Híres utolsó szavak

Ez nektek vicces?

nem felejtünk.jpg

 

 


 

Jobban teljesít...


Orbán Pinocchio thumb.jpg

FRISSÍTVE!

Itt az újabb történelmi csúcs

A központi költségvetés bruttó adóssága: 2010. május: 19.933,4 Mrd Ft; 2011. május: 21.116,5 Mrd Ft; 2012. május: 21.180,9 Mrd Ft; 2013. május: 21.765,4 Mrd Ft; 2014. október 24.736 Mrd Ft;2015. június 6. 24 847 Mrd F

 

Szűjjé má'!
tumblr_nzd85jlxqr1qd6fjmo1_1280.jpg

 



 

Te már bekövetted?

 

Vincent tumblr Falus.JPG

 


 

Vincenzúra

Troll Vincent.jpg

Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!

Köszönettel: Vincent Anomália

Címkék

abszurd (39) áder (5) adózás (11) alkotmány (45) alkotmánybíróság (10) államosítás (7) arcképcsarnok (14) ascher café (24) a létezés magyar minősége (6) bajnai (16) bank (7) bayer (23) bayerzsolt (14) békemenet (7) bkv (7) bloglossza (14) borzalmasvers (156) cigány (7) civilek (5) civil társadalom (8) demokrácia (24) deutsch tamás (6) devizahitelek (9) dogfüggő (10) egyház (10) ellenzék (7) erkölcs (17) érték (19) Érvsebész (11) eu (13) eu elnökség (8) felsőoktatás (15) fidesz (76) fideszdemokrácia (7) film (12) filozófia (13) foci (12) focijós (19) focikvíz (54) focitörténelem (94) fritztamás (6) gasztrowhat (9) gavallérjános (10) gazdaság (8) gengszterkrónikák (14) gyurcsány (27) hangfal (98) heti válasz (19) hétköznapi történetek (32) hétvége (44) hoax (5) hülyék nyelve (16) hülyeország (165) idézet (768) igazságszolgáltatás (6) imf (26) indulatposzt (11) interjú (7) járai (12) jobbik (17) jogállamiság (33) kampány (12) kampányszemle (9) katasztrófa (5) katonalászló (21) kdnp (9) kétharmad (16) költségvetés (21) könyvszemle (9) konzervatív (18) kormányváltás (22) kormányzás (42) kósa (8) kövér (11) kultúra (21) kumin (14) lánczi (5) lázár jános (12) levelező tagozat (12) lmp (8) longtail (10) magánnyugdíj (25) mandiner (15) március 15 (8) matematika (9) matolcsy (44) mdf (5) média (48) melegek (8) mesterházy (7) mnb (5) mosonyigyörgy (7) mszp (32) mta (5) napitahó (7) navracsics (14) nedudgi (15) nekrológ (11) nemigazország (5) nemzeti együttműködés (5) ner (11) nyugdíj (5) oktatás (12) önkormányzatok (6) orbán (46) orbanisztán (15) orbánizmus (101) orbánviktor (65) országgyűlés (6) pártállam (23) politika (14) polt (5) program (9) retro (115) retró (22) rettegünk vincent (14) rogán (9) sajtó (22) sajtószemle (6) schmitt (38) selmeczi (8) semjén (6) simicska (7) sólyom (7) spoof (19) stumpf (5) szász (6) századvég (7) szdsz (9) szijjártó (16) színház (35) szlovákia (5) szszp (5) tarlós (12) társadalom (50) törökgábor modul (8) történelem (5) tudjukkik (22) tudomány (17) tüntetés (17) ügyészség (9) választás (37) vb2010 (19) vendégposzt (68) videó (11) vincent (10) Vincent szülinap (6) voks10 (7) vörösiszap (16) zene (23) Címkefelhő

A mi exnácink jobb, mint a ti exnácitok (heheposzt)

2020.01.25. 18:24 | jotunder | Szólj hozzá!

      

      Bocs, ezt nem bírtam kihagyni.  A Mandiner nevű pártlap interjút készített Joseph Pearce-szel, akiről azt írták, hogy fiatal korában szélsőjobboldali eszméket vallott, de később megtért és most Pesten sürgölődik-forgolódik jókeresztényként. 

