Egyszer valaki iszonyúan pofán fogja vágni Stumpf Andrást, Szőnyit, Dévényit, vagy az ávós Bódist, és nem fogják tudni, hogy miért. Van ez a "hetiválaszos" keményfiús hangvétel, amit - kissé bizarr módon- egy igen ősi foglalkozás jellegzetes pózában tudnak előadni, és nem biztos, hogy mindenki olyan derűs, kedves, empatikus ember, mint én.
Stumpf most a Schiff Andrásnak esett neki. Schiff korunk egyik legnagyobb muzsikusa, Stumpf pedig csak egy stumpf, ráadásul a kisebbek közül, és a nagyobb stumpfok is egészen szánalmasak tudnak lenni néha.
Ugye arról van szó, hogy a hétvégén a magyar nép ismételten a stumpfokat fogja választani, többek között Schiff András helyett, tehát nekem leszegett fejjel, meghunyászkodva kellene tudomásul vennem, amit a többség felkent képviselője mond. Sajnos, pont leszarom a kétharmadukat, a háromnegyedüket, és talán még a négyötödüket is leszarnám.
Ráadásul nem gondolom, hogy nekem ugyanazt kellene éreznem, mint a Schiff Andrásnak. Néha a saját gondolataimat sem tudom teljesen komolyan venni, hát még valaki másét.
Van ez a centrális erőtér, amelynek Taktaharkány a központja és Nickelsdorfnál már nem is mérhető. Ebben a centrális erőtérben vannak bizonyos jellegzetesen pocsék arányok. Vannak bizonyos pocsék mondatok, amelyeket csak ebben a centrális erőtérben csak értelmezni, vannak bizonyos pocsék viszonyok, amelyeket csak ebben a centrális erőtérben lehet elfogadni, vannak bizonyos emberek, akiket csak ebben a centrális erőtérben lehet megkülönböztetni a meztelen csigától. A centrális erőtér pontosan azt jelenti, hogy egy ilyen Piliscsabáról szalajtott szexuális segédeszköz megütheti ezt a hangot a Schiffel szemben.
Tudom, hogy hány embernek fáj az, ami ebben az országban történik, és amire újfent pecsét kerül a hétvégén. Tudom, hogy hány embernek fáj az, hogy bárkit be lehet mocskolni, tönkre lehet tenni, a megsemmisülés határára vagy tán azon is túl lehet kergetni. Tudom, hogy most egymásban fogják keresni a felelőst. Tudom azt is, hogy nekem mennyivel könnyebb azoknál, akiket nemcsak mocskolnak a stumpfok, de megpróbálnak megalázni, és egzisztenciájukban is fenyegetni. Tudom, hogy hány olvasónk haragszik rám, mert néha viccelődöm a Gyurcsánnyal, a Falussal, a Bokrossal, és ki tudja még kivel. Igen, viccelődünk, viccelődöm néha, igen, talán túlságosan is fontos számomra hogy ne álljak be semmilyen sorba, de az arányokat aránylag pontosan érzem.
Az arányérzék a fontos és nem az ideológia. A tisztesség természetessége, a normalitás begyakorlottsága, az integritás szelíd kérlelhetetlensége. Nem liberális Magyarországot szeretnék, nem baloldali Magyarországot, csak egy olyan országot, ahol egy stumpf tudja, hol a helye. Vagy ha elfeledkezik róla, hamar eligazítják. Egy olyan Magyarországot szeretnék, amelyiknek van arányérzéke. Sok mindent nem lehetne akkor megcsinálni. Balról, jobbról, srévizavé.
