Megtörtént az, amire az induláskor aligha számítottunk. Tizedik - jubileumi - részéhez érkezett focitörténeti sorozatunk. 1983 tavaszánál járunk a visszatekintésben. Mészöly válogatottja, immár a győriekkel feltöltve, nekivág az EB selejtezőknek. Kiderül, hogy mennyit ér a Csepel őszi elsősége, bajnoki hajrába kezd az ETO a címvédésért és megint a középmezőnyből hajrázik a Ferencváros, egy szezonnyi előnyt adva riválisainak. A válogatott megkezdi az EB selejtezőket. Új csapat épül, az elvárások és a remények magasan, az ellenfelek viszont régi ismerősök.

Bajnokság

Február végén megkezdődik a tavaszi szezon. Élről rajtol a Csepel, mögötte az ETO és - némileg leszakadva - nyomukban a Honvéd. A bajnokság második felében azonban már nyoma sem lesz a Rába-Csepel rivalizálásnak. A nyitányon a győriek idegenben 7:3-ra lelépik a Diósgyőrt, a Honvéd 3:0-ra a Nyíregyházát, a Videoton pedig 4:0-ra a Békéscsabát.

A Csepel gólerős csatára, Dékány a Vasas elleni mérkőzésen

Halovány dobogós álmairól - már ha egyáltalán voltak ilyenek - lemondhat a következő fordulóban az Ú. Dózsa. Temesvári Miklós volt csapata, a Nyíregyháza, poraiból feltámadva 1:0-ra legyűri a lilákat. Aztán az ősz üdvöskéje, a Csepel is lassan kifullad, elszíntelenedik. Fokozatosan süllyed a tabellán, a végére már jócskán - 5 ponttal - lemarad a dobogóról, de így is a szépnek mondható negyedik helyen zárja majd az évet. A Kovács Attila, Kőhalmi, Godán, Gálhidi, Lazsányi, Kelemen, Tulipán és Budavári nevével fémjelzett csapatnak ez az előző félév volt a fénykora. A Keszthelyi-legénység kiemelkedőbb játékosai a nagyválogatottban már nem-, de az olimpiai csapataban még hosszabb ideig szerepelnek. Az összeomlás később jön. Az egy későbbi poszt tárgya lesz hogyan és milyen körülmények között....

Fájó hazai vereségéért Csepelen vesz elégtételt az Ú.Dózsa 2:1-es győzelmével.

(A képen: Kovács J. és Mészöly Pál)

Ami a Fradit illeti, Novák Dezső fiai megismétlik előző évi mutatványukat. Harmatgyenge ősz után, a téli szünetet követően feltámadnak, és nagy meneteléssel ismét rendkívül izgalmas, külön párharcot kezdenek vívni a Rába ETO-val a bajnoki címért.

Bár a bajnokság színvonala - ahogyan hosszú évek óta - sok kívánnivalót hagy maga után, azért akad néhány olyan összecsapás, amely kedvére lehet a szerencsés ínyenceknek. A Rába ETO-Videoton (5:3), az FTC-Honvéd (2:1), a Tatabánya-Ú.Dózsa (P.Nagy nagy meccse, négy góllal! - 4:1), a Rába ETO-Vasas (2:2), vagy a Bp. Honvéd-Rába ETO (2:2) a korabeli sajtó szerint bármelyik nyugati bajnokság színvonalában megállta volna a helyét.

Az őszi 5:3 után ismét gólparádét és Fradi győzelmet hozott az FTC-Vasas összecsapás.

Várady fejel gólt, mellette Jancsika (FTC-Vasas=4:3)

És emeljünk ki még néhány gólparádét! Kétszer is ötöst kapott az őszi bajnok: Vasas-Csepel= 5:2, Bp. Honvéd-Csepel = 5:3 - egyszer viszont győztesen került ki a gólpárbajból (Csepel-Békéscsaba= 4:3). Immár a gólkirály-jelölt Dobánnyal a soraiban 7:1-re verte az MTK-VM-et a Haladás.

Mielőtt a bajnoki címért folyó küzdelem hajrájára térnénk, lássuk az alsóházat, a kiesés elleni küzdelmet. A tavaszi szezon leggyengébb teljesítményét az MTK-VM, meglepő módon a Vasas, a nagy csalódást okozó Videoton, de főleg a Debrecen és a Békéscsaba nyújtotta. Jó hajrával megmenekült az alsóbb osztálytól a Nyíregyháza, és hajszál híjja volt, hogy a Pécs nem került az NB II-be. Ettől a szégyentől csak jobb gólkülönbsége mentette meg. Belegondolni sem mertek abba a Mecsekalján, mi lett volna velük Dobány őszi góljai nélkül.

