadó. A Fradi-Dózsa! Különös pikantériája ennek a találkozónak, hogy az FTC-ből kiakolbólintott, ősfradita Ebedli életében először játszik a zöld-fehérek ellen… és ott van mellette Kerekes Gy. is, akinek legalább annyi bizonyítanivalója, megbosszulnivalója van ezen az összecsapáson.
A másnapi Népsport főcímét soha nem felejtem el, sok mindent elmond erről:
Ebedli és Kerekes góljával győzött az Újpest a Fradi ellen.
A létszámon felülinek ítélt veteránok nemes elégtételt vettek mesterükön. Ú.Dózsa-FTC= 2:0
Ugorjunk pár fordulót tovább! A 12. játéknapon a Vasas eléri történelmének háromezredik NB I-es gólját. A jubileumi találatot Híres Gábor, a védelem oszlopa szerezte, a SZEOL elleni 6:2-vel zárult gólparádé során.
Novath veszi le a labdát Szántó előtt (Videoton-FTC= 1:0)
Senki nem gondolta volna, de a Szeged haló poraiból támad fel a következő fordulóban, az MTK-VM elleni 4:1-el. Ez volt a SZEOL első győzelme a bajnokságban. Ugyanebben a fordulóban a ZTE meglepő fölénnyel 3:0-ra legyőzi az éllovas Videotont és feltámad a Fradi is a Tatabányán elért 4:1-es sikerével.
Újabb forduló és újabb gólszüretek következnek. A Honvéd-Tatabánya összecsapáson a piros-fehérek 6:3-ra nyernek a szebb napokat látott Bányász ellen. A Vasas-Debrecen párbaj pedig 4:4-es döntetlent hoz a Fáy utcában. Ugyanekkor már szinte említésre sem érdemes, hogy a Békéscsaba egy-nullra győz a Fradi ellen, az Üllői úton…
Bodonyi gólja a Kiss Imre kapujában (Honvéd-Tatabánya=6:3)
Elérkezett a félidő a bajnokságban:
1. Videoton 22p.
2. Debrecen 20p.
3. Honvéd 20p.
Bodolai itt bravúrral véd (MTK-VM-Eger= 3:0)
Az alsóházban ekkor már csak egy hely kiadó. Úgymond „tökutolsó” a SZEOL AK, mindössze 4 ponttal, előtte az Eger a 15. tizenkét ponttal. A záróforduló után Mészöly Kálmántól megválik a Vasas és - ki tudja hányadszor - Ilovszky Rudolf ugrik be, hogy kimentse a bajból szeretett klubját.
Nemzetközi Kupák
BEK
A Bp. Honvéd BEK szereplését komoly várakozás előzte meg, mivel csaknem megegyezett az akkor már formálódó Mezey-féle válogatottal. Az optimizmus csak fokozódott a sorsolás után, mivel a nem igazán komoly játékerőt képviselő Grasshopperst húzták a kalapból.
Csak néhány héttel azelőtt a válogatott nagyon simán verte Svájcot barátságos mérkőzésén, minden adva volt, hogy a 84-85-ös kupaszezonban esetleg a Honvéd megismételje az Újpest előző évi remeklését.
Ezek után Zürichben Dajka a vezetést is megszerezte, igaz csak egy percig tartott a felhőtlen öröm, mivel Jara egyenlített, majd a második felidőben 8 perc alatt két gólt kapva, vereséggel távozott a magyar bajnok. Ezzel együtt, egy idegenbeli 1:3 nem tűnt behozhatatlan hátránynak. Grasshoppers - Honvéd = 3:1
A visszavágóra október 3-án került sor, a közhangulat alapján nem is lehetett (volna) kétség, hogy a Honvéd továbbjut, hiszen ekkor már túl voltunk az osztrákok elleni VB selejtezőbeli győzelmen is.
Az Andrusch - Sallai, Nagy, Garaba, Varga - Sikesdi, Gyimesi (Kovács), Détári - Bodonyi, Dajka, Esterházy összeállítású Honvéd ehhez képest hatalmas csalódást okozott, és bár megvoltak a helyzetek, csak 2:1-re tudott nyerni a másfél évtized múlva VB bronzérmet nyerő Blazsevics mester csapata ellen.