      Joseph Pearce konkrétan a brit náci szcéna egyik alapembere volt, igazi fajgyűlölő vadállat, akit kétszer is börtönbe zártak. A börtönben "tért meg". Annak a Nick Griffinnek volt a spanja, akit még Orbánék is kitiltottak Magyarországról. 

      Pearce azért Szilvay testvérnek is áradozott egy jót Charles Maurras-ról. Maurras volt az a mocskos kollaboráns disznó, aki még szigorúbb zsidótörvényeket követelt a náci megszállás idején, amiért meg is kapta az életfogytiglanját. 

      Azért milyen jó, hogy Pearce nem volt jobbikos.

 

 

Az osztrák közszolgálati televízió műsora Orbániáról magyar felirattal

2020.01.24. 13:58 | jotunder | 29 komment

 

     Íme. 

Városmajor

2020.01.23. 18:45 | jotunder | 32 komment

 

    1.   Pár hete a bozóttüzben leégett a Victoria állambéli Buxton számos épülete, köztük egy számozatlan ház a Dyes Lane-en.  Az ausztrál híradóban is mutatták, ahogy a tűzoltók kétségbeesetten küzdenek a lángokkal, egészen addig, amíg a ház tetőszerkezete össze nem omlik. Az épület majdnem százötvenéves volt, az egyetlen emeletes ház a környéken. Valamikor egy  kisebb majorság is tartozott hozzá, évek óta a helyi ipartestületé volt. 

   2.  1973. október tizenkettedikén a Sayeret Tzanhamin ejtőernyős kommandó felrobbantott egy hidat a szíriai-iraki-jordán hármashatáron. Az egység parancsnoka a harminckilenc éves Yossi Ron volt. Ő volt az egyetlen, aki megsebesült. A háború után leszerelték és a Shabak (Shin Bét) tisztje lett. 

   3.     A buxtoni házban halt meg 1980 tavaszán az ausztráliai nyilasvezér Megadja Ferenc. Amikor a tetemet április elején megtalálták, már alig tudták azonosítani. Arrafelé már nincsenek dingók, csak hatalmas, éhes patkányok. Amikor a melbourne-i nyilasok május közepén megjelentek, a szomszédok már mindent elvittek a házból, ami mozdítható volt. 

  4.  Rónai József 1934-ben született Budapesten. Apja Rónai (Reichfeld) Dezső tisztviselő volt, anyja Glüch Adél háztartásbeli.  Glüch Adélt 1944 karácsonyán ölték meg a nyilasok a városmajori nyilasház kertjében. Miután megerőszakolták és agyonverték, Kun páter hegedűn eljátszotta az Ave Mariát. A városmajori nyilasok parancsnoka, Glüch Adél gyilkosa, Megadja Ferenc volt. 

  5.  Francesco Ramón 1980. március elsején érkezett meg a melbourne-i nemzetközi repülőtérre. Papírjai rendben voltak, senki sem gondolta, hogy ő és kisérője izraeli titkosszolgálati tisztek, Yossi Ron és Judah-ben-Israel. 

   6.   Yiannis Theodoridisz  a hotelben várta őket.  Apja 1956-ban disszidált Magyarországról, vendéglője volt Melbourne egyik külvárosában.  Thedoridisz vezette el Ront és társát a healesville-i Grand Hotelhez, ahol minden második kedden a melbourne-i hungarista egyesület találkozója volt. 

   7. Megadja 1952-ig bujkált. Amikor letartóztatták, Vértes őrnagy az államvédelem "jugoszláv" vonalának parancsnoka alkut ajánlott neki, elkerülheti a halálos ítéletet, ha az államvédelmi hatóság ügynöke lesz. Vértes helyettese, egy egykori görög kommunista, nem volt elragadtatva az ötlettől. 

  8.   A házba csak Ron lépett be. Négy gramm Zeor-t lőtt bele Megadja nyakába, a halál körülbelül tíz perc múlva állt be. Ron csak ekkor hagyta el a házat. 