Kisznyér ugorja át Katzirzot (Ú.Dózsa-Pécs= 2:0)

Node kik lettek az alsóház vesztesei?! Utolsó lett utcahosszal (nyolc ponttal) lemaradva a Békéscsaba. A viharsarkiak az ősz végén még a "tűrhető" 12. helyen álltak, a tavasz azonban katasztrófálisra sikeredett. Az ex-válogatott Pásztor Józseffel és a még címeres mezben játszó Kerekes Attila rutinja, tudása nem volt elég a bennmaradáshoz. A csabaiak idegenben, az egész bajnoki idényben csak 2 pontot tudtak szerezni, a tavaszi 15 meccsen pedig összesen 4 pontot tudtak összeszedni. Ezzel utolsók lettek.

Térden a Videoton (Végh és Disztl L.)

Elkísérte őket a másodosztályba a Loki. A Debrecen teljesítménye elképesztőt esett. Tavaszi mérlegük 3 győzelem és 3 döntetlen, 9 vereség, 16-32-es gólkülönbség. Mindezt úgy, hogy az őszi idény végén még az előkelő 7. helyen (!) álltak. Akkor még senki sem gondolta róluk, hogy milyen mélyrepülés vár a csapatra. Csak őszi teljesítménye mentette meg a Vasast, az érthetetlenül gyengén játszó Videotont és a már említett Pécset, amely - mint azt feljebb írtam - azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbségével kiharcolta végül a bennmaradást.

A kiesők helyére a következő évtől a Volán és a SZEOL érkezik majd.

És most nézzük a versenyfutást a  bajnoki címért!

Pogány gólja az Újpest kapujában (FTC-Ú.Dózsa=2:1)

Ez a párbaj (ismét) a Fradiról és a Rába ETO-ról szólt. A gyengécske ősz után a Ferencváros veretlenül menetelte végig a bajnokság második felét és mindössze három döntetlenje volt!

Nem kellett csalódni a Győrben sem, amely nem adott egy ősznyi előnyt riválisainak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a Rábának nem voltak nehéz percei. A Vasas ellen 0:2-ről hozzák vissza a meccset, a Honvéd otthonában pedig kétszer is vesztett helyzetből egyenlítenek. Hazai pályán már második éve veretlenek Győrben! Két egész bajnokságon át!

A Rába ötösfogata: Szentes, Csonka, Burcsa, Hajszán, Hannich

A legtöbb pontot idegenben viszont az FTC szerzi. 20 pontot. A tavasz legjobb teljesítménye egyértelműen Nyilasiéké: 12 győzelem, 3 döntetlen, 0 vereség. 36 lőtt és 17 kapott gól. A rivális ETO-nak ugyanez a (tavaszi) mutató 9-5-1 és a gólarány: 47-23. A tavaszi idény legjobbja tehát toronymagasan a Fradi. Node ott van az a siralmas ősz.

Míg a Honvéd kitartóan üldözi a két zöld-fehér gárdát, a bajnokság hajrájára megismétlődik a történelem: Ismét a Rába-FTC rangadó dönt a bajnoki cím sorsáról. Ezúttal Győrben.

Nézzük meg a nagy meccs összefoglalóját (benne egy jókora kamu tizenegyest):

A fenti döntetlennel nem pecsételődik meg a bajnoki cím sorsa, de a Verebes-legénység már csak elveszíthette volna a bajnoki címet, mert a helyzeti előny náluk volt. Nem tették meg ezt a szívességet.

Nyilasi büntetője a győri kapuban

Az utolsó fordulóban a Rába ETO kiütéssel győz. 6:1-es megalázó vereséget mér az Ú.Dózsára és ezzel megvédi a bajnokí címét. A teltházas Rába stadion karneváli hangulatban ünnepli a bajnoki sikert. A Rába ETO az aranykorszak zenitjén van. Első vidéki bajnokcsapat, amely ismételni tud.

Megkezdődik a gólgyártás. Szentes gólja az újpesti kapuban (Rába ETO-Ú.Dózsa= 6:1)

Szendrei megakasztja a kiugró Szabó Ottót. A 11-esből is gól lett

Az 1982-83-as bajnokság végeredménye:

1. Rába ETO 44 p

2. FTC          43 p

3. Honvéd   42 p

A bajnokságról szóló rész végére egy-két érdekesség, a korabeli krónikások megfigyeléseiből:

Magyar pályákon elég ritkának számítottak a bombagólok, távoli lövések és szabadrúgásgólok. Ha most belegondolok, miket láthattunk az U21-es csapattól Egyiptomban, végre valami, amiben a múlthoz képest előrelépést látunk.

Összesen 19 szabadrúgásgólt jegyeztek fel a tavaszi idényben. Megvoltak a "jegyzett" nagylövők, akikről a védők és a kapusok is tudták, hogy bármikor elsül a lábuk.