Nagy Antal lő kapura (Honvéd-Grasshoppers=2:1)
Sajnálhatjuk: a Honvéd ugyan aligha jutott volna messzire ebben az évben, de a következő fordulóban a később az egész sorozatot megnyerő Juventus jött volna Budapestre.
KEK
A KEK-ben a már egy előző kiadásban bőven megénekelt, másodosztályú Siófoknak a görög Larissa ellenében eleve kevesebb esélyt adtunk, és be is jött a papírforma. Az akkoriban története fénykorát élő és többek között két nagyon komoly lengyel csatárt is – Kmiecik és Adamczyk – felvonultató görög csapat elég sima 1:1, 2:0-al lépett tovább, de az eddig – és örökre – egyetlen, nemzetközi kupában szereplő Siófok játékosai megérdemlik, hogy még egyszer leírjuk a nevüket:
Horváth II. László-Brettner Csaba, Pardavi Károly, Takács László, Virágh Ernő-Szajcz Miklós, Bódi Zoltán, Olajos Sándor-Tiber László, Horváth I. László, Jankovics Sándor (Boda Mihály).
Tieber a görög védővel szemben
Tisztes helytállás volt ez, a Larissa pedig a negyeddöntőig ment, ahol nagyon szoros küzdelemben kapott csak ki a Dinamo Moszkvától. Kmiecik-ről pedig csak annyit, már az 1972-es olimpiai döntőben ellenünk ott ült a padon, az aranyérmes lengyel csapatban előzőleg pályára is lépett, gólt is lőtt.
UEFA Kupa
A mágia nem Győrből jött. A sorsoláskor a legkevesebb esélyt természetesen az UEFA Kupában induló Rába ETO-nak adtuk, mondván, a Manchester United túl nagy falat bármelyik magyar csapatnak …
Az Old Trafford-ban így álltak fel a csapatok:
Manchester United: Bailey – Duxbury, Albiston, Moses, Moran, Hogg, Robson, Mühren, M. Hughes, Whiteside, J. Olsen.
Rába ETO: Kovács – Turbék, Judik, Hlagyvik, Hannich, Szepesi, Szabó O., Preszeller, Stark, Kurucz, Vági (Szentes).
Az előzetes várakozásnak megfelelően Robson, Mühren és Hughes góljaival nagyon sima vereséget mértek a győriekre. Manchester United - Rába ETO = 3:0.
A visszavágóra mégis megtelt a győri stadion – 25 000 néző – , egy kicsit azért bízott mindenki Verebesben: legalább annyit mindenképpen elér, hogy a játékosok az utolsó pillanatig megtesznek minden lehetségest, ahogy tették pl. a Standard Liége ellen is néhány évvel ezelőtt.
Ez végülis így történt, nagyot küzdött az ETO a szemmel láthatóan sokkal jobb képességű Manchester ellen, és Preszeller valamint Hannich emlékezetes góljaival (és utóbbi egy kihagyott tizenegyesével) még vezetett is, a vége 2:2, sima búcsú. Rába ETO - Manchester U. =2:2
A MU ezek után még átlép a PSV Eindhoven-en és a Dundee United-en, majd tavasszal megint csak Magyarországra kellett utaznia ….
A 4 magyar kupaindulóból 3 már kiesett az első fordulóban, sokan legyintettek, ez az év is olyan lesz mint a többi…
Ami a légiósokat illeti, Nyilasiék természetesen osztrák bajnokok, tehát a BEK-ben indulhatnak. A második fordulóban hatalmas meccseket játszanak az akkoriban nagyon erős – és az első fordulóban az Aberdeent kiejtő .. – Dynamo Berlin ellen, a 3:3, 2:1 eredménysorból Nyíl két góllal vette ki a részét és készülhetnek a tavaszra, ahol a címvédő Liverpool várja őket.
Kiemelhető még az ősz eseményeiből a német bajnok Stuttgart első fordulós kiesése (a bolgár Levszki ellenében), és ekkor történt minden idők egyik legnagyobb és legfelfoghatatlanabb fordulata is: a KEK első körében a Barcelona magabiztos 4:2 győzelmet aratott idegenben a francia Metz ellen. A visszavágón Carrasco góljával a vezetést is megszerezték, ekkor valószínűleg több tízezren átkapcsoltak, mondván, kit érdekel egy unalmas, lefutott meccs. Alig félóra múlva azonban már a Metz vezetett, és a 87. percben a jugoszláv Kurbos belőtte a Barcelonának saját maga harmadik, csapata negyedik gólját, az annalesekben tehát azóta szikáran ennyi áll: KEK 1. forduló: Metz-Barcelona, 2:4, 4:1.
