Ősöreg, talán az emberiséggel egyidős toposz az, mely
szerint mindenben lennie kell valami jónak is, mondanám a jinjangot, de az urbánus
folklór is kimeríthetetlen a témát illetően. Ül a felsővezető a feleségével az
étteremben, rájuk köszön két nő, kik voltak ezek drágám, kérdi a feleség.
-A szőke az a marketingigazgatónk szeretője…
-A szeretője???
-Igen, a szeretője. Tudod, drágám, ezen a szinten ez elvárás, státusz-szimbólum,
olyan, mint a panorámás iroda a legfelső emeleten. Ha valakinek nincs
ilyesmije, az nálunk senki, az annyit is ér.
-Hát… ha ez a helyzet… És ki volt a másik?
-Nos, a másik az történetesen az én szeretőm.
-A te szeretőd???
-Igen. De hát mondtam, hogy ezen a szinten ez elvárás, ez van, nincs mit tenni.
-Nincs?
-Nincs!
-…hmmm. A miénk szebb!
Ez a kis történet (vicc, ne nagyképűsködjünk) Fata Jánosnéról jutott eszembe, az ő csodálatos kivirágzásáról. Emlékeznek még rá?
Fata Jánosnét a 2006-os választási kampányban ismerhettük
meg, ő adta az arcát a Fidesz depressziós kampányához. Orbán a 2004-es népszavazási
fiaskó után szinte teljesen lefordult a nemzeti demagógiáról, beszerzett két
tucat VOR-zakót, egy villáskulcsot, Anikó asszonynak pár viseltes otthonkát és
belecsapott a szociáldemagógia nevű lecsóba. Ez a belecsapás kulminált Fata
Jánosné óriásplakátokon való megjelenésével: rosszabbul élünk, mert ez a
rohadék bankárkormány mindent ellop, és csak a Magyar Vizsla a megmondhatója
annak, hogy micsoda gusztustalan urizálás (luxus! luxus!) megy ebben az
országban, még tán valami luxus-Audi is szóba került, miközben pedig a
látványosan deszaturált Fata Jánosnék vagy esznek, vagy a szívgyógyszert veszik
meg, de leginkább egyiket sem, szörnyű ez az egész, de annyira, hogy ide menten
a Fidesz kell, és akkor Fata Jánosné is ki fog virulni. A választások előtt pár
nappal ki is virult - már ugye a plakátokon - kapott egy kis színt, lekerült a
fejéről a kötött mama-barett, itt a Fidesz a kertek végén, elkezdhetünk örülni,
halleluja.
Korai volt az az öröm, újabb négy évig kellett utána még guggolni,
de ezért cserébe 2010-ben a Fidesz valami hihetetlen mértékben itt lett. Azóta
eltelt egy év, mindenki mérleget csinál, mindenki elemzi a kormány első évét, megmázsálja,
hogy Orbán mennyiben tudta teljesíteni a senki által meg nem ismerhetett
elképzeléseit, mit mondjak, érdekes olvasmány egyik-másik, mint ahogyan az az
írás is, ami nemrég került a kezembe és nem nagyon akar onnan kiesni.
A leggazdagabb magyarokról szóló, az. Nem tudom más hogy van
vele, de nem nagyon bírom elképzelni azt, hogy ilyen írások láttán az emberben
legalább egy sóhajnyit fel ne horgadjon a demagóg. Gyanítom, hogy ezeket a
toplistákat csak olyanok bírják kellő empátiával forgatni, akik maguk is bírnak
pár koszlott milliárdocskával, hát, nálam nagyon nem ez a helyzet, így talán
megérthető, hogy a bennem lakozó parasztba oltott proli követeli a szót, hiába
tolnám-tuszkolnám visszafelé (tuszkolsz, cseszd meg, feltörtél, mint a huszár segge
és elfelejtetted azt, hogy milyen Fata Jánosnénak lenni?), követeli a jussát a
murmurandihoz.
Szóval a lista. A száz leggazdagabb magyar összvagyona a 2002-es 632
milliárdról 2116 milliárdra nőtt. Ezt a pimf, három és félszeres gyarapodást a
jelenlegi listavezető kiröhögné, ő ugyanis megtízszerezte a vagyonkáját
2002-höz képest. A múlt évhez képest a listán belül akad némi átrendeződés,
van, aki gyarapodás helyett inkább csökkent, és a mostani hatalom viselkedését
elnézve én például nem fogadnék arra, hogy Leisztinger jövőre nem kerül még
hátrébb azon a százas listán, amin egészen biztosan jópáran fognak örömködni,
és akkor lassan vissza is tudok kanyarodni a nyitógondolathoz.