A nehéztüzérek toplistája: Selyem Nándor (DMVSC) 30 méterről, Sarlós-Czeczeli 28-28 m, aztán Póczik, Turtóczky, Borsó és a többiek.

Dobány, itt már Haladás mezben

Ami a góllövőlistát illeti, Dobány Lajos lett a gólkirály 23 góllal. Sajátos az ő helyzetében, hogy a bajnokság első felét a PMSC-ben, tavasztól pedig már a Haladásban ontotta a gólokat (13-at ősszel, 10-et tavasszal). Ebben valószínűleg egyedülálló. Dobány még hosszabb ideig jegyzett futballista, de gólkirályi címe inkább ismertséget, semmint karriert hozott neki. Mögötte az előző évi nyertes Hannich Péter következett 20-, majd Kiss L. és Nyilasi 17-17 góllal. Új nevek voltak a góllövők legjobbjai között a csepeli Dékány, vagy Szabó J. (Videoton).

Az első Totóbotrány 

A bajnoki idény utóéletéhez tartozik, hogy mintegy kétszáz sportvezetőt, játékost és bírót eltiltottak örökre mindennemű sporttevékenységtől a kirobbant botrány következtében. A korabeli sajtó szemérmesen hallgat a részletekről, de biztos vagyok benne, hogy a kommentelők ezt jobban ki tudják fejteni majd alább...

És a blokk végén, nézzünk néhány képet:

Preszeller fejjel szabadít fel a Csepel-Haladás (4:1) meccsen

Fejpárbaj az év mérkőzésén (Rába ETO-FTC=3:3)

Esterházy gólja a Vasas kapujában (2:0)

Steidl lövése (FTC-Ú.Dózsa= 2:1)

Izsó és Sarlós küzdelme (Vasas-Ú.Dózsa = 1:2)

Nyilasi a Honvéd védők gyűrűjében (FTC-Honvéd=2:1)

Válogatott

Anglia, Görögország, Dánia és Luxemburg csoportjában csak az első juthat ki a franciaországi Európa-bajnokságra (amely nem mellesleg, az egyik legélvezetesebb lett a tornák történelmében). A feladat nem könnyű. Angliát már megelőztük a VB-selejtezőkön igaz, mindkétszer legyőztek bennünket. A görögökkel szemben kellemes emlékeink vannak még a '78-as VB selejtezőcsoportjából, aztán az EB előtt megint összesorsoltak bennünket, akkor 1:4 és 0:0 lett, szóval volt miért visszavágni. 5 év alatt ez a harmadik selejtezősorozat, amelyen a sorsolás szeszélye folytán meg kell vívnunk egymással. A dánok játékerejéről majd csak utóbb szerzünk valós képet. Számos játékosuk, így Simonssen, Morten Olsen, Lerby, Elkjaer-Larsen már nemzetközileg ismertek voltak, de hogy csapatban, válogatottként mire képesek Sepp Piontek legényei az idegenlégiósokkal a soraikban... ahhoz - többek között - mi lettünk a tanpálya.

A Mundial óta még csak két mérkőzésünk volt (lásd előző rész), ami elég kevés ahhoz mérten, hogy szinte teljesen új alapokra kellett építeni a nemzeti tizenegyet. Mészöly Kálmánnak adott némi haladékot, hogy a könnyű(nek ígérkező) részt, rögtön az elején letudtuk.

Első ellenfelünk, Európa pofozógépe, Luxemburg. A Nagyhercegség csapatának már az is nagy esemény volt, ha sikerült gólt lőnie egy válogatott mérkőzésen. A találkozók jelentősége abban volt, hogy ha esetleg a gólkülönbség dönt a végén, érdemes volt minél jobban megpakolni az ellenfél hálóját.

Tízmérkőzéses sorozat, rendkívül sűrű és nehéz év állt a válogatott előtt. A könnyebbik végével kezdtük.

Luxemburg-Magyarország

Katzirz - Péter, Kerekes A., Garaba, Tóth J. - Hannich, Nyilasi, Póczik - Fazekas, Törőcsik, Pölöskei - ezzel az összeállítással vágtunk neki az új sorozatnak. Ez a mérkőzés egy újoncot és egy búcsúzót hoz a magyar válogatott történetébe. A második félidőben (Törőcsik cseréjeként) bemutatkozik a győriek szélvészgyors csatára, Hajszán Gyula. Fazekas László pedig utoljára szerepel a válogatottban. A 63. percben Kiss László áll be a helyére, a mérkőzés után (talán éppen emiatt?) feszültség támad a szövetségi kapitány és a veterán jobbszélső között. A tényeknél maradva, Bozsik József után a legtöbbször szereplő játékosát láthattuk utoljára ezen a találkozón. Fazekas László ("Kapa") 92-szeres válogatott volt és 24 gólt lőtt címeres mezben. Pályafutásának ekkor még korántsem volt vége. Harmadik évét töltötte (sikeresen) az Antwerpen színeiben, de a hazai futball számára akkor és azóta is fájdalmasan elveszett.