Visszatérve a hazai vizekre, a magyar szurkolók immáron Vizekre, a Videoton ellenfelének legjobb játékosára figyeltek, de nem igazán bíztak (bíztunk) a továbbjutásban….
Válogatott
Mezey György két előkészületi mérkőzést kapott, hogy még utoljára felmérje, kikre építheti a mexikói selejtezősorozatnak rövidesen nekivágó csapatát. Lehet, hogy úgy tűnt, az ő fejében már megvan a nyerő tizenegy, mi azonban ezt a lelátón nem érzékelhettük.
Egy régi szép időket idéző meccs Svájc ellen.
Magyarország – Svájc
Magyarország: Disztl P. – Sallai, Csuhay, Róth, Péter – Hannich, Garaba, Détári – Bodonyi, Törőcsik (64. p. Mészáros) Hajszán (66.p. Esterházy)
Svájc: Engel – Wehrli, Geiger, Egli, In Albon – Heinz Hermann, Barberis, Decastel (76.p. Cina), Favre – Ponte, Braschler.
Détári lő a svájci kapura
A spanyol Mundialra vezető úton, Fazekasék teljesítményének csúcsa a Svájc elleni 3:0 volt. Ha a játék színvonala nem is, de az eredmény azért megismétlődött. Pedig a meccs javarésze valóságos kínlódás volt. Több mint másfél óra meddő mezőnyfölény gól nélkül a döntetlenre játszó svájciakkal. Aztán csereként jött a megváltó, a nyerőember Esterházy személyében. A Honvéd csatára, akit egykor alkalmatlanság címén Friedmanszky eltanácsolt az Üllői útról, valahol ezen a ponton kezdett el többet jelenteni, mint egy játékos a sok közül. A piros-fehér drukkerek biztosan tisztában voltak addigra már képességeivel, de aki nem volt rendszeres vendég Kispesten, annak Esterházy csak ekkoriban kezdett el „Marci” lenni.
Még csak 5 perce volt a pályán, amikor megszerzi a vezetést a 71. percben és innentől minden megy, mint a karikacsapás!
Ha csak az eredményt nézzük, magabiztos győzelem, de ha az első 70 percre gondolok, akkor sokkal árnyaltabb volt a helyzet. Magyarország Svájc = 3:0
Három nappal később jön a következő meccs:
Magyarország – Mexikó
Magyarország: Andrusch – Sallai, Róth, Csuhay, Péter – Hannich, Garaba, Détári – Bodonyi (46.p. Mészáros), Törőcsik (46.p. Hajszán), Esterházy.
Mexikó: Heredia – Trejo, Cruz, Quirarte Chavez – Espana, Boy, Munoz, Negrete – Hernandez, Aguirre.
Fejpárbaj a mexikói kapu előtt
Nos, erre jól emlékszem! Biztos voltam a győzelmünkben. Hugo Sanchez nem jön és mi legázoljuk a középszerű latinamerikaiakat. Nagymamámmal még egy spanyol nyelvű molínót is varrattam, úgy mentünk fel – gombfocicsatákon edzett – jóbarátommal Pestre, a Népstadionba.
Szegény Mama! Olyan távol állt a lelkétől a lelátó nyelvezete, hogy csak a legvégén döbbent rá, nem éppen szívélyes szöveg került a leselejtezett lepedőre.
„Manitos aquí van a perder”
– vagyis manitók (ez a mexikóiak gúnyneve arrafelé) itt ki fogtok kapni.
- Miért Mama, mégis mit gondoltál, mi van rajta? – kérdeztem én, mire széles mozdulattal azt felelte.
- Hát azt hittem Üdvözlünk Mexikó, vagy valami ilyesmi.. – harsány, igazi kamaszos röhögés volt a válasz, de nem volt apelláta, a felirat addigra már elkészült.