A Fata Jánosnék ma annak örülhetnek, hogy az ő burzsujaik szebbek.
Vagy nemzetibbek, mert ez is a léthazugság része: kell, ismétlem nagyon kell az erős nemzeti burzsoázia, mert attól lesz erős a nemzet. Örömhír, hogy a nemzet az elmúlt nyolc plusz évben mintegy három és félszer erősebb lett. Ha Csányin múlt volna, akkor most tízszer olyan erős lenne. Külön öröm a proliknak, hogy ez a vagyongyarapodás valószínűleg erős lendületet vehet idéntől, hiszen a legszürkébb Fata Jánosnék szívgyógyszer-árán kesergő kormánya megjutalmazta Csányiékat egy igen jelentős jövedelemadó-csökkentéssel, amikor is eltörölte a 36%-os adókulcsot. Ja, és a most kibontakozni nekigyűrkőző, immáron teljesen és totálisan végleges, a velejéig kidolgozott Dugovics Titusz Nemzetfejlesztési Támadó-Védekező Szuperszónikus és Holisztikus Terv szerint mégiscsak lesz megszorítás, értse meg minden szabolcsi zsákfaluban lakó putrilakó, hogy neki is áldozatot kell vállalnia, hogy a nemzet jövőre ne csak háromésfélszer, hanem akár ötször olyan erős lehessen, az összevetés módszertanát lásd fentebb.
És a proli még mindig örül. Ő ugyan nem ember, ezt megmondta
neki a jelenlegi legnagyobb wannabe burzsuj, a nagyurak asztaláról elé vetett
félig rágott koncokon jóllakott jobbágy, aki miközben engedelmesen tartotta oda
a haját kéztörlésre a zsírtól csöpögő mancsú gazdáinak a hálától
megrészegedetten rúgott egyet mindazon kevésbé prostituálódni képes
jobbágytársain, akik annyira hülyék, hogy még egy pár szaros tízmilliócskát sem
képes összekufircolni, holott adott mindenkinek ánuszt a Jóisten, vagy nem
adott? Na ugye, hogy adott, hát miért nem használja?
És a pór még mindig örül. Na jó, megengedi, hogy talán kicsit furcsán
viselkednek a mi uraink, de hát ugye ők legalább a mieink, nem az övéik, de leginkább nem a tudjukkik. A magyar seggbe a magyar
lófasz dukál, aki nem hiszi, kérdezze meg Lázár Jánost.
És az átlagember nem kérdez vissza. Nem kérdi meg, hogy ebben a nagy nemzeti
megsokszorozódásban az ő fizetése nőtt-e ugyanennyi idő alatt a tízszeresére? Na
jó, ne legyünk ennyire demagógok, a háromésfélszeresére. Nőtt-e Fata Jánosné
nyugdíja a tízszeresére? Ismét: na jó, … Lett-e az átlagemberek által is
igénybe vett közszolgáltatások minősége sokszorosa annak, amilyen 2002-ben (de
mondhatnék akár 1990-et is) volt? Van-e manapság háromszor olyan jó vasúton
utazni, mint az ezredfordulón? Tömegközlekedni Budapesten? Hivatalos ügyet
intézni Pusztakócsról? Van-e tízszer olyan hatékony közoktatásunk? Akad-e
legalább háromszor annyival több magyar egyetem a legjobb kétszáz között, mint
amennyi 2002-ben volt? (Sajnos akad, mert háromszor nulla az tán még a
matolcsy-matematikában is nulla.) Van-e ma háromszor annyit érő segély,
szociális ellátás, mint tíz évvel ezelőtt? És vásárlóerő-paritáson? Vehet-e ma
egy segélyezett a juttatásokból háromszor annyi csirkefarhátat? Mert valahogy
úgy érzem, hogy havi 27 ezres jövedelem és nulla vagyon mellett kicsit talán
jobban kell figyelni a vásárlóerő-paritásra, mint Csányi 155 milliárdos
vagyonánál.