  9.   Glüch Adél holttestét sohasem találták meg. Tzvi Ron sírkövére vésték rá a nevét egy izraeli kibucban. 

 

A liberális filozófus esete Gyöngyöspatával

2020.01.20. 20:58 | jotunder | 104 komment

 

     A liberális filozófus igen határozottan kritizálja az általa hiperliberalizmusnak nevezett progresszivizmust, és a "humanista" megközelítést, a tudomány és a haladás kultuszát, maró gúnnyal ír a brit egyetemeken uralkodó baloldali radikalizmusról, ezért sokan már nem is tartják igazi liberálisnak. A liberális filozófus ennek ellenére a legjelentősebbek közé tartozik a szigeten, számos könyvét lefordították magyarra, így például a Liberalizmus című kötetét. A liberális filozófust John Graynek hívják és valószínűleg sohasem hallott Gyöngyöspatáról.

     Gray pár napja írt egy cikket a New Statesmanbe "Why the Left keeps losing" címmel. Az alábbiak ebből az írásból származnak és nem Sir Roger Scruton "The Thinkers of the Left"-jéből vagy Patrick Deneen "Why Liberalism failed"-jéből.

      "Legyen bár liberális vagy corbynista, a progresszivista kultusz lényege a hit abban, hogy azokat az értékeket, amelyek mostanáig az emberi civilizációt, különösen a nyugati civilizációt, jellemezték, szemétdombra kell hajítani. Egy újfajta társadalomra van szükség, amelyet majd a progresszívek terveznek meg. A mű-marxizmustól a hiperliberalizmusig mindenük meg van ahhoz, hogy egy új világképet alkossanak."

       John Gray autoriter rezsimnek tartja Orbán államát, de a populizmus keményvonalas liberális kritikusairól (lásd Hillary Clinton mondatát a "kosárnyi siralmas emberről" akik később hatalomra segítették Trumpot) is megvan a véleménye.

       Gray szerint, a brit munkásosztály (akiket David Goodhart úgy írt le, hogy életüket tipikusan a születési helyük pár tíz kilométeres környezetében élik le, és akikben még mindig tetten érhető a pre-68-as brit világkép, ezeket hívta "somewheres"-nek) valójában két dolgot várt el (és nem kapott meg) az elittől, biztonságot és tiszteletet. Ezt használta ki a neoliberális thatcherista lózungokkal csak igen mérsékelten operáló, az északi melósvárosok népe fülébe duruzsoló Boris Johnson.

      Gray szerint a "somewheres" nem akarják visszafordítani az idő kerekét, nem akarják a régi világ visszatértét, de szeretnének valamilyen egészséges kompromisszumot a liberális technokrata elittel (tegyük hozzá, ha egyetlen egy emberrel akarnám reprezentálni a liberális technokrata elitet, az Boris Johnson habonyárpádja, Dominic Cummings lenne) a vállalható értékekről.

     A magyar nép és általában a magyar "somewheres" osztály sokkal rosszabb helyzetben van, mint a brit. A liberális demokrácia a lehető legkevésbé organikus módon került Magyarországra. A magyar néppel közölték, hogy amit eddig tanultak a helyesről és a jóról az kuka, amit a nagyszüleiktől hallottak a helyesről és a jóról az is kuka, jogállam van és demokrácia, itt tessék aláírni, sajnos a kedves választópolgár munkahelye megszűnik, de helyette lesz nagyszerű piacgazdaság, egyenlő pályák egyenlő esélyek alapon, vagy talán mégse.

      Ami az Egyesült Királyságban majdnem egy évszázad alatt alakult ki, azt gyakorlatilag egyetlen délelőtt, szépen, elvágólag beírták egy alkotmányba, lehetett kimenni az utcára ünnepelni, és az lett a kiváló gondolkodó, aki éppen másfél héttel hamarabb olvasta Bourdieu-t, mint az elmaradottabbja, és amúgy az illető kiváló gondolkodó a következő pillanatban már tanította is Bourdieu-t, az, hogy előtte tudszocot tanított vagy szamizdat-terjesztésért volt feketeseggű, valójában nem oszt, nem szoroz. Jó, kicsit oszt is, szoroz is, de azért nem olyan nagyon.