A himnuszoknál lementünk az első sorba, szemben a főépülettel és kiteregettük Zsoltival a korlátra. A zöldmezes vendégeknek nem nagyon akadt meg rajta a tekintetük, talán egyikük ha a szeme sarkából látta, de ügyet sem vetett rá a kezdő sípszó előtti lábemelgetésben. Csak egy félszeg fakabát jött oda érdeklődni, hogy mi van spanyolul a lepedőre írva, de amikor megnyugtattuk, hogy csak annyi, hogy Üdvözlünk Mexikó! :-) mosolyogva odébbállt.
A lélektani hadviselés alapjait a magunk részéről tehát leraktuk, jöhet a meccs. Hamarosan rá kellett döbbennünk, vagy a mexikóiak jobbak, vagy a mi arcunk volt nagyobb a kelleténél.
A válogatott szürke és fantáziátlan játéka esélyt sem adott arra, hogy valami sikerélményünk legyen. Negrete góljánál még csak – reménykedve valami feltámadásban - elcsendesültünk, Boy találatánál azonban a második félidőben már olyan picire összehajtogattuk azt a molinót, hogy egy mellényzsebben is elfért volna.
Negrete megszerzi a vezetést
Ennek a mérkőzésnek a krónikájához tartozik még, hogy végre bemutatkozott a válogatottban Andrusch, akivel úgy tűnt, hosszú távra megoldódott az 1-es mez birtoklása. Nem is rajta múlott, hanem inkább Disztl Péter formáján, hogy az ígéretes karrier végül csak 5 válogatottságig tartott és zömmel a kispadra kényszerült a Dorog egykori kapusa.
A másik esemény, hogy 1976-os bemutatkozása után ezen a mérkőzésen láthattuk utoljára a korszak egyik legnagyobb magyar futballzsenijét, Törőcsik Andrást. Törő 45-ször volt válogatott, két világbajnokságon szerepelt. Sikerekben és nagy hullámvölgyekben gazdag pályafutása alatt tizenkét gólt szerzett címeres mezben. Bár aktív játékosként még 5 évig láthattuk a pályákon, a népszerű Kese ekkorra már túl volt a csúcson. A Mezey keze alatt formálódó válogatottban nem jutott neki szerep. Törőcsik András távozásával egy nagy-, de eredetileg még többet ígérő karrier zárult le a nemzetközi porondon.
Csendesen utaztunk haza a meccsről, egy hónap volt még az első selejtezőig. Magyarország – Mexikó = 0:2
Magyarország - Ausztria
Magyarország: Andrusch – Csuhay (46.p. Sallai), Róth, Garaba, Varga J., - Kardos, Nagy A. Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy.
Ausztria: Koncilia – Dihanich, Pezzey, Messlender, Pregesbauer – Gisinger (76.p. Drabits), Gasselich (65.p. Hörmann), Weber – Schachner, Prohaska, Polster.
Mire eljött a nagy nap, önbizalmunk ismét a régi volt. Szinte telt ház a Népstadionban, óriási hangulat. Szokásom szerint megint kiszúrtam magamnak az egyik kaput, hogy azzal egyvonalban nézzem végig a mérkőzést. Aznap igazán jól választottam.
Bár ezt előre nem tudhattam, a meccs minden gólját páholyból láthattam majd… mondjuk ennek az első félidő végén még nem igazán örültem.
Valahol a MALÉV hirdetőtábla mögött, csak pár sorral a pálya fölött ültem. Az osztrákok ellen már csaknem tíz éve, hogy nem tudtunk nyerni és Erich Hof legénységében számos nagy név volt, akiket Európa-szerte ismertek, tiszteltek. Koncilia neve „intézmény” volt az osztrák fociban, Pezzey a Frankfurtban, Prohaska az Interben, majd a Rómában rúgta a labdát, ekkoriban már viszatért, hogy – Nyilasi mellett – az Austria Wienben fejezze be pályafutását. Schachner a szintén olasz Torinóban ontotta gólokat, míg a fiatal Toni Polster ígéretes nemzetközi karrier előtt állt, később a spanyol bajnokságban, majd a Bundesligában ontotta a gólokat. És akkor ott volt még az ifjú Gasselich, akire külön felhívták a figyelmünket! Belőle utóbb nem lett semmi különös…
Esterházy és Prohaska
Mezey György nagyjából ugyanazzal a kerettel vágott neki a tétmérkőzések sorozatának, amely a hosszas (tét nélküli EB selejtezőkkel tarkított) felkészülés végére kialakult. Az egyetlen meglepetés – amellyel tizenkilencre lapot húzott – a jobbszélső volt. Mezey befejezte a kísérletezést Bodonyival, Hajszánnal és Mészárossal. Újoncként küldte pályára a tatabányai Kiprich Józsefet, aki innentől megoldotta a poszttal kapcsolatos gondokat jó időre.