Egyáltalán nem jó érzés szociáldemagógnak lenni, de kihozzák az emberből. Én nem vagyok szocialista, el tudom fogadni még a nagy jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket is, tudok azzal együtt élni, hogy az ország száz szerencsésebb (a konjuktúra-lovaglás is egy olyan sport, amelyik igényel némi szerencsét, ezt lássuk be) embere a GDP 7%-át kitevő vagyont birtokol, hogy ennek a vagyonnak a segítségével ezt az egész bohóckompániát jóféle marionett-művészként rángatja, mondom, tudok ezzel együtt élni, de lenne két egészen aprócska elvárásom.
Az egyik a quid pro quo-ról szólna. Azért viselem el az elit burzsujságát, mert ők működtetik a társadalmat. Ők, nem én. Én egy buta pór vagyok, semmi Csányihoz mérhető vagyonom, de még Lázár Jánoshoz képest is egy senki vagyok, és az azt hiszem, hogy elvitathatatlan, miszerint az ember szabadsága a vagyoni helyzetével áll arányban, így biza az én hatásom a társadalomra közel nulla, tehát a felelősségem is ezzel egyenértékű, nem úgy az ezermilliárdokat birtokló százaké. Mekkora lehet ma Magyarországon egy átlagember vagyona? Harmincmillió? Csányinak ötezerszer ennyi van, és közben arra is illik figyelni, hogy a hatalmi matematikában ötezerszer harmincmillió az körülbelül 150 milliárddal kevesebb, mint egyszer százötvenmilliárd. Övék a hatalom, élnek is vele, szépen gyarapodnak, de a felelősséget, na azt nem akarják. A vagyonuk megnőtt 632 milliárdról 2116 milliárdra tíz év alatt, és ni, mit mondatnak a bohócukkal:
A gátépítés, a csatornatisztítás, a víztározó-építés nem 21. századi technológiával fog történni Magyarországon, hanem közmunkában.
Üljön le, Breki úr, valami nagyon megrázó dolgot kell önnel közölnöm.
Hélóták, ehhez mit szóltok? Elbaszta az elit, és most benneteket küldene vissza száz évvel, de vajon nektek eszetekbe jut-e rákérdezni, hogy rendben, Pinokkió, visszaidőgépezel minket telkes jobbággyá, de vajon ezzel egyidőben az elitet is visszatolod legalább tíz évnyit? Mert úgy lenne korrekt: ha az elmúlt évek a tévútról szólnak és vissza kell mennünk a rajtvonal mögé vastagon, akkor menjen mindenki: 2116 mínusz 632 az annyi mint 1484 milliárd. In integrum restitutio, plusz a kamatok, plusz a büntetés azért, mert nem teljesítettek, nem működtették rendesen a társadalmat. Egy kis gátépítés, csatornatisztítás, víztározó-építés, de én abban sem látnék semmi kivetnivalót, ha teszem fel valamelyik főburzsujt ki lehetne kölcsönözni egy kis ház körüli munkára.
A másik feltételem pedig nagyjából az, amit az „amerikai álom” névvel lehetne közérthetően jelölni. Arról szól, hogy mindenkinek legyen esélye szintet ugrani, azaz meggazdagodni, bekerülni az elitbe. Valódi esélye, nem csak formális. Ami most nálunk van, az nem túl hihető, és akkor még finoman fogalmaztam. De az elitet szemmel láthatólag ez sem érdekli, az oktatásról egy év alatt sem voltak képesek egyetlen értelmes szót sem ejteni, miközben a társadalmi átjárhatóságra olyan gyönyörű mintákat mutatnak be, hogy az embernek sírni támad kedve. Hát hol van még egy olyan világ, ahol egy frissen végzett egyetemista egy közlekedési gigavállalat élén kezdi a szakmai gyakorlatát? A köztársasági elnökünk hivatala, mint kádergyerek-keltető már szót sem érdemel. Mi lehet alacsonyabb szinteken, ha a fej ilyen? Ez ma az elit üzenete: guba gubával, suba subával. Ez a magyar konzervatív kiáltvány, Krisztus után 2011-ben.
Így néz ki a Fidesz első éve. Megtudtuk, hogy az elit az elmúlt évtizedekben egyedül az elitet működtette jól, százmilliárdokban mérhetően, miközben megtudtuk, hogy a társadalmat irtózatosan szarul működtette, itt állunk a nem is tudom mi szélén, szakadék, vagy mi az aktuális szimbólum, és valakinek ezért fizetnie kell.
A kispénzű átlagember, a pór, a proli, a hélóta pedig még mindig büszke arra, hogy az ő plutokratája a szebb! Az elitnek van igaza: az ilyennek ott a helye a gáton, nem XXI. századi technológiával.