Maga a találkozó kezdete valóságos sokkal indul. A hazaiak már a harmadik percben vezetést szereznek Reiter góljával. csaknem félórát kell várni, mire a - túlzás nélkül nélkül - szégyenletes eredmény megváltozik a kijelzőn. Póczik a 31. percben egyenlít és tíz perccel később Nyilasi góljával már vezetünk.

Legalább a szünetre sikerült kikozmetikázni az állást.

A hazai kapus Póczik fejéről szedi le a labdát

A szünet után már kidomborodik a két csapat közötti különbség - elsősorban a gólerős győrieknek köszönhetően. Az 51. percben Pölöskei révén már 3:1, de mielőtt megnyugodnánk, hogy már sínen vagyunk, öt perccel később érkezik Schreiner és ismét szorossá teszi az állást (3:2). Szerencsére Hannich (büntetőből) már két perccel később betalál (4:2) és utána az új játékmester, Póczik József percei következnek. A 60. majd a 71. percben lőtt góljaival feledtetni tudja a mérkőzés közbeni kínos pillanatokat. A végeredmény gólzáporos és magabiztos(nak látszó) győzelem, de az a két kapott gól, bennem már akkor felszisszenést váltott ki. Luxemburg-Magyarország=2:6

Portugália-Magyarország

Egy közbeiktatott barátságos mérkőzés. Jó lesz arra, hogy gyakoroljunk a nehezebb ellenfelekre. Portugália Eusebio óta nem tudott felmutatni szinte semmit a nemzetközi porondon. A luzitán (igen! van ilyen szó!) szurkolóknak elsősorban a Benfica szereplései nyújthattak sikerélményt a határaikon kívül. A hazaiaknak jó csapatuk volt, akkoriban. Hogy mennyire jó, szerintem azzal még kevesen lehettek tisztában. A veterán Nené mellett Humberto, Chalana, (a mindig kesztysűben játszó) Alves, Joao, vagy Gomes tényleges tudására, csak jó egy év múlva csodálkozik majd rá a világ... (Christiano Ronaldo még meg sem született ekkor)

Az összeállítás: Katzirz - Martos, Kocsis, Garaba, Tóth J. - Hannich, Nyilasi, Póczik, Varga J. (77.p. Hajszán) - Kiss L. (69.p.Törőcsik) Pölöskei.

Csaknem három évnyi kihagyás után, váratlanul visszatér a '78-as Mundialt megjárt Kocsis István, 1978-ban az év labdarúgója, aki ekkor már Belgiumban játszik idegenlégiósként. Kocsis 1980-ban már úgy tűnt, elbúcsúzott a címeres meztől a hazai, szovjetek elleni 1:4-es barátságos meccsen. Mészöly ezen húzása arról szólt (és itt vállaltan szubjektív leszek), hogy a fiatalítás korántsem egyértelmű. Idős - Kocsis ekkor már 34 éves volt! - játékosokhoz nyúl vissza, amikor mindennél égetőbb volt a generációváltás a válogatottnál. Rossz érzéseket keltett bennem akkoriban ez a döntés. Valahogy a perspektíva hiányát, a kapkodást a tétovázást sugallta nekem. Hova vezet ez, amikor újaknak kellene rutint szerezniük?

Kocsis István (SK Lierse)

Magáról a meccsről kevés feljegyezni való akad. Coimbrában mondhatni unalmas, gólnélküli döntetlen születik, ami a gyakorlás célját tekintve sikernek mondható. A védekezésből alkalmi kontrákra építő magyar válogatott hátvédsora kiállta a próbát, sőt! egy komikus jelenetekkel fűszerezett Hannich szabadrúgás végén, majdnem megvan a győzelem is, de a kapufáról a kapus fejére pattan a labda, majd onnan szögletre vágódik, mielőtt bárki össze tudná foglalni, mi is történt az előző pillanatokban. A végeredmény tehát: Portugália-Magyarország=0:0.

Következik a visszavágó Luxemburg ellen

Magyarország-Luxemburg

Hajszán tör a luxemburgi kapura

Katzirz - Péter, Kerekes A., Garaba, Tóth J. - Hannich, Nyilasi, Póczik (28.p. Burcsa) - Hajszán, Kiss L. , Pölöskei (26.p. Szentes).