Kiprich és Pezzey
Ez a csapat sokkal érettebb, összehasonlíthatatlanul jobb játékot mutatott, mint amire addig reményt adhatott. Megkezdődött az az időszak – a legszebb az elmúlt 25 évben – amikor hozzászoktunk: A magyar válogatott mindenkivel és mindenhol, a győzelem esélyével lép pályára.
Először csak szokatlan volt, aztán már természetessé vált, hogy a játék képe alapján úgy tűnik, mintha több magyar játékos volna a pályán. Pedig korában ez éppen fordítva volt! Az ellenfél a pálya bármelyik részén nem tudta nyugodtan levenni a labdát, amint pedig előrelendültek, egy játékossal szemben rögtön 2-3 magyar állt és rendszerint el is vették tőle a labdát.
Koncilia húz le egy beadást
Bármennyivel is jobbak voltunk, és érződött a gól a játékunkban, a hangszálaim úgy tűnt hiába koptak el, már az első félidőben.
A 24. percben Schachner kiugrott a védők közül és – bár szemmel elgáncsolhattam volna – a kifutó Andrusch mellett egyetlen érintéssel a sarokba perdített. 0:1
Détári és Gisinger
Ennyi maradt a szünetig. Mezey utóbb egy interjúban azt mondta, az öltözőben nem mondott semmit a játékosoknak, érezte, hogy menni fog, bennük van a fordítás. Még mindig null-egynél a – számomra Palotaihoz kísértetiesen hasonlító francia Vautrot – nem ad meg egy nyilvánvaló tizenegyest Détári buktatásáért. Pedig ott történt a szemem előtt! Döme rutintalanságának számítottam be, hogy az akasztása után megpróbált továbbbukdácsolni ahelyett, hogy elterült volna. A bíró továbbot intett.
Aztán eljött az ötvenedik perc. Pont velem egymagasságban Détári teszi le a labdát egy szabadrúgáshoz:
Egyenlítünk, de nincs megállás! Hét perccel később Esterházy ugrik ki középen és szinte lemásolja Schachner első félidei gólját:
Már vezetünk! És még nem volt vége. A magyar csapat ellenállhatatlan volt.
Már hosszú évek tapasztalata volt, hogy egy gól, na az nem előny a magyarok javára. Kéne még egy, hogy bebiztosítsuk a győzelmet!
76. perc. Jött egy újabb szabadrúgás. Mindenki Détárit figyelte. Talán az osztrákokat is beleértve…
Magyarország – Ausztria = 3:1
A Népstadion ünnepelt, eufórikus hangulatban tolongtunk kifelé a kapukon. Amerre csak néztem mosollyal teli, elégedett arcok köszöntek vissza rám. Nem tudtam, talán csak éreztem… hogy MEGKEZDŐDÖTT!
Ettől fogva csaknem két éven át, valami különleges, valami nagyon felemelő érzés volt kimenni a meccsre, vagy a TV elé ülni, hogy megnézzük a válogatottat. Távolról sem önhittség volt ez, sokkal inkább önbizalom és lelkesedés, amely ezeknek a fiúknak, ennek a generációnak és Mezey alkotómunkájának a teljesítményében, eredményeiben gyökerezett.
1984 szeptemberétől nem voltak szerencsés győzelmek. Nem voltak kibekkelt meccsek. Valahogy mindig benne volt a játékban a győzelem, a vesztett helyzetből fordítás. És ez az érzés meccsről meccsre szilárdult bennünk. Öröm volt akkoriban nekik szurkolni.