    Az egyszeri magyar nemértelmiségi vidéki ember biztonságra vágyik, és a bizonytalanságot nagyon gyakran a roma polgártársai jelentik számára. Az általa lenézően Kolompár Dzsennifernek csúfolt lányt, akit esetleg valóban Kolompár Dzsennifernek hívnak, és bejutott a gimnáziumba, esetleg a főiskolára, valóban keményen dolgozó, de gyakorlatilag írástudatlan szülőkkel, nem tudja annyira értékelni, mint amennyire ez elvárható lenne. És ezt John Gray is szomorúan konstatálná. Azt azonban megjegyezné, hogy sajnos sokkal de sokkal több a rossz történet, mint a jó, és ezek a rossz történetek félelemmé kristályosodnak. Igen, a magyar félelmekben van valamennyi rasszizmus is, nagyjából annyi, ami a Scruton-féle Salisbury Review-van volt a jamaicai bevándorlókkal szemben a nyolcvanas évek elején. Talán több is van, de nincs annyi, mint a húszas évek Amerikájában, amikor Tulsa városában több tucat feketét gyilkoltak le egy pogromban.

    Igen, a magyar nemértelmiségi vidéki embernek nincs jogállamiság-fétise, hogy egészen finom legyek. Ő pont leszarja azt, amit mi meg pont nem szarunk le, de édeseim, mi is sok mindent leszarunk, amit ők nagyon nem szarnak le. Kinek a szara a jó szar, a megfelelő, európai szar, az egy érdekes filozófiai kérdés.

   Ez az egész történet ráadásul magába a pokolba van beágyazva történelmice, mert a magyar faji problémák nem azt jelentették, hogy egy pakisztáninak nem adtak ki egy szobát Southamptonban, hanem, hogy a dédmamámat gázkamrába küldték. Nem dolgoztunk fel semmit, pont a krumplileves lett a krumplileves és még sok minden más, és most ott állunk ezzel a köpcös maffiózóval, aki a Kolompár Dzsennifert is leszarja, meg a magyar nemértelmiségi vidékit is, hogy a mi kulturális, tudományos nyammerolásunkat, amit mindközönségesen magyar szellemnek is nevezhetnők, mennyire szarja le, arra nincs igazán szó a nyugat-kipcsákban.

 Nem olyan egyszerű ez, mint egy Facebook komment harmincegy lájkkal.

P.S.   Félreértés ne essék, ezt nem én írtam, hanem a John Gray írta volna, én természetesen csak nézek hülyén ki a fejemből.

  

     

      

   

   

    

Magyarok és jideaux-k avagy az élet Pokorni nagypapa után

2020.01.16. 19:33 | jotunder | 126 komment

 

      Magyarország talán belepusztulna, ha kitépnék belőle a hazugságait. A húsába nőttek a hazugságok, a nyelvébe, a szokásaiba, a hétköznapjaiba.

      Az első hazugság az, hogy a magyar szabadságharcos nemzet. Ferenc Jóska és a Lovastengerész után Kádár Jani bácsit is elfogadta nagypapának. Az országról lassan leszáradt a szocializmus, a kommunista párt bedobta a lapjait, a nép pedig csak állt és nem értett semmit. Tegnap még Ikarusz, Videoton, legvidámabb barakk, ma meg a Nyugat szegény rokona, aki időnként kap csomagban csokit és használt ruhát.

     Újra fel kellett venni a hazugság fonalát. A kommunista hazugságok nem illeszkedtek be a hazugságok jó rendjébe. A magyar alaphazugság ugyanis vérjsarj és fajgyökér. Mártíriumában megszentült Attila unokáit, az egy vérből valókat, Turul és Emese keresztényi frigyének gyermekeit, a Népek Krisztusát tótok és oláhok szekírozták,  pedig tudniuk kellett volna, hogy a szkíták utódai a Kárpát-medence igaz urai, az Ezeréves birodalmat (mínusz Dzsingisz kán, mínusz Szulejmán, mínusz Lipótók és Mariterik) személyesen a Szűz Mária adományozta Szent Vajknak a Nagy Humanistának.