Csaknem hajszálra ugyanaz az összeállítás, mint az első találkozón. Fazekas helyén itt már (ballábas jobbszélsőként) Hajszán lép a pályára, a kapus, a védelem ugyanaz, a középpálya változatlan, egyedül a csatársorban van némi változás. Feljövőben a győriek és két, szokatlanul korai csere már az első félidő derekán. Kerekes Attilát, a Békéscsaba kiváló hátvédjét utoljára látjuk a válogatottban. Ez volt a 15. mérkőzése.

Az első gólunkra a 23. percig kell várni. Póczik indításával - egy fatális védőhiba után - Hajszán kiugrik a balszélen és a hosszúsarokba lő. 1:0

Nézzük meg a gólt:

A 34. percben következik Nyilasi szabadrúgása:

37. perc. A jobbszélen Kiss László nem tud mit kezdeni a labdával...

A félidőben ezzel 3:0 az állás. Nem túl jó játék, de megnyugtató az előny. Talán túlságosan is megnyugtató? A szünet után ugyanis a luxemburgiak (akiknek ismétlem: már a góllövés is ünnep) két perc alatt feljönnek 3:2-re! Reiter és Malget valószínűleg focitörténelmet ír hazájuk válogatottjában azzal, hogy az 57-58. percben beveszik Katzirz hálóját. Ráadásul idegenben!

Mielőtt eluralkodna a pánik a magyarok között, 3 perc múlva Szentes sétál be a kapuig a labdával, azután, hogy a vendégvédelem rövid idő alatt kétszer is elveszti a labdát saját térfelén. (4:2)

Két perc, és újra Nyilasi rúg szabadot:

Aztán megint két perc, Garaba hozza fel a labdát:

A gólszerző Burcsa. Ezzel a végeredmény megismétlődött. Magyarország-Luxemburg= 6:2

Burcsa gólja

Túl vagyunk a könnyebbik részén. Csak tíz nappal később következik az egyik legnagyobb megmérettetés. Irány a Wembley!

Anglia-Magyarország

21 éve már, hogy nem tudtuk legyőzni az angolokat. Mészöly Kálmán ezúttal 6 védővel küldi a pályára a csapatot, ami mindent elmond ambícióinkról. A cél a döntetlen, egy pont.

Az összeállítások:

Anglia: Shilton - Neal, Martin, Butcher, Sansom - Lee, Mabbut, Cowans - Wihte, Francis, Blisset.

Magyarország: Katzirz - Martos (69.p. Burcsa), Kocsis I., Garaba, Tóth J. - Hannich, Nyilasi, Kardos, Varga J. - Kiss L. (69.p.Törőcsik), Hajszán.

... és nem is kezdünk rosszul! Előbb Hajszán óriási helyzetét védi Shilton, majd Varga "Kacsa" tornáztatja meg a hazaiak kapusát. A kimaradt helyzetek azonban megbosszulják magukat. Az angolok fél óra előnyt adtak, aztán a 32. percben az üresen hagyott Trevor Francis zavartalanul fejelhet a kapuba. 1:0.

Katzirz munkában

A szünet után is angol fölényben folytatódik a játék, de az már látszik, ebből nem lesz gólzáporos mérkőzés. Húsz perccel a vége előtt a kapitány kettős cserére szánja el magát. Kiss helyére bejön Törő, Martost pedig Burcsa váltja, Garaba kimegy jobbhátvédnek, a helyére Kardos jön vissza a középpályáról. Nincs mit veszítenünk, meg kell próbálni az egyenlítést. Csak kettő perc telik el és eldől minden. Withe elfekteti a védőit, majd ballal a hálóba lő. Ez is lett a végeredmény. Anglia - Magyarország = 2:0

Withe gólja, mellette Garaba és a becsúszó Kocsis

Egy vereség a Wembleyben bele kellett, hogy férjen. Megpróbáltuk, a döntetlent, de hagyományosan nem sikerült. A következő meccsen viszont kötelező volt a hazai győzelem.

Magyarország - Görögország

Mészöly válogatási elvei továbbra is a kapkodást tükrözték a kívülállókban, sőt! Ez az érzés egyre csak erősödött. A felkészülésre szánt idő elteltével újabb és újabb játákosokat húzott elő a kalapból, mint látható lesz, nem túl nagy sikerrel. Ezúttal Zsiborás Gábor viseli az 1-es mezt (Ő 4 évvel korábban, egyszer már volt válogatott) és ugyanennyi idő után ismét címeres mezben lép pályára a Fradi fenegyereke, Ebedli Zoltán, aki ekkor már harmincadik évében jár, nem nevezhető tehát fiatal ígéretnek. A VB utáni keringőben, itt tér vissza Bodonyi Béla is, a Honvéd jobbszélsője.

A visszatérő Zsiborás (itt a Honvéd ellen Jancsika és Esterházy között)

A magyar csapat: Zsiborás - Martos, Kardos, Kocsis I., Varga J. - Ebedli, Garaba, Póczik - Bodonyi, Nyilasi, Hajszán.