Hollandia - Magyarország
Rotterdamban a selejtezősorozat legnehezebb mérkőzése várt a Mezey fiúkra. Olyannyira, hogy még egy vereség is belefért, de azért egy döntetlen lett volna az igazi. A hollandok kimaradtak a következő világbajnokságról is miután '78-ban Argentínában ezüstérmesek lettek. Épp itt volt az ideje, hogy kijussanak a tornára és meg is volt a játékosállományuk hozzá! Jó néhány ismerős név, akkori és leendő sztárokkal!
Hollandia: van Breukelen - Silooy, Spelbos, Rijkaard, Wijnstekers - Gullit, W. van der Kerkhof, Valke (67.p. Erwin Koeman) - Kieft, van Basten (66.p. Houtman), van der Gijp.
Magyarország: Andrusch - Sallai, Róth, Garaba (46.p. Csongrádi), Varga - Kardos, Nagy A., Nyilasi, Détári - Kiprich (89.p. Bodonyi), Esterházy.
Roppant nehéz találkozó! De a fiúk nem rettentek meg. A hollandok alig bírtak kibontakozni a támadásban, már a saját térfelükön is meg kell kellett küzdeniük minden labdáért. Ezzel együtt Wim Kieft a 21. percben, egy szöglet után remekbeszabott fejessel szerez vezetést a hazaiaknak. Érvényesül a papírforma? Aligha!
Következik a 26.perc, mi jövünk fel fehér mezben:
Aztán a fordulás után tíz perccel Esterházy végképp Marcivá lesz mindannyiunknak:
A találkozó krónikájához tartozik még, hogy Kiprich buktatása után Varga József, a "holtbiztos" tizenegyesrúgó, a végén kihagy egy büntetőt, így a végén már 3:1 is lehetett volna, de ki az aki bánja?! Hollandia - Magyarország = 1:2
Rotterdami győzelmével a magyar válogatott egyszeriben a csoport legesélyesebbjévé avanzsált. Pedig a mérkőzés előtt mind a játékosok, mind a szurkolók, látatlanban kiegyeztünk volna egy döntetlennel. Innen már csak elszúrni lehetett (volna). A következő meccsen majdnem sikerült is...
Ciprus - Magyarország
A hazai csapat összeállításával most nem bajlódnék, következzék a magyar válogatott összeállítása: Andrusch - Sallai, Róth, Garaba, Varga - Csongrádi (46.p. Dajka), Nagy A., Détári - Kiprich (66.p. Bodonyi), Nyilasi, Esterházy.
Ezek voltak azok, akik majdnem a frászt hozták ránk a - teszem hozzá teljes joggal - kötelező győzelemre előírt meccsen. Az eufémisztikusan pályának becézett limasszoli stadion gyepéről hosszan cikkezett még a korabeli sajtó, nem kifelejtve a rajta lévő öntözőcsap fém fedőlapját (!).
Nyilasi veszélyezteti a ciprusi kaput
Nehezen indult be a gépezet, a 28. percben Costas meglepetésre vezetést szerez a dermedt magyar védelem asszisztálása mellett. Nem térünk magunkhoz, bénultan mozognak a játékosok, a félidőben Ciprus vezet 1:0-ra.
A második félidőben Róth Antal megunja a totojázást, leghátulról indulva előrekalandozik és megmutatja, hogyan kell gólt lőni:
Már kezdünk megbarátkozni egy sovány döntetlennel, amikor - szokásainkkal ellentében - az utolsó perc nekünk hoz örömet:
Ez szoros volt! Már az újrakezdésre sem volt idő. Ciprus-Magyarország = 1:2
A magyar válogatott a selejtezők felénél, százszázalékos teljesítménnyel a csoportja élén áll. Két hazai és egy idegenbeli meccs volt hátra. Magyarország az európai ranglistán a 8. helyén. És lesz ez még feljebb is!
A magyar labdarúgás tehát ismét a csúcsra tart. Reményeink és önbizalmunk tetőpontjához közeledik. És nem is ok nélkül! 1938 óta ez volt a történelemben a negyedik - és mindmáig az utolsó - olyan magyar válogatott, amely túlzás nélkül, a világ élmenyőzébe tartozott. Már nemcsak megízleltük, hanem egyenesen megszoktuk a győzelem ízét.
A sorozat következő része megint egy különszám lesz. Sokan jelezték már, hogy fenik rá a fogukat. Igen! Végre a Videoton nagy napjairól szóló epizód következik!