     Ezer évig élt egymás mellett a magyar Bárány és a magyar Farkas, a boldog jobbágyok csinos portáiról a jó Prof. Dr. Werbőczi dicsérete zengett, igazságos királyok simogatták alattvalóik buksiját, és a Kárpát-Duna-Nagyhaza már éppen megkapta volna az Oscart a romantikus családi vígjáték kategóriában, amikor megjelentek a galíciai hordák és elpénecolták a Legtehetségesebb Nép szerencséjét.

     Nyilván volt igény kisebb magyarságvédő intézkedésekre, amelyek persze nem a Kohnok és a Grünök ellen irányultak, hanem a rögmagyarság kibontakozását segítették elő. Nem kell mindenkinek orvosnak lenni, egyáltalán bárminek lenni, milyen bájos ez a kis fürdőhelyiség, ahová persze nem a turáni néptest zárja be Önöket, mi mossuk a kezeinket, mint Pilátus elvtárs, amikor az a hercigeskedő zsidógyerek nem mondta fel a kratkij kurszt.

     Wass Albertről és Tormay Cécile-ről, Prohászka Ottokárról és Hóman Bálintról azért kell elnevezni középhegységet és mandulásnugátot, azért lesznek integráns részei a környezetismeret és szerveskémia tantárgyaknak, mert ők tisztították meg az édi Blutot és a cukker Bodent a mediterránabb heftiktől, amelyek valljuk meg eleve nem illeszkedtek be organikusan az egészséges fajiságba,  ne tessék panaszkodni Petschauer úr, ez csak férfias szívatás, kaptunk is érte igazgatótanácsi posztot a Gróf Molnár Tamás Sportuszodában.

    A sok hazugságot persze időnként katalogizálni kell, félvászonba kötni, kismirglizni, egységes rendeletként publikálni a Fajmagyar Közlönyben, zárórendelkezésként habostortával. Kell egy vezérhazugság, afféle kályha ahonnan indulhat a hazugságtangó. Mert  hazudni sem lehet csak úgy bele a klímahisztériától védett igazkeresztény levegőbe, v.ö. kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot, nem a konkrét, aktuális, délelőtt tizenegy óra harminckilenc perckor érvényes hazugság a lényeg,  hanem az, hogy népben és nemzetben legyen hazudva.

    A mai vezérhazugság az, hogy belőlünk árad az európaiság, mi védelmezzük a Keresztény Európát a zsidósoros által felhergelt szíriai óvodásoktól. Mindezt egy nyilaskeresztes mosónő külsejű Manci néni képviseli a Keresztény Európában, miközben tiszta tekintetű helyettes-államtitkárok kórusa énekli a fehérvári huszárokat. Érlelődik a legsúlyosabb córesz, hátsó sorba ültetnek bennünket az agresszív polák gyerekkel, aki amúgy kissé fasírtban van Bíborbanszületett Vlagyimir Vlagyimiroviccsal a Spanok Spanjával, de ezt majd Manci néni megoldja. Jobberke is érzi, hogy valami nincs rendben, amikor egy Liberális Internacionáléból nem is oly régen kipottyant volt KISZ-titkár egzecíroztatja a kereszténydemokratákat, de hátha kap még egy intézetet, egy színházat, esetleg egy kisebb díjat borítékkal, Wartburg-kiutalást, Erdért-faházat, Kóté Lili farizmát szlovén viszkivel és horvát konyakkal. Az oroszok már a spájzban vannak, de Béla menj már be a Grünfeldék házába a zongoráért, nekik már úgysem kell.

   Zsidók már nincsenek. Az utolsó zsidó a Gali nagymamám volt, aki annyira ideges lett, ha tizenegyest lőtt a magyar válogatott, hogy kiment a hallba, és az unokájának kellett közvetíteni, még revizionista is volt egy kicsit, nemcsak nackó, és véreshurkát sütött nekem, de külön volt a tejes és a zsíros mosogató, és én szedtem ki a mezúzát a falból, amikor lebontották a házát. Persze ő ű-vel mondta, a jomkippurt meg jankipernek, Slómókám hányná a keresztet ezerrel.