És rosszul kezdünk, nagyon rosszul. A fantáziátlan és enervált csapatnak már a 16. percben a kapujába bombáz Anasztopulos. 0:1, dermedt csend a lelátókon.

Anasztopulos szerzi meg a vezetést

Alig tíz perccel később érkezik egy jobboldali előreívelés és...

Nyilasi góljával tehát egyenlítünk! 1:1.

Feltámad a remény, hátha összeszedik magukat a fiúk, jó volt ez figyelmeztető jelnek. De nem így történt. A 33. percben Kostikos révén ismét a görögök vezetnek, a magyarok csak kullognak az események után. 1:2-es állásnál Mészöly a védelemben cserél. Bemutatkozik az egyszeres válogatottá váló Jancsika Károly, aki Martos helyére jön be a 43. percben. Talán az volt a cél, hogy a lassan rutinossá váló győriek mellett a bajnokságban feljövő Fradi adja a csapat gerincét. Ebben a pillanatban Zsiborás, Jancsika, Ebedli és Nyilasi van a pályán közülük, majd a szünetben beáll Szokolai is, Bodonyi helyére. De a játék képe nem változik. 5 perce tart a második félidő, amikor a mérkőzés teljesen kicsúszik a kezünkből, Papaioannu góljával már 1:3. Innen már a döntetlen is bravúr - egy kötelező győzelem helyett.

Az idő telik, nem tudjuk átvenni az irányítást. 2 perccel a vége előtt jön Hajszán...

..de ez már nem változtat a lényegen. Magyarország - Görögország = 2:3.

Hajszán a görög kapus lába között lő a hálóba

Az udvarias megfogalmazások szerint is, hazai vereségével a magyar csapat nagyon nehéz helyzetbe került. A valóság az, hogy gyakorlatilag elúszott a csoportgyőzelem reménye. Nincs remény amibe kapaszkodni lehetne. Nem látszik a csapat, amely formálódik, Mészöly mintha találomra válogatna, koncepciótlanul öregeket és kipróbálatlan fiatalokat. A győri középpályások és csatárok sem hozták meg azt az átütő sikert, amit a Rába hazai teljesítménye alapján sokan - már a VB előtt - remélhettek tőlük.

Így érkeztünk el a koppenhágai selejtezőhöz. Mészöly alól ekkorra már kicsúszott a talaj. A meccs előtt kijelenti, hogy vereség esetén lemond a szövetségi kapitányi tisztről. 31. mérkőzése előtt állunk és - ezt itt most nyilvánosan meggyónom - ez volt máig az egyetlen találkozója a magyar válogatottnak, amikor ellenünk szurkoltam. Ott és akkor úgy éreztem, a helyzet kilátástalan. Új kapitányra, váltásra, valami koncepcióra van szükség, az EB már úgyis elúszott. Szégyen-nem szégyen, ezt döntsétek el Ti, de több mint 25 évvel visszatekintve sem tudom átértékelni akkori hozzáállásomat.

Dánia - Magyarország

Nézzük az összeállítást: Katzrirz - Martos, Kocsis I., Garaba, Tóth J. - Hannich, Nyilasi, Póczik - Kiss L. (66.p. Szentes) Törőcsik (79.p. Kardos), Hajszán.

A mérkőzésről nehéz jót írni. Talán annyit, hogy egy félidőn át azért tartotta magát a magyar csapat. Annak ellenére, hogy az európai szintű klasszis, Elkjaer-Larsen, már a 3. percben vezetést szerez a dánoknak, de egy Garaba-Nyilasi akció végén ezt még sikerül kiegyenlíteni:

Nem mintha a döntetlen érne valamit - legfeljebb meghosszabbítaná a válogatott agóniáját - de a hajrára Póczikék elkészülnek az erejükkel, a dánok pedig az utolsó tíz percben eldöntik a mérkőzést (Jesper Olsen 83. perc, Simonssen - büntetőből - 85. perc) és egyben Mészöly Kálmán sorsát is. Dánia - Magyarország = 3:1

31 kispadon töltött mérkőzés végén a Szőke Szikla távozni kényszerül. A VB utáni teljes év elfecsérelt, elvesztegetett időnek bizonyult. Még mindig nem látszik, kikre építhetünk a jövőben. Harmincéves vagy afölötti játékosok ugrottak be, nyilvánvalóan epizódszerepekre. A győriekhez fűzött remények - így talán utólag is - szomorú formában igazolták Mészölynek azt a döntését, hogy a Mundial előtt már nem forgatta fel a csapatát. Póczik, Burcsa, Hannich, Szentes és Hajszán kétségkívül a magyar labdarúgás élvonalába tartoztak akkoriban, a '82-es VB-re kiöregedett játékosokat azonban nem tudták pótolni, nem tudtak a helyükbe lépni. Voltak - és talán vannak is - akik ezt személyi-, vagy Budapest-vidék ellentétekkel, eltérő mentalitással magyarázzák, az azonban leszögezhető, hogy nagy valószínűséggel ugyanezek a magyarázatok hangzottak volna el egy spanyolországi kudarc után is. Csak akkor eredmény nélkül. Mészöly 1982-es csapata minden elemében jobb és ütőképesebb válogatott volt, mint az egy évvel későbbi. És afelől sincs kétségem, hogy ha egymással valaha kiálltak volna, Fazekasék könnyedén nyernek.

