Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!
Fiatalok, ahogy mondtam már korábban is, kivétel nélkül, 2006-ban, szeptemberben a fiatalok megmozdultak, és a kormány távozását, a miniszterelnök távozását követelik.
Császár Attila HÍRTV 2006. szeptember 18.
Kevesen választották az új átalányadókat, a költségvetésbe a katából és a kivából befolyó bevételek messze elmaradtak a várakozásoktól, ez azonban javítja a költségvetés egyenlegét
Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. április 2.
Úgy tűnik egyébként, hogy a parlament előtti megmozduláshoz képest ez itt már nem a politikáról szól olyan értelemben, hogy itt jelen van a helyszínen a politika, hanem tényleg a fiatalok azok, akik követelik a szabad sajtót.
Császár Attila, HÍRTV 2006. szeptember 18.
A rendszerváltás óta még egyszer sem volt olyan alacsony Magyarországon az infláció, mint amennyi a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint idén és jövőre lesz
Puskás Imre (FIDESZ) 2013. március 28.
Vegyük elő az evangéliumot és rájövünk, hogy Isten nem akarja lelki adósságainkat behajtani rajtunk, hanem azokat kifizetetlenül elengedi, ugyanis Jézus volt, aki kereszthalálával kifizette mindannyiunk adósságát.
Vejkey Imre a rezsicsökkentésről, 2013. március 25.
nem a magyar országgyűlés akart új módosítást készíteni az alaptörvényhez, hanem az alkotmánybíróság kötelezte erre
Giró-Szász András, 2013. március 18.