   Zsidók már nincsenek, nincs is rájuk szükség, a hazugságok már nélkülük is működnek, a jideauxhazugságok is, az a lényeg, hogy ott legyen a hazugság a bölcsőnél, az iskolában, a reggeli kávénál, a rövid, méltósággal viselt szenvedés utánnál, a végső utolsó csendben, mert ha nincs az a hazugság, akkor az ember csak áll az utcán, el kellene döntenie, hogy balra vagy jobbra induljon, hogy itt éljen vagy ott haljon, senki sem mondhatja meg neki, hogy kit kell gyűlölnie, magának kell eldöntenie, hogy kicsoda, és erre ez az ország most nincs felkészülve.

   

    

Roger Scruton esete Orbánnal és velünk

2020.01.15. 20:53 | jotunder | 72 komment

 

      Tamás Gáspár Miklóst kérte fel a Válaszonline arra, hogy írjon egy nekrológot Roger Scrutonról. Aztán inkább mégis Stumpf András írását publikálták. TGM ugyanis szélsőjobboldali pozőrként, persze egy nagyon tehetséges szélsőjobboldali pozőrként, írta le Scrutont, lánya keresztapját, egykori barátját.  Ebben persze sok igazság van, Scruton orbitálisan nagy pozőr volt, ahogy felépítette magából a huszadik századi Edmund Burke-öt, az  Bernard Henri-Levy-díjas megoldás volt. Az általa épített legenda szerint, Párizsban, lásd Reflections on the Revolution in France, az 1968-as események idején döbbent rá arra, hogy a lelke mélyén konzervatív,  nem kicsit átlátszó csajozós dumcsika, de működött.

    A fiatal Burke egyébként esztétikai munkájával lett valamennyire ismert Európában, és Scruton kedvenc témája is a "sublime" volt. Pontosan tudta, hogy mikor és kikkel kell összeveszni, kikbe mikor kell egy jót belerúgni (The Thinkers of the Left egy jól megkonstruált póz, ebben szarozta le az összes lehetséges Habermast és Lacant, és be is jött neki) és pontosan akkor focizta ki magát a brit felsőoktatásból, amikor rájött, hogy kiválóan meg tud élni anélkül, hogy állandóan órákat kell tartania közepes tanulóknak. Persze végigrinyálta az egészet, hogy neki nincs állása Angliában, de azért minden hétvégén hazarepült Bostonból rókavadászbulikra, 1986-os Chateau Lafite Rothschild egy kis szarvasgombával, de rusztikusan, mert közép-angolok vagyunk.

     Teljesen tudatosan építette fel magát, az imidzsét, szerette a pénzt, de nyilván  volt egy nagyon komoly ellenérzése a posztmodern bullshittel és  a popkultúra kommerciálisabb részével szemben (sikerült neki bepereltetnie magát a Pet Shop Boys-szal). Ahogy a japán dohánygyárat lehúzta, no meg a fél amerikai sajtót, az szinte művészi volt, és úgy tudott róla beszélni, mintha a Ratzinger bíborosnak adományozta volna a veséjét.

      Az, hogy megvásárolta szegény Enoch Powelltől (őt aztán tényleg szélsőjobboldalinak tartották, noha inkább az amerikai déli konzervatívok egy mérsékeltebb verziójával csinálta ki a karrierjét, amúgy eredetileg egy hatalmas tudású egyetemi professzor volt, aki harcolt a nácik ellen) a falkavadász rucikáját, jézusmária, mekkora póz.

     Igen, a Sexual Desire-ban perverzióként írta le a homoszexualitást, amin később azért finomított. Scruton Sancho Panzája Douglas Murray nem nagyon titkolja, hogy meleg, de... remélem mandineres főmorálka  is olvassa ezeket a sorokat, kezek a takaró felett Gergelyke, nem gondolunk annyit a huncut papbácsira, Scruton a maszturbációt, apage satanas, is perverzióként írta le, ami megint akkora póz, mint ide a Salisbury katedrális. Egyébként egy időben Salisbury harmadik márkiját tekintette példaképének, akiről, ez volt a lényeg, gyakorlatilag semmit sem lehetett tudni.

