A Habony-közelivé vált Mandiner egy mesterszakos egyetemi hallgatóval íratta meg a legújabb ideológiai alapvetést. A Mandi rettenetesen kiszámíthatóvá vált a tombori hatalomátvétel óta. Rajcsányi főszerknek egy Vichy-mániás középiskolai tanár szokott a német megszállás után teljes joggal bebörtönzött esetleg kissé falhoz is állított pétainista kollaboránsok irodalmi remekeiből hosszasan idézni, aztán persze van a migráns kannibalizmusról szóló kiváló cikksorozat a határon túli zaklatottabb életű magyarság egyik képviselőjétől. Továbbá nem hagyhatjuk ki Gustav Husak kedvenc amatőr színházi rendezőjének mélyfilozófiai gondolatait sem arról, hogy miért is kell jobban szeretnünk Orbánt, mint a mogyorós csokit. A Felvilágosodás, a homoszexualitás és a jégsaláta sátáni hármasegységéről valószínűleg a Tündérhegyről írnak nekik, és nem feledkezhetünk meg a "Ki az idegesítőbb pozőr, Szilvay Gergely vagy az a másik, akinek már megint elfelejtettem a nevét?"-vetélkedőről sem.
Czopf Áron friss húsként jelenik meg a színen, és rögtön azzal nyit, hogy a konzerveknek ki kell törni a balliberális véleménydiktatúra rabságából, amivel valószínűleg az Év Újszerű Gondolata Kisebb Toppantással a Végén díjra tör. Tudom, erősen kopik rólam a politikai korrektség máza, de én bizony azt vélelmezem, hogy amikor Heller Ági néni a Spinozában Gábor Györgynek lehülyézi az aktuális konzervatív okoskát, az nem jellemezhető posztkommunista ideológiai terrornak. A balliberális értelmiség kezében, előre is elnézést kérek a kissé mondén költői képért, ma már csak olyasmi van, amivel kisebb tábortüzet sem lehet eloltani, nemhogy a konzervatív tehetség bimbózását.
Lassan írom, nagyon lassan, szinte betűnkénti módban.... A konzervatív értelmiséget már majdnem harminc éve nem akadályozza semmi abban, hogy kitörjön a marxiánus hegemónlovagok gramscista-althusserista szorításából. Annyira vannak éppen hatalmon, amennyire utoljára a Zalka Máté Úttörőcsapat pirosnyakkendőjében grízes tésztát kanalazó Szocialista Nagypapa volt. Ki akadályozta meg Lánczi András abban, hogy remekműveket alkosson, Andics Bözsi néni a munkásmozgalmi parcellából? Naponta kapnak egy intézetet, már elnevezni sem tudják őket a sok elnyomott konzervatív teoretikusról, konferenciákat rendezhetnek arról, hogyan verte vissza a Kis Antantot Dózsa László 1916-ban a Rocco Biggiani szorosban, Schmidt Mária szelíd mosolya bekerült az Alaptörvénybe, mit szeretnének ezek még, könyörgöm? Álljak neki monográfiát írni, ezek helyett, a kommunistaellenesség szerepéről a vándorvese kezelésében?
A konzervatív elitértelmiség győzött. Jó, nem pontosan ők győztek, hanem azok, akiktől a Beluga-kaviár és a Vajna Timi-kiutalásokat kapják, de változtat ez bármin is? Miért nem elég nekik az, hogy életük végéig nem kell dolgozniuk, ha egyébként úgy sem képesek rá, mit akarnak még, kilátót nevezzenek el róluk valamelyik kies mezővárosunk főterén? Még legyünk is oda magukért, a fekete hajukért, egyetlen egy szavukért, csendes nyári éjszakán?
Jelentős skandináv váltóőröket idézve: "hát a faszom nem kéne? "
