A genfi hadronütköztetőben tízezer kutató dolgozik. Egy huszonhét kilométer kerületű alagútban helyezkedik el, átlagosan száz méterrel a földfelszín alatt. Ez a világtörténelem egyik legnagyobb épített struktúrája. Mai áron körülbelül tíz milliárd dollárba került. A teljes Manhattan Projekt, az amerikai atombomba kifejlesztése mai áron 31 milliárd volt.
Paks II. legalább tizenöt milliárd dollárba fog kerülni. Az emberiség történetében is látható, mérhető, érzékelhető projektről van szó.
Az Olvasó most arra számít, hogy elmagyarázom, hogy ez mekkora katasztrófa, hogy miket mondtak valamikor Orbán, Lázár, Illés próféták, a Magyar Nemzet, az Echo TV, a G.Fodor Gábor, a Konzervatórium, a Békemenet, a Magyar Krónika, a Terror Háza, a Száz Nagy Jobboldali Értelmiségi, a Huszonkilenc Nagy Jobboldali Közgazdász, hogy ezt az egészet a Simicska fogja ellopni, a Töröcskei, a CBA, a Continental Trafik, az Orbán Ráchel traktorátusa, a Felcsúti Futballakadémia, a Skrabski Fruzsi (szegény, most arról fog filmet csinálni, hogy nimfomán jászkun asszonyok ártatlan szovjet kiskatonákat erőszakoltak meg 45-ben), és hogy kit és hová akar emiatt elásni a Bayer Zsolt.
Az Olvasó téved. Engem most nem az érdekel, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni, hogy miért rokkanunk bele, hanem az, hogyan kell kinéznie annak az országnak, ahol ez a projekt megvalósulhat.
Tegyük fel, hogy a teljes költség öt százalékának nagyságrendjében kell fejleszteni az összmagyar intellektust, hogy a magyar atomfizika, a műszaki technológiai elit, az informatika, és talán az egész magyar szellemi élet ennyivel zárkózik fel azért, hogy ez a kétezernégyszáz megawattos monstrum itt Magyarországon felépüljön, üzembe helyeztessen és működjön a huszonegyedik század első negyedének végén. Nem húsz, még csak nem is tíz, hanem csak öt százalékban. Az egy másik Magyarország lenne.
Mennyit érhet a teljes magyar jobboldali elit, aki a nyakunkon ül, Lánczi Andrástól Schmidt Máriáig? (Diszkréten nem teszek fel egy másik kérdést, amelyik nagyon hasonlítana az előbbi kérdésre, de abban a jobb helyett egy itt most megnevezni nem kívánt oldal szerepelne.) Mit tanultak ezek az elmúlt negyedszázadban?
Minden hülye tud ideológiai kiskátét írni, kiáltványt aláírni, miniszterelnöki szóra lesni, annak hátsóját nyelvvel illetni, pártlapban toppantani nagyot a lábbal, harciasan nézni a baráti kamerába. Egy kibaszott atomerőművel nem lehet szórakozni, az egy másik élet, és egyébként egy másik halál, if you get my drift.
Készen leszünk mi 2025-re? Megugorja a mi országunk azt, hogy a miénk ez a kolosszus, nekünk kell működtetni, felnövünk mi ehhez a feladathoz? Lecseréljük végre a féltudású elitjeinket, mondjuk háromnegyed tudásúakra? Fel tudjuk fogni azt végre, hogy Paks huszadával sem tudtuk fejleszteni negyedszázad alatt a magyar agyat?
Amerika a század elején messze elmaradt az európai tudománytól, a Manhattan Projekt után vitathatatlanul a világ élére került, és ma megkérdőjelezhetetlen tudományos és technológiai szuperhatalom. Nekünk egy sokkal alacsonyabb lécet kellene átugranunk. Mi nem lehetünk tudományos és technológiai középhatalom sem, de egy olyan ország igen, amelyet a reaktorok mögé lehet képzelni. A kutatóintézetek, a szuperlézer, az elitegyetemek mögé lehet képzelni, egy olyan ország, ahol azokkal a baromságokkal, amelyeket mindenoldali honfitársaink az elmúlt hónapokban összehordtak, már nem lehet próbálkozni. Ahol van egy határ, amely alá nem lehet lemenni. Ahol a tekintély nem a politikától ered. Ahol a tehetséget többre becsülik a lojalitásnál.
Nekem ma este ez jutott eszembe a tizenöt milliárd dollárról.
