2009. augusztusában röppent világgá a hír, miszerint Budapest Bristol néven új irodalmi havilap lép a pezsgő hazai lappiacra.
Októberben Brunner Tamás kiadásában, Mezővári Gyula szerkesztésében, 8000 példányban meg is jelent az első szám. Minden várakozásunkat felülmúlta.
Egy ültő helyben is ki lehetett olvasni, de tudható volt, hogy a következő számra egy hónapot kell még várni, az okos olvasó beosztással élt. És nem is csalódott. Minden napra egy mese, minden napra egy kis csoda — nem beszélve az első közlések nagy csodáiról.
A lap gyönyörű, fantáziadús, színes, szellemes, előremutató és múltba tekintő egyszerre.
.jpg)
A következő hónap elején ugyanolyan izgalommal vettem meg a lapot, és decemberben előfizettem rá egy évre.
Az előfizetés után két héttel kaptam egy levelet a kiadótól miszerint a lap eleddig utolsó száma 2010. január hónapban jelenik meg, a pénzt természetesen azonnal visszautalják, a januári számot grátisz megkapom.
Mégsem leltem vigaszt. Szomorú és elkeserítő, hogy 5 számot tud megélni egy ilyen lap. Tudom, én is csináltam, más témában, de hasonló igénnyel, az 4 számot élt. És azt is tudom ,ott mi rontottuk el, mert nem profik voltunk, csak lelkes amatőrök: hiába találtuk ki jól a terméket, ha az eladását nem találtuk ki.
De nem is ez a lényeg, — sok olyan dolog van, amin elcsúszhat egy ilyen jellegű lap.
Űr marad utána és hiányérzet: mi lett volna, ha kap még egy évet, ha találnak valakit, aki finanszírozza.... ha... ha... ha...
De nem akarom, hogy nyom nélkül maradjon. Ezért született ez a poszt.