    Szélsőjobboldali... ugyan. Néha marhaságokat beszélt, de egy molekulája sem volt szélsőjobboldali. Pozőr volt, de önazonos pozőr. Imádták a tanítványai, a barátai, a nők. Kevesen tudják, de nem volt neki elég, hogy évente írt egy kötetet, félelmetes oxbridge-i stílusban, óriási lexikális tudással felvértezve, hanem megírta a faszom Q1-es cikkeket is, igazi filozófiai folyóiratokba, miközben ezt tényleg senki sem várta el tőle.

    Kissé átírva Timothy Garton Ash-t, a másik britet, aki nem szarta le a kelet-európai ellenzéket a nyolcvanas években, az a liberális demokrácia, amelyik nem bírja elviselni Roger Scrutont, pusztulásra van ítélve.

    És akkor most el is jutottunk az anyaszomorító Orbánhoz, akit Scruton a nyolcvanas évek óta ismert (amikor, igen, ez a véleményem, tudom, ezen tetszenek majd rugózni, Orbán még nem volt anyaszomorító, sőt, nagyjából úgy gondolkodott, mint én most, talán kicsit liberálisabban), és aki röviddel halála előtt kitüntette.

    Elképzelhető, hogy az orbánság is csak egy póz, és van valahol egy privátorbán, aki egy cukika, aki egész nap hívogatja Anikót, hogy ő lemond, mert már nem bírja, hogy ezt kell csinálnia, és ha meglát még egy megadját, bizisten lerúgja a lépcsőn, de ez engem nem érdekel.

    Orbán kitalált egy magyari konzervativizmust, ami egyesíti a bicskásnyilas magyar altalajt, a felfelé nyaló, lefelé taposó karrierista pannon népfit, és azokat, akik von Haus nem nagyon szeretnének ballerekre szavazni még pár évszázadig. Ez utóbbiaknak kezd egyre inkább elege lenni.

     Egyáltalán nem igaz, hogy Scruton kritikátlanul elfogadta Orbán autoriter faszkodásait,  haverkodását Putyin tanár úrral. Azt is erősen kétlem, hogy Chantal Delsolnak vagy Remi Brague-nak valóban bejön  a megyekettes orbánizmus. Azonban  a radikális progresszivizmus és az uniós szupranacionális techno-bürökrácia ellenségeként, illetve a keresztény értékek védelmezőjeként (itt két dologról van szó, a melegházasságról és a muszlim bevándorlásról, nincs ám harmadik) tekintenek Orbánra, és nem egy pitiáner nyugat-kirgizisztáni despotaként. Mármint abban a másfél napban, amit valamelyik ötcsillagos pesti hotelben töltenek, kilátás a  Karmelita kolostorból pezsivel, included.

     Ezek az emberek nem szélsőjobboldaliak, hanem tekintélyes keresztény értelmiségiek (hát pont Scruton nem volt az, az ő transzcendenshez való vonzódása masszív póz volt, próbált hinni Jézus feltámadásában és az Örök Életben, csak nem sikerült neki).

    Üzenet jön, messzidzs... Ki kell nyitni a szívünket a Scrutonok felé, a Chantal Delsolok, a Remi Brague-ok felé egy olyan országban, ahol a baromarcú szélhámos Milo Yiannopoulos osztotta az észt a kormány illetve a kormány mellett srévizavé elhelyezkedő Mária asszony díszvendégeként. Nincs más. Ki kell nyitni a szívünket azon jobboldaliak felé (drága TGM professzor úr, Önnek is), akik ugyanúgy undorodnak a gazemberségtől, mint mi. Lehet, hogy nem lesznek olyan csodálatos képességű emberek, mint Scruton, de valljuk meg a magyar balliberális oldalt sem a csodálatos képességeiért szeretjük.