Véget ért tehát az első Mészöly korszak (mert lesz még kettő). Ezt mi sem jelzi jobban, hogy Koppenhágában egyszerre hat játékos búcsúzott a válogatottól: Ők Katrzirz Béla, Kocsis István, Martos Győző, Szentes Lázár, Póczik József és Tóth József.

Az elnyűhetetlen „Jokka”

1969-ben az Országos Ifjúsági Kupa salgótarjáni döntőjét Kelet-Magyarország csapata nyerte Nyugat ellen.

Hogy a keleti fiatalokból mi lett, nem tudjuk, de az ezüstérmes nyugati csapatban öt ifjú tehetség villogott, betűrendben: Csapó Károly, Glázer Róbert, Kocsis István, Póczik József és egy reményteljes balszélső(!): Tóth József.

 

Közülük Csapó Tatabányán, Póczik és Glázer Győrött futott be szép karriert.

 

A salgótarjáni döntő lelátóján üldögélő Czibulka Mihály, a kor neves pécsi edzője és játékos- megfigyelője lecsapott Tóthra és Kocsisra, mire a Győr észbe kapott, már a Pécsi Dózsa játékosai voltak.

 

Jokka jó szívvel emlékszik a pécsi évekre. Van mire.

Bal oldali középpályásként (!) ott volt 70 tavaszán, amikor a Pécsi Dózsa tizenegyesekkel kiejtette az UEFA Kupa (akkor: EVK) előző évi győztesét, a Newcastle Unitedet a sorozatból.

19 éves volt.

 

73-ban közelről nézhette, immár balhátvédként, ahogy Rapp Imre a sírógörcs határára kergeti a Fradi csatárait a Népstadionban némely védésével és 10-est kap a Népsporttól.

 

Meglett a posztja. Balhátvéd.

Egyszerű alapelvet használt: „Megvert kutya megismeri a gazdáját.”

 

Irtózatosan kemény volt, az elején odalépett, onnantól inkább kerülték.

Szinte sosem volt sérült, neki nem fájt semmi, a szélsőknek annál inkább.

(Mondjuk meg nyíltan: okozott sérüléseket a játék hevében-de nem alattomosan tette, afféle kései Dalnoki volt. A pályán nem ismert pardont.)

A bírók néha azért ki-kiszórták :-)

 

Másfelől gyors is volt, mint a kénköves istennyila, a honvédos, majd fradista Pusztait nem számítva azidőtájt nem volt olyan szélső, akivel ne tudta volna tartani a lépést.

 

Harmadrészt mivel csatárként kezdte, nehezen lehetett eladni neki a trükköket, ismerte azokat - rablóból lesz a legjobb pandúr. Tudta az ellenszerüket is.

 

74-ben Pécsről válogatták be először, Bulgária ellen, első 5 válogatottságát PMSC - játékosként szedte össze.

 

75-ben láthatta a másik pécsi 10-es osztályzatot, id. Dárdai Pál 4 góljával a Pécs 4-2-re verte az Újpestet. Jokka ekkor épp’ Fazekast fogta a pályán.

 

Ettől függetlenül a Pécs abban az évben kiesett, Tóth pedig 6 mecsekaljai év után Újpestre került, ahogy régi barátja, Kocsis Pista a Honvédba, Zombori Sándor meg a Vasasba.

 

A Dózsa nem a védelméről volt híres. Jokka Juhász Péter helyére került be, aki szintén megjárta a válogatottat. Tóth akkor jött, amikor az Újpest épp befejezte a 7 egymás utáni bajnokságból álló elképesztő sorozatát.

 

A védelem technikás, ügyes, lelkes, de kissé lassú volt: Viczkó, Kolár, Kellner, Dunai III, Sarlós.

 

Már a Dózsában láthatta a harmadik Népsport 10-est, a bajnokságot nyerő Fradit 8-3-ra verték a lilák, Fazekas elképesztő 5 góljával. Jokka ekkor valószínűleg nem bánta, hogy már nem neki kell Fazekast fognia balhátvédként :-)

 

78-ban és 79-ben aztán bajnokságot nyert a Dózsával.