    Igen, Pokorni felé is ki kell nyitni a szívünket, nem kell most nekiesni, hogy bontsa el a faszom Turult, át kell fazonírozni a Turul jelentését, ki lehet abból szedni a bicskásnyilasságot, és ami marad, az bőven elviselhető lesz. Lehet, hogy egyszer a Stumpf István felé is ki kell nyitni azt a szívet, vagy Orbán régi miniszterei felé, akik már régen kiestek a pixisből, de esetleg a szomszédaink, kollégáink  felé is, és igen a kevés magyar Scruton felé, ha egyáltalán van ilyen, akik tudják milyenek?

  Mások.

 UPDATE:  Éreztem ám, hogy mindenki az utolsó bekezdés miatt fog pattogni. Nem, nem kell konkrétan Pokorni és Stumpf, X.Y vagy A.B felé kitárni azt a szívet. Maradjunk abban, hogy valakik felé jó lenne kitárni azt a szívet, esetleg régi ismerősök, barátok felé, akikkel a politika miatt lett hűvösebb a viszonyunk.  

Még mindig nem Kövér Lászlóról szóló poszt (vonneumannposzt)

2020.01.14. 19:19 | jotunder | 22 komment

 

    Hét évvel ezelőtt írtam egy posztot "Nem Kövér Lászlóról szóló poszt " címmel. Abban a posztban Neumann Jánosról volt szó, és egy problémáról, ami Neumann János kedvenc algebráival volt kapcsolatos.

   Felkerült egy preprint a netre, amelyben a szerzők azt állítják, hogy megoldották azt a bizonyos problémát, a híres Connes-féle Beágyazási Kérdést. És azzal a módszerrel oldották meg, amiről a posztban szó volt (Tsirelson sejtés). Erről a kérdésről konferenciák egész sorát rendezték.

   Nem ágyazható be minden (szép) von Neumann algebra, legalábbis ezt írják a cikkben (azért vannak csinoska von Neumann algebrák, amelyek beágyazhatóak, ez a történet kissé személyesebb vonulata). A cikk egyébként egy kvantumszámítástudományi problémáról szól, ami szintén kijött a Tsirelson argumentum alkalmazásával.

   Ha ez a bizonyítás jó, az valóban az operátoralgebrák és talán a modern analízis egyik legnagyobb eredménye lenne, ami olyan emberek érdeme, akik sohasem foglalkoztak operátoralgebrákkal. Neumann Jánosnak nagyon tetszene ez az egész.

UPDATE: most vettem észre, hogy az egyik szerzőnek nemrég megjelent egy cikke az Ann. Henri Poincaréban, amelyben már furcsa csoportokat konstruál az entanglement játékaival. ezek még hipervégesek, de már nem olyan nagyon. ergo, baromira pontosan tudják, hogy mire megy ki ez az egész, és nemszofikus csoportra gyúrnak.

 

 

  

A "lényeges javulás" kifejezés palkovicsi értelmezéséről

2020.01.11. 11:32 | jotunder | 94 komment

 

    " Lényegesen javult a magyar egyetemek hazai és nemzetközi presztízse, a világ legjobb ezer egyeteme közé 2019-ben öt magyar felsőoktatási intézmény is bekerült – közölte tegnap Palkovics László innovációs miniszter az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján. (MNO)"

 

     ARWU Shanghai Rangsor:  (itt került be a legjobb ezerbe öt magyar egyetem)

     Mind az öt egyetem esetében megkerestem a korábbi helyezések grafikonját.  Ezt volt képes Palkovics javulásnak nevezni. Ötből  ötször romlott a helyezés 2018 óta, hosszabb távon a helyzet sokkal szomorúbb. 

    Mielőtt a táblázatokat megmutatnám, a hanyatló nyugati felsőoktatás helyzetéről is álljon itt pár adat. Hány egyetemük van a legjobb magyar egyetem előtt (az első ötszázban nincs magyar egyetem).

    Németországban 30 egyetem van a legjobb ötszázban. 

    Az Egyesült Királyságban 36.

    Franciaországban   21.

    Az Egyesült Államokban 137 (igen, százharminchét)

    Izraelben  6.

    Ausztriában 6.

    Hollandiában 12.

   

     ELTE  501-600    

      
 601-700 Szeged
 
 
 801-900    BME
 
 
 901-1000    Semmelweis
 
 901-1000     Debrecen