 

Két világbajnokságra jutott ki, Argentínában mindhárom meccsen játszott, a spanyolországi VB-n Argentína és Salvador ellen, utóbbiaknak rúgta egyetlen válogatott gólját, épp nem volt túl sok dolga a védekezéssel.

 

32 éves koráig volt válogatott, akkora már felnőtt mellé a honvédos Varga Jóska, a Kacsa.

 

Mészöllyel együtt távozott a dánok elleni 83-as vereség után, Mezey megcsinálta a generációváltást: Katzirz, Martos, Kocsis István, Póczik és Jokka többé nem szerepelt a válogatottban, Kiss Laci is csak egyszer…

 

84-ben átment a Dózsából a MTK-ba, itt még a középhátvéd posztján is megfordult-a gyorsasága nem kopott sokat, odaért, ha ki kellett mennie keresztezni.

 

86-ban aztán Finnországot választotta levezetésül, 11 évig játszott északi rokonainknál, máig büszke rá, hogy 46 évesen, a Nokia gyár csapatával felkerült a finn másodosztályba.

 

A magyar válogatott 107 éves történetében Tóth József szerepelt legtöbbször a balhátvéd posztján.

1974 és 83 között 56 alkalommal öltötte magára a 4-es számú mezt.

(Tudom, más idők, más világ: Lantos Mihály 52 válogatottságig jutott.)

 

Medvegyev

Magyar Kupa (MNK)

Az NB I. első idegenlégiósa.

 

Patrick Bernard Umoh. Valószínűleg keveseknek mond valamit ez a név, bár szakavatott kommentelőinket ismerve, erre sem mernék nagy tétben fogadni. A net végtelennek tűnő forrásai is alig említik, fotón pedig ez az első alkalom, hogy felbukkan a weben.  Umoh volt az első idegenlégiós az NB I-ben. (Persze könnyen lehet, hogy a háborút megelőzően voltak külföldi illetőségű játékosok magyar csapatokban, de efölött a lehetőség fölött most tegyük meg hogy átsiklunk).

 

Nem sokan hallottak róla, mégis úttörőnek bizonyult. A nigériai származású Umoh egy tengerparti városkában, Uyóban látta meg a napvilágot. A Jeetimo FC-ben lett először igazolt labdarúgó, majd hazája utánpótlás válogatottjában is megfordult. 

 

Patrick Bernard Umoh 1981-ben azzal a céllal érkezett Magyarországra, hogy befejezze építészmérnöki tanulmányait a Műszaki Egyetemen. Közben másfél évig a 43. Építők edzéseit látogatta, hogy ne hanyagolja el a focit. Aztán valaki az Újpest akkori edzője, Temesvári Miklós figyelmébe ajánlotta az atlétikus felépítésű labdarúgót, s a lila-fehér klub a próbajáték után le is igazolta.

 

Az MNK mérkőzések során mutatkozik be az Ú.Dózsa csapatában, balszélsőként. A csatár 1983. április 2-án, a Debrecen elleni idegenbeli rangadó 81. percében Szabó András cseréjeként mutatkozott be a magyar élvonalban. A Vasas elleni rangadón már kezdőemberként lép pályára, de a félidő végére húzódást szenved és lecserélik. Edzője az NB I leggyorsabb játékosának tartja. Újpesti karrierje az 1982/83-as idény utolsó mérkőzésén fejeződött be, kezdőként lépett akkor pályára, ám már a harmadik percben lecserélték.

 

Igaz, hogy maradandó nyomot nem hagyott az újpesti labdarúgásban, mégis MNK győztes tagjának mondhatja magát. Később Csepelen is játszott, sőt, gólt is szerzett az NB I-ben.

A XI. részben belépünk a Mezey-érába. Ez lesz a sorozat utolsó, legeredményesebb és egyben legszebb időszaka. A magyar futball még egyszer, utoljára kijön a hullámvölgyből. Sikereket, élvezetet, izgalmat, gólokat, örömet és élményt ad.  Olyan élmények ezek, amelyekre - túlzás nélkül - azóta szomjazunk. Visszavágyunk az érzésre, hogy milyen az, amikor nem egy gólnak, egy tisztes vereségnek, hanem a sikernek, a győzelemnek, a továbbjutásnak ujjongtunk. Közben felnőtt egy egész generáció, amelyik nem is találkozott az érzéssel. Hátra vannak még az EB selejtezők, de immár tét nélkül. Verebes Rába ETO-ja harmadszor indul harcba a bajnoki címért. Kupacsapataink régen látott sikereket, izgalmakat élnek meg a nemzetközi porondon. Mindez 1983 őszén kezdődik. Megindulunk felfelé. Micsoda idők következnek!

Tartsatok velünk! Érdemes. Most jön csak a